Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Török Zsolt (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - “Hogyan erősödik a banki ügyfelek fogyasztóvédelme?” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
224 munkalehetőséggel is bíró munkavállaló. Ha emellett korlátlanul jövedelmet is tud szerezni, akkor a nyugdíj nem az időskorban megélhetést biztosító, a társadalom más tagjai által kockázatközösséggel me gtermelt ellátás, járandóság lesz, hanem egyfajta juttatás. A munkáltatókat pedig semmi nem ösztönzi arra, hogy érdemei szerint megfizesse a legtapasztaltabb munkavállalóit, mert azok úgyis kapnak nyugdíjat. Ami pedig a tényeket, a tapasztalatokat illeti, hosszú távon ezek az intézkedések eredményesek, a korcentrum 2002höz viszonyítva 54 évről 56,7 évre növekedett. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. DR. ZOMBOR GÁBOR (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Ön is tudja, mindnyájan tudjuk, és most már ebben négypárti konszenzus van, hogy ez az intézkedés, a keresetkorlátozás megszületésekor is rossz döntés volt, a nyugdíjasokkal sz emben méltánytalan és büntető jellegű. Ezt bizonyítja, hogy két prominens szocialista képviselő, a szociális bizottság és az egészségügyi bizottság szocialista elnöke által benyújtott törvénymódosító javaslat ennek eltörlését javasolja. A kormány válaszát a mai szociális bizottsági ülésen a bizottság sem fogadta el, hiszen nagy többséggel - még egyszer mondom, négypárti konszenzussal - ennek a rendelkezésnek az eltörlését javasolta. Ezért válaszát én sem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból .) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm. A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 190 igen szavazattal, 150 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett, és Hende Csaba nem szavazatával, tehát 151 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Török Zsolt (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - “Hogyan erősödik a banki ügyfelek fogyasztó védelme?” címmel ELNÖK (dr. Katona Béla) : Most Török Zsolt, az MSZP képviselője következik, aki interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Hogyan erősödik a banki ügyfelek fogyasztóvédelme?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Elnö k Úr! Tisztelt Ház! A világgazdasági válság tavaly őszi kirobbanása után nagyon sokan kaptak a szívükhöz, hiszen devizában adósodtak el. A 2000es évek eleje óta, 19992000 környékétől kezdve a magyar lakosság folyamatosan adósodott el, és egyre növekvő mé rtékben, elsősorban devizában: euróban vagy svájci frankban. Ez azt eredményezte, hogy a világgazdasági válság bekövetkeztekor a forint meggyengülésének hatására nagyon sokaknak az adósságállománya sokszorosára vagy jelentős mértékben megnövekedett, a törl esztőrészletek pedig szinte azonnal emelkedtek. A bankok ebben az esetben gyorsan, határozottan léptek, az ügyfelek pedig azt látták, hogy a havi törlesztőrészletek rohamosan nőnek, a család nehéz helyzetbe kerül. A kormány már eddig is számos intézkedésse l segítette a devizahiteleseket, elsősorban azokat, akik otthonukat, családjuk otthonát veszélyeztetve vállaltak kockázatos hitelfelvételt; itt az állam segítségükre sietett, ebben az esetben áthidaló kölcsönnel, garanciával, esetlegesen a krízisalapból