Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 9 (194. szám) - A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
648 Arra szeretném kérni az országgyűlési képviselőket, hogy ne egyszerűen csak módosító indítványokat fogalmazzanak m eg, hanem próbálják segíteni azt a gondolkodást, amire az országgyűlési határozati javaslat is vonatkozik, annak érdekében, hogy a megjelölt határidőre tudjuk teljesíteni a képviselők elvárását. Miután szakmailag tételesen elmondtam az érvelésünket az orsz ággyűlési határozati javaslattal kapcsolatban, azt végül rögzítenem kell, hogy ezek alapján nyilván a kormány nem tudja támogatni ezt az országgyűlési javaslatot. Még egyszer hozzáteszem, miután kötelessége is, ha az Országgyűlés többsége ezt elfogadja, de magától is kész természetesen tovább dolgozni ezen a témán, amin hosszú hónapok óta dolgozik. Más területen jelentős előrelépéseket sikerült produkálni, ezen a területen sok minden ok miatt, amit elmondtam, a lehetőségeink korlátozottak. Ennek figyelembev ételével kérem a vitát lefolytatni. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a költségvetési bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, az ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót B arabásné Czövek Ágnes képviselő asszonynak, a bizottság előadójának. BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság március 3án t árgyalta a teljes hiteldíjmutató szabályozására beadott határozati javaslatot. Megértve mindazt, amit képviselő asszony olyan szemléletesen mondott, és látva, hogy ez az országgyűlési határozat több minden témát fölemlít - államtitkár úr részletesen elmond ta , a THM fogalma, összetétele, egy abszolút összeghatár bevezetése a rövid lejáratú hitelek esetén, gyorskölcsönök esetén egy nagyon pontos tájékoztatás igénye, ugyanakkor jövedelemigazolás kérése szerepel ebben a határozati javaslatban. (18.20) Képvise lőtársaink előterjesztésekor a költségvetési bizottságban úgy fogalmaztunk, a többség úgy fogalmazott, hogy valóban egy sor olyan üggyel kerülünk most szembe, amit eddig elfedett a mindennapi élet, és a pénzügyi válság hatására ezek jobban előtérbe kerülte k. Valóban úgy van, ahogy képviselőtársam is mondja, hogy egyebet nem látunk a televízióban, mint azt, hogy gyorskölcsönök kihelyezésére hívják föl a figyelmet. Bizony, gazdasági élet szereplőinek szóló kölcsönről kevésbé hallunk ezeken a fórumokon. Úgy go ndolta a többség a költségvetési bizottságban, hogy foglalkozni kell ezzel a témával. Lehetett volna persze úgy is csinálni, hogy a kormány benyújt egy ilyen javaslatot, államtitkár úr elmondta, hogy mi mindent tett már meg a kormány, illetve fogadott el a parlament az elmúlt időszakban, ami mind a pénzügyi rendszer stabilitását volt hivatott elsősorban megalapozni, ez a határozati javaslat pedig most az állampolgár oldaláról fogja meg elsősorban a témát. Úgy gondoltuk többségében, hogy azért nyújtották be képviselőtársaink a javaslatot, mert ez most egy olyan izgalmas téma, ami napvilágra került jobban, és úgy tűnik, hogy föl kell rá hívni az állampolgárok figyelmét. Általános vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottság 14 igennel, és 13 tartózkodá s volt a bizottság ülésén. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, képviselő asszony. Most a képviselői felszólalások következnek, 1515 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót az írásban elő re jelentkezett képviselőknek, közülük is elsőként Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) :