Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 17 (197. szám) - A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP):
963 akkor bizony nem lehet az embereket sem bizonytalanságban, sem tudatlanságban hagyni a tekintetben, hogy ők mit tennének akkor, ha ezt a lehetőségek megkapnák tőlük. Azt hiszem, erre ma nem született válasz. Azért, mert célzás vagy konkrétum is elhang zott ebben a tekintetben, azt gondolom, arra is válaszolni kell most, hogy itt nem az történik éppen, hogy lesöprünk egy javaslatot az asztalról, ha nem támogatjuk, hanem gondolkodunk róla, tépelődünk rajta, vitatkozunk vele. Mert lehetséges, hogy bizonyos részeit támogatjuk, bizonyos mértékig támogatjuk, de úgy komplett az egészet talán nem. És én is ennek a gondolkodásnak szeretnék csak a részese lenni, nem a lesöprőknek szeretnék az egyike lenni. Öt gondolatkör köré fűzöm azokat az észrevételeket, megjeg yzéseket, amelyeket ezzel az anyaggal kapcsolatban általában észlelni vélek. Az első az, hogy a Reformszövetség és azok, akik ezt a gondozásukba vették, határozati javaslati formában elénk terjesztették, egy gazdasági programot mutattak meg, és nyilvánvaló an a Reformszövetség ezt ki is mondta, ők ennek a társadalmi hatásait - merthogy nem is tudják felvállalni - nem vizsgálták. Mi itt azonban nem futhatunk el annak a felelőssége elől, hogy ezeket a társadalmi hatásokat figyelembe vegyük, a mi döntésünknek m ajd része, akár támogatjuk, akár nem, része az, hogy milyen következményekkel jár a gazdaság szereplőire és köztük természetesen a vállalkozásokra s természetesen az emberekre, de nemcsak a gazdasági szerep tekintetében, hanem a mindenféle egyéb viszonyok, a magánélet és a közélet tekintetében egyaránt. Ennek a modellezése, mint említettem, folyik tehát itt a parlamentben és folyik a parlamenten kívül is, például az érdekegyeztetés keretében, és felmerülnek azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell venni , amelyeket be kell számítani, mérlegelni kell, amikor döntünk róla, és csak úgy tudunk felelős döntést hozni ezekről a kérdésekről. A következő ilyen kérdéskör az egész és a rész viszonya. Azaz a javaslattevők azt állítják, azt mondják - talán ez így most nem is hangzott el , hogy ez a javaslat éri el egészében azt a kritikus tömeget, amely képes az ország szekerét előremozdítani. Itt én is hadd tegyem meg azt a különbségtételt, hogy a Reformszövetség neve is már utal arra, hogy ők azokat a társadalmi ref ormokat kívánták papírra vetni, amelyeket az ország számára elengedhetetlennek tartanak, és nyilván nem is a mostani időszakra koncentrálnak elsősorban, hanem évekig tartó folyamat indulna el a gondolataikkal. Merthogy most válság van, és most a válságra a dandó válaszokra kell elsősorban a lépéseket meghúzni, ez döntően a kormány kompetenciája; csekély mértékben, de látjuk, hiszen kerültek elénk ilyen törvényjavaslatok, a parlament feladata; és valóban, a reformok olyan kérdések, amelyekben széles körű, leg alábbis szélesebb körű konszenzust kell elérni, ebben a tekintetben pedig nemcsak itt a Házban, hanem kint a társadalomban is. Azt az állítást, hogy tehát ez csak ilyen egészében összefüggő, összetartó folyamat, rögtön azzal a példával hadd kezdjem, hogy m aga a javaslattevő Szabad Demokraták Szövetsége sem minden javaslatot illesztett az országgyűlési határozati javaslat szövegébe, amelyet a Reformszövetség megtett, tehát ezek szerint az ő viselkedésük is arra mutat, hogy bizony lehet választani, lehet válo gatni ezekből az elemekből. Azért, hogy ne legyen kétséges, miről van szó, jelzem, hogy például a felsőoktatás finanszírozására vonatkozó javaslattal, amely egy 10 milliárdos megtakarítást eredményezne az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számá nak csökkentésével, ezzel ők sem érthettek egyet, hiszen nincs benne a javaslatukban. Az az igazsághoz hozzátartozik - én ugyan 2007es számokat ismerek , hogy az 56 ezer felsőoktatási helyből spontán módon, a jelentkezések számának következtében nem is l ehetett feltölteni mind az 56 ezret, ha jól emlékszem, 51 ezer ilyen államilag finanszírozott helyre történt akkor jelentkezés. Tehát elvben volna helye ennek a javaslatnak, azonban talán stratégiailag egyetérthetünk azzal, hogy éppen az oktatás nem az a t erület, ahol tartós megtakarítást - időszakosat persze ott is lehet - kellene elérni, hiszen egy ilyen nyersanyagban, egyebekben, ásványkincsekben szegénynek nevezhető ország talán éppen ezzel tud kikapaszkodni, hogy a fejében több van, mint másokéban.
