Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2869 beborítékolták. Az már eldőlt, hogy az az áfaemelés létre fog jönni, és valójában együtt kell nézni a különböző adóváltozások hatását. Önök ugyan szétszalámizták az egész adózási, elvonási rendszert, szétválasztott ák a költségvetés elfogadásától, amiről Tállai András beszélt, de ennek ellenére nyugodtan mondhatjuk, hogy egyben ennek a hatásai rossz irány - nem ebbe az irányba kellene haladni , és mindenféleképpen még mélyíti a válságot. Tehát sajnos nem nagyon lesz ek próféta, ha azt mondom, hogy ennek a törvénynek igencsak java részében pont önök fogják kezdeményezni az átírását, ha még ősszel önökön fog múlni ez a kérdés. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Dom okos képviselő úr. Kettő percre Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! “Nyilvánvaló, hogy jelenleg Magyarországon az adócsökkentés lehetőségei nagyon korlátozottak. (14.40) De első lépésb en már ma megtehetők az adórendszeren belül olyan szerkezeti változások, amelyek elősegítik a gazdasági növekedést. Ilyen kívánatos szerkezeti változás a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek, valamint a jövedelemtípusú adók csökkentése, ezzel párh uzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelése.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Idézetet hallottak a 75 szerző által összeállított “Jövőkép 2009” című dokumentumból, amelyet önök most itt vitairatnak minősítenek, de amelyet az önök pártelnöke, Orb án Viktor a sajtó nyilvánossága előtt (Babák Mihály: Ki kormányoz, Szabó úr?) diadalmasan lobogtatott meg, hogy lámlám, nem igaz ám, hogy a Fidesznek nincsen programja, mert hiszen itt van, mutatta fel a Jövőkép című dokumentumot. Tisztelt Képviselőtársai m! El kellene dönteni, hogy a szakértőikkel - azokkal a szakértőikkel, akiknek véleményét Orbán Viktor a Fidesz programjának nyilvánította - és ezzel együtt a kormánnyal vitatkoznake, és azt tartjáke, hogy ez a most beterjesztett adótörvényben foglalt ir ány egy rossz irány, vagy elfogadják tulajdon szakértőik és egyébként tulajdon pártelnökük véleményét, amely szerint ez a Fidesz gazdasági programja. Mert, ha elfogadják (Babák Mihály közbeszól.) , akkor, tisztelt képviselőtársaim, tökéletesen elképzelhető, hogy azok a javaslatok, amelyeket a kormány most benyújtott, mértékükben, arányaikban nem pont megfelelőek, és önök tudnának jobbat. Halljuk! De hogy ez úgy, ahogy van, rossz irány, biztosan igazuk van, ezek szerint például Járai Zsigmond, Kopácsi Sándor, Mellár Tamás, Töröcskei István - és nem is tudom, még ki mindenki vett részt ennek a dokumentumnak az összeállításában , ők is mind tévednek, és ők is mind rossz irányba akarják vezetni az országot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Szabó képviselő úr. A következő kétperces hozzászóló Göndör István képviselő úr. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Domokos képviselő úr által elmondottakról majd a hosszabb hozzászólásomban szólok, de va n egy dolog, ami tényszerűen nem igaz, és azt gondolom, hogy ezt gyorsan kell hogy rendezzük. A képviselő úr azt állította, hogy a beruházási kedvezményeket és a beruházásokat kellene ösztönözni. Én most két dolgot gondolok. Vagy nem olvasta a törvényjavas latot, azt tudom tényszerűen, hogy nem volt itt, amikor az államtitkár úr az expozét elmondta, mert akkor világossá vált volna, hogy a fejlesztéseket érintő kedvezmények nem szűnnek meg. Hogy a feltételek szigorúbbá válnak, ez meg azt hiszem, hogy mindanny iunknak közös érdeke.