Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 26 (235. szám) - A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - BOTKA LAJOSNÉ, az oktatási és tudományos bizottság előadója:
1924 őrzése különösen jelentős. Gondoljunk bele abba, hogy vannak olyan képző intézmények, illetve vizsgáztatóhelyek, amelyek megszűnnek vagy funkciójukban változnak. A törvénymódosítás rendelkezik a képzőhelyek ellen őrzésére vonatkozóan is. Az eddigi jogszabályok értelmében a vizsgáztatóknak harminc napon belül kell felterjeszteni a dokumentumokat, amelyek a vizsgával kapcsolatosak. A beküldött vizsgadokumentumokat és a jelentéseket már valójában egy sajátos ellenőrzé si rendszernek is tekinthetjük. A módosítás értelmében a miniszter elrendelheti a fenti hivatal jelzése alapján az ellenőrzést, súlyosabb mulasztás esetén bírságot is kiszabhat. Tisztelt Parlament! Mivel a kisebbségi vélemény tolmácsolására is felkértek, e zért szeretném megfogalmazni az alábbiakat. A kisebbségi kérdésként elhangzott az állami szakképzési és felnőttképzési intézetre vonatkozóan, hogy milyen hivatal lesz ez: olyan hivatal, amely már megalakításra került, vagy olyan, amely a későbbiek során ke rül megalapításra. Fontos hangsúlyozni azt, hogy az ellenzék részéről kifejezetten korrekt szakmai vita hangzott el, annak ellenére, hogy az általános vitára vonatkozó javaslatot nem támogatták; szakmai alapon, szakmai mederben folyt a vita. Volt, aki hang ot adott annak, hogy a gyakorlati képzéssel kapcsolatos problémák ismételten felvetődhetnek. Ellenzéki képviselőtársaink közül volt, aki aggódott azért, hogy a szakképzési idő kezdetének a 15., 16. évre vonatkozóan nem világos a megfogalmazása. Kérdésként hangzott el, hogy a 2010. január 1jével hatályba lépő törvényre vajon fel tudnake készülni az intézmények, illetve a cégek. Pontosítás is elhangzott, hiszen nemcsak 2010. január 1jével, hanem 2009. december 28áig írja elő az Unió a jogszabályok átültet ését. (18.40) A tárca ellenőrizte már a vizsgáztatási jogosítványokat, és megfogalmazhatjuk azt, hogy a kiadott jogosítványok közül a legrövidebb ideig kiadott jogosítvány is gyakorlatilag 2010. június 30áig szól, a többi pedig meghaladja ezt az időpontot . Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvénynek az általános vitára bocsátására vonatkozóan: 10 fő támogatta a bizottságból az általános vitára bocsátást, 6 fő pedig nem támogatta ezt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm a bizottság előadójának a hozzászólását. Az oktatási bizottság ülésén nemcsak többségi, hanem kisebbségi véleményt is megfogalmaztak, de elsőként a többségi vélemény megfog almazása következik. Botka Lajosné képviselő asszonynak adom meg a hozzászólás lehetőségét. Parancsoljon, képviselő asszony! BOTKA LAJOSNÉ , az oktatási és tudományos bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Az oktatási és tudományos bizottság október 13án tárgyalta a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet T/10806. számon kaptunk kézhez. A bizottsági ülésen megerősített információval megismertük, hog y ennek a törvénymódosításnak a célja, hogy a felnőttképzésben az OKJs képzés vizsgáztatásra vonatkozó jelenlegi szabályait az európai uniós irányelvekhez, a már itt említett 2006/123/EK irányelvhez igazítsuk, tehát egy jogharmonizáció volt elsődlegesen e nnek a törvénymódosításnak a célja. Ugyanakkor a törvénymódosítással éppen a felnőttképzésben érdekelt OKJs képzés vizsgáztatással kapcsolatos eljárásai hatékonyabbá válnak, amennyiben ez a törvényjavaslat a parlament által elfogadott lesz. Mint hallottuk , és a bizottsági ülésen is több kérdésre ismételten megerősítést nyert, itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a szétaprózódott, ma szaktárcákhoz kötött jogosítványokat, mármint a vizsgáztatási jogosítványt egy kijelölt hatóság egy egyablakos ügyintézési r endszerben, mégpedig