Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 17 (197. szám) - A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
925 Tisztelt államtitkár úr, 2006ban önök akkora hibát vétettek a magyar költségvetés előzetes alakulásának becslésénél, amely hiba és az ezt követő évente több száz milliárdos hibák egész egyszerűen olyan mértékben csökk entik a Pénzügyminisztérium szavainak, számításainak hitelességét, hogy ne csodálkozzunk azon, ha a magyar gazdaság jelentős része egész egyszerűen nem tudja már elfogadni, és sokkal inkább hisz egy önöktől független gazdaságpolitikai szemlélőnek. É s valahogy, tisztelt államtitkár úr, a kormány ezekben a becslésekben mindig egy irányba tévedett, mintha mindig túl optimista lett volna, szemben mindenki mással. Csak az a baj, hogy egyszer sem volt igaza. Persze, nem kizárható, hogy Békesi tévedjen, vag y Oszkó, esetleg Chikán, de hogy mindannyian egyszerre! Hogy mindenki tévedne, tisztelt államtitkár úr, tisztelt MSZP, tisztelt Fidesz? Ezt a lehetőséget zárjuk ki, annál is inkább, mert a lényeget tekintve ugyanazt mondja Bokros, Járai, Jaksity, Szapáry, Csillag, Mihályi, László Csaba, Csaba László, mindannyian. De ezt mondják a hazai és külföldi elemzők, ezt mondja az IMF is. Szinte kizárt, hogy ennyien tévedhessenek egyszerre. Arról is volt szó, hogy a társadalom nem viselne el ilyen terhelést. Ha jól em lékszem, kormányzása első nyolc hónapjában Horn Gyula is ezt mondta Békesinek, aki le is mondott. Aztán majdnem csődbe mentünk, és Bokros Lajos az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt a fal és a csattanás előtt. Emlékeim szerint a társadalom nem örült a Bokroscsomagnak, és bizony voltak is tüntetések szép számmal, a csomag azonban működött, és ’98ban a legtöbb elemző szerint az MSZP magának és nem a stabilizációs intézkedéseknek köszönhette, hogy elvesztette a választásokat. Ezzel szemben 2001ben, a mikor Argentína csődbe ment, Buenos Airesben utcai harcok törtek ki, a belvárost kifosztották, és többen meghaltak. Az összecsapások miatt a kormány előbb éjszakai kijárási tilalmat hirdetett, majd kénytelen volt lemondani. Szóval, a tapasztalatok azt muta tják, hogy a társadalom egy dolgot biztosan nem bocsát meg, azt, ha egy kormány, egy politikai elit csődbe viszi az országot. Ettől óvnám magunkat, ettől óvnám az MSZPt és a miniszterelnököt is. Az is elhangzott, hogy a Reformszövetség valójában a magas j övedelműek érdekeit képviseli, és nem elég érzékeny a társadalmi feszültségekre, meg az, hogy ami jó a gazdaságnak, az nem biztos, hogy jó a polgároknak. Erre három dolgot szeretnék mondani. Először is azt, hogy a polgároknak, a családoknak, a vállalkozáso knak, az államnak a csőd a legrosszabb, az, ha megszűnik több százezer munkahely, ha 350 forint lesz egy euró, ha bedőlnek a hitelek, ha magyarok százezrei veszítik el az állásukat, a lakhatásukat, az autóikat. Másodszor: a rendszerváltás után húsz évvel l assan illene megszoknunk, hogy kapitalizmusban és nem szocializmusban vagy annak egy új formájában, neoszocializmusban élünk. A legfőbb munkáltató tehát nem az állam, hanem a magánszektor. Amikor a szocialista vezérszónok arról beszél, hogy Magyarországon a kormány legfontosabb célja - államtitkár úr is említette - a közszférában foglalkoztatottak foglalkoztatási biztonságának erősítése, akkor meghűl a vér azokban, akik piacgazdaságban gondolkoznak, hiszen ezzel nem mást mondunk, mint hogy állami pénzen, va gyis az adófizetők pénzén teljesen fölösleges munkahelyeket tartunk fönt a közszférában csak azért, mert a közszféra dolgozóit nem akarjuk kiengedni a munkaerőpiacra. (12.10) A piaci, a versenypiaci viszonyok, a polgári demokrácia és a liberális piacgazdas ág alapszabályait teszi zárójelbe ez a vélemény. Ha a magánszektornak viszket, akkor mindannyian vakaródzunk. Ezt az alapszabályt a kapitalizmusban el kell fogadnunk. Ha a vállalatainknak gondjai vannak, akkor mindenki gondban van, mert nem lesz munkahely, nem lesz fizetés. Ezért ha a tőkét segítjük, a vállalkozásokat segítjük, akkor a régi munkahelyek megtartását és újak megteremtését segítjük. Harmadszor: lehet átkozni a kapitalizmust, de nézetem szerint ez a gazdasági rendszer az elmúlt kétszáz évben töb b jólétet biztosított az emberiségnek, mint bármely korábbi modell. 1800ban az átlagéletkor a világon 30 év körül volt, ma 66. Akkoriban kevesebb mint egymilliárdan éltek a földön, ma pedig a 7 milliárd felé közelítünk. Az emberek sokkal rosszabbul éltek, rosszabbul
