Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 15 (221. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi ... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FONT SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
161 akciózásomban, amikor már önköltségi ár alatt is kell majd neked beszállítanod, mert így csalogatjuk be a vevőt. Ha kell, akkor légy szíves, vegyél részt abban az akcióban, amikor majd én új áruházat szeretnék é píteni, de nekem ahhoz nincs tőkém, legyél szíves te ezt megfinanszírozni, és a ti beszállítótok általi összeadott aprópénzeteken felépítem neked az új eladóhelyet, és ezen az új eladóhelyen, lámlám, már eggyel több helyen tudom értékesíteni a te terméked et. Ez a zseniális logika azt eredményezte, hogy ma Magyarországon, mint ahogy legyűjtötte az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, 81féle jogcímen kérnek vissza pénzt a beszállított áru ellenértékéből, 81féle jogcím! Hogy csak néhányat megemlítsek ebből a 81ből, mondjuk olyan, mint a fizetési határidők betartási díja. Tehát tetszenek érteni? Az a multicég, amely eleve nem tartja be a fizetési határidőt, azért kér pénzt a beszállítótól, hogy ő időben mégis majd ki tudja neki fizetni az áru ellenért ékét, ezt a csökkentett, ezt a 2040 százalékkal csökkentett ellenértékét. Aztán olyan szó, mint kasszazóna, legyen ember, aki megfejti, hogy mi ez: koordinációs szervezési díj, az ő ügyviteli költségének a díja, mármint a multicégeké. És hogy milyen gondo skodók ezek a multicégek: születésnapi hozzájárulásra külön kérnek pénzt, amikor a kollegáknak születésnapja van és meg kell ünnepelni, ezt természetesen a beszállítók fizetik meg. Aztán üzletnyitási hozzájárulás, erről beszéltem az előbb, aztán ilyen, hog y üzletirányítási hozzájárulás. 81féle jogcím! Folytathatnám, de ne ezzel teljen el ez a felszólalásom. Mikor ezt láttuk, akkor azt gondoltuk, hogy ez nincs rendjén. Meglepő módon, amikor az egyik vezető multinacionális cég vezérigazgatójával tárgyaltam, akkor megemlítettem neki, hogy ön ugyanaz a cég itt Magyarországon, mint mondjuk, Németországban, mert önöknek ott is van áruházláncuk. Hogy lehet az, hogy Németországban nem ismerik ezt a rendszert, hogy visszatérítési rendszer, vagyis polcpénzrendszer? E rre az volt a válasz, hogy Németországban más kereskedelmi kultúra honosodott meg. Akkor én visszakérdezek: de elnézést kérek, ki hozta ide be ezt a kereskedelmi kultúrát, amiben 81féle jogcímen kérnek vissza visszatérítési pénzt az áru beszállítójától? E mlékszünk ilyenre, mondjuk, a ’94es, ’96os, 2000es évek előtt, erre az úgynevezett kereskedelmi kultúrára? Természetesen nem. Akkor megkérdezhetjük, hogy Portugália, Spanyolország, Németország, ott miért nem alakultak ki ezek a kultúrák. Mert valószínű, hogy ott az állami szabályozás, a törvénykezés, netán a versenyhivatali eljárás ezt nem tette lehetővé, hogy ezek a monopolisztikus szervezetek meg tudják csinálni a beszállítókkal szemben. Amikor sajnálatos módon elindult a termelők érdekében, a beszállí tók érdekében egy gondolkodás - mondjuk, ez pozitív, a sajnálatosat később említem majd , és egy kódex, irányvonal tekintetében próbálták meghatározni, hogy mi az az etikus magatartás, amikor egy felvásárolónak viselkedni kellene egy beszállítóval szemben , ezt a kódexet a Gazdasági Versenyhivatal megtámadta, majd ennek következtében ez megsemmisült. Ennek következtében úgy gondolták a parlamenti képviselők, hogy ha nem kódex, akkor nézzük meg, hogy lehete törvényi szinten szabályozni. Természetesen a Vers enyhivatal mind a kódexszel, mind a törvényi szabályozással egyelőre kritikai hangnemben él. Akkor azt kérdezem: tessék mondani, a magyar Gazdasági Versenyhivatalnak nem kellene elgondolkodni, hogy ezen az úton hogyan kellene mégis megvédeni valahogy a mag yar gazdaság szereplőit, ez esetben, mint említettem, a mezőgazdasági szereplőket?! Hiszen a Gazdasági Versenyhivatal írja le a jelentésében, vizsgálva egy hosszabb időszakot a beszállítói árak, termelői árak és a felvásárlási árak vonatkoztatásában, és ő maga írja le, hogy meg kell állapítani, amit mi tudtunk, idézem: “az elmúlt négy évet tekintve úgy tűnik, a kiskereskedelmi és a termelői árak különbsége növekvő, azaz nyílik az agrárolló”. Tehát amiről beszélek, a termelői árak végtelenségig önköltségi ár ak alá való leszorítása és láthatólag, amiről beszélek, a végtelen liberális közgazdaságtani logika, ami uralta eddig a világgazdaságot, elvezetett addig, hogy a monopolhelyzetbe került kiskereskedelmi láncolatok árai viszont folyamatosan nőnek, kedves fog yasztók. Tehát mint kiderült, a beszállító termelői ára csökken, az eladói ár viszont növekszik - ez a legsúlyosabb része.
