Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 24 (191. szám) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
346 ugyanezt a produkciót nyújtják és ugyanazzal a publikációs listával rendelkeznek és tanítanak, ők miért két fizetést kapnak ugyanezért a teljesítményért. Ez sokaknak, aki nem rendelkezi k kutatóintézeti és egyetemi állással, mindenkinek a problémája, csak nekik nem, nyilvánvalóan. Kérdéses szokott lenni, meg szokták kérdőjelezni, hogy fenntarthatóe a kétszeres tudományos minősítési rendszer, amely most létezik, tehát egyrészt az EUkonfo rm PhD minősítési rendszer, másrészt mellette az akadémiai hagyományokat tisztelő és őrző akadémiai doktori cím megtartása. Ebben én nem szeretnék állást foglalni, hiszen mindkettőnek megvan a maga feladata, de amikor összecsúszik a kettő funkciója, akkor az problémákat okoz. Tehát amikor hivatalosan, jog szerint csak PhDt lehetne feltételül szabni, de informálisan az akadémiai doktori címet is feltételül szabják valamilyen állás elnyeréséhez, akkor bizony ez problémát jelent, s akkor el kell gondolkozni, hogy jól vane ez így. A kutatóintézeti hálózat megerősítéséről azt mondtam, hogy annak örülök, azonban hadd fogalmazzak meg egy másik pontot is. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy a kutatóintézeti hálózatot a maga teljes egészében fent kell tartani, úg y, ahogy az most van. Vannak olyan tudományterületek, ahol hihetetlenül nagy szükség van a teammunkára, hihetetlenül nagy szükség van arra, hogy komoly eszközöket, nagyon pénzigényes kutatásokat végezzenek, meg vannak olyan tudományterületek, ahol ez nem á ll fenn egyáltalán. Mondjuk, amikor a szovjet mintára létrehozott kutatóintézeti hálózatban olyan tudományterületeken is úgy csinálunk, mintha teamek dolgoznának, de valójában egymástól független kutatók egy osztályon dolgoznak a saját témájukon, akkor meg kérdőjelezhető, hogy ezekre a típusú kutatóintézetekre valóban szükség vane. Nyilvánvaló, hogy az Akadémia is jól jár, ha saját maga gazdálkodik, mert akkor ő majd el tudja dönteni, hogy a pályázati rendszerben élő magyar tudományos kutatók, akik megszokt ák azt, hogy nemcsak szegedi, debreceni, pécsi és budapesti kutató együtt pályázik, tehát szó sincs arról, hogy ők egy munkahelyen dolgoznának, hanem még nemzetközi pályázatokban is vesznek részt lehetőleg, tényleg szükség vane arra, amit az előbb mondtam , hogy egymástól teljesen függetlenül, saját témájukon dolgozó emberek számára kutatóintézetet tartsunk fönn. Miközben, hangsúlyozom, vannak olyan kutatási területek, akár a szegedi biológiai kutatót is említhetném, ahol nagyon nagy igény van arra, hogy a kutatásokat rendkívül intenzíven, nagyon költségigényesen folytassák. Föl sem merül bennem, hogy ezekre az intézetekre ne lenne szükség, és nem csak a szegedi biológiai kutatóról van szó, értelemszerűen. Végezetül még egy megjegyzést hadd tegyek! A részlet ek után, azt gondolom, a magyar tudománypolitika egészét is át kell majd gondolnunk hamarosan, mert olyan bírálatok érik nemcsak az akadémiai rendszert, hanem egyáltalán a magyar tudományos életet, hogy a magyar tudomány hagyományainak, a magyar tudomány t isztességének, tekintélyének megóvása érdekében elkerülhetetlenek lesznek ezek a viták, és elkerülhetetlen lesz, hogy végre őszintén beszéljünk majd azokról a problémákról, amelyek fennállnak; s hogy ne az ájult tisztelet hangja csendüljön csak meg, amikor felszólalunk, hiszen azzal nem használunk, hanem ártunk. Azzal használunk, ha őszintén végignézzük azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk nap mint nap, amely a külföldön élő, nagyon tekintélyes magyar kutatók szájából elhangzik, nem is egyszer, han em évente akár többször. Én azt gondolom, mindannyiunk érdekét az szolgálja, és akik úgy gondoljuk, hogy a magyar tudományért komolyan szeretnénk tenni, és Magyarország érdekét is az szolgálja, hogyha majd ezekkel a problémákkal szembenézünk, nyilván, hisz en ugyanazokról az emberekről van szó, akik akadémikusok, vagy nem akadémikusok, de nagydoktorok, illetve a felsőoktatásban dolgoznak, hiszen ugyanazokról a kollégákról van szó a legtöbb esetben. Ezt együtt kell megtennünk, s azt hiszem, akkor tudjuk a pol itikusokat orientálni, mert nem az ő dolguk, hogy ebben ítéletet mondjanak, én félnék is attól természetesen, ha politikai döntések születnének ilyen kérdésekben. De azt gondolom, akkor tesszük ezt jól, ha őszintén orientáljuk őket, és őszintén tárjuk föl azokat a problémákat is, amelyek léteznek.
