Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2848 kellene szorgalmazni nem csak a szavak szintjén, a szakképzést kellene fejleszteni. Ezzel szemben mit csinálunk, ha már azt mondtam, hogy a szakképzést kellene fejleszteni? Szintén a tegnapi napon vettem kézhez - gondolom, a többi országgyűlési képviselő is - a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesületének közgyűlési határozatát. Június 5én döntött ez az egyesület a követke zőkről, és egyszerűen sokkoló, ami az országban történik. Tudjuk, hogy már az erre az évre elfogadott adószabályokkal megváltoztattuk az őrájuk vonatkozó törvényi feltételeket, ami ellen akkor is tiltakoztak, de a kormányt ez abszolút nem érdekli, mert a t ámogatások csökkentésében érdekelt. (13.00) A következőket mondja ez az egyesület, ami tömöríti az összes ilyen szakképzőhelyet: “Nem kötünk tanulószerződéseket a 20092010. tanévre jelentkező tanulókkal.” Megjegyzik, hogy ez 29003000 tanulónak az önkormá nyzati intézményekre való zúdulását jelenti, akik erre nyilvánvalóan nincsenek felkészülve, hiszen korábban nem az önkormányzati intézmény volt a gyakorlati képzés helye. “A korábban megkötött tanulószerződéseket 2009. június 1jei hatállyal a megváltozott pénzügyi feltételek miatt felbontjuk.” 6000 tanuló jogviszonyáról van szó. Egy harmadik pontban még arról is beszél, hogy az idei évben meghirdetett szakmai gyakorlatokat - ami szintén 6000 tanulót érint - egyszerűen nem fogják megcsinálni, mert nem éri m eg számukra. A szakképzés fontosságáról is előszeretettel beszél a kormány, de a valóságban úgy jár el, hogy azok, akik ezt a tevékenységet végzik, közgyűlési határozatokkal erről tudósítják az országgyűlési képviselőket, az oktatási miniszter meg a fene t udja, éppen mit csinál, de hogy nem ezeket a kiadványokat olvassa, abban egészen biztos vagyok. Hivatkozhatnék egy másik szerzőre is, és nehogy azt mondják, hogy a Hócipőből veszem, az újság színéből is látszik, hogy a zöld újságot fogom idézni. (Felmutatj a.) Az egyik szerző az írását vitaindítónak szánta, és gyakorlatilag azt a kérdést feszegeti, hogy enyhíti vagy mélyítie a válságot a Bajnaikormány. A cikknek van egy külön kiemelt része és azt mondja - ezt nem kívánom eltitkolni - a szerző, egy hozzáért ő: “A kezdeti jó lépések után a károkozás kezd dominánssá válni.” Államtitkár úr, ezt azért cáfolni kellene, hogy a kormánynak legalább károkozó szándéka nincs. A kívülállók számára úgy érezhető tehát, hogy a gazdaságpolitika irányítóinak egyre kevésbé az ország érdeke, mint a következő, valószínűleg jobboldali kormány tevékenységének elaknásítása jár az eszében. Csak remélni tudom, hogy a kívülállók érzései nem igazolódnak be, és valami csoda folytán nem a 2005öt ismétli meg a kormányzat, amikor a költség vetési helyzetet a társadalom előtt eltitkolták, és nehogy már a választások előtt derüljön ki, hogy a pannon puma hosszú időre pannon lajhárrá változik - nyilvánvalóan az akkori időkről beszél a szerző. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés ale lnöke foglalja el.) A helyzet most ugyanis sokkal súlyosabb. A jegybank akkor felemelte a szavát, most a jegybank hallgat. A jegybank szakmai hitelessége is ilyen szempontból azt mondja, hogy a szerző megkérdőjelezhető. A rossz lépéseket ez a cikk sorolja, külön kiemeli az ingatlanadó bevezetésének szerencsétlen ötletét, és idesorolja egyébként az áfaemelés megvalósított módját. Mindezek alapján - mondja az írás szerzője - a Bajnaikormány első 50 napja semmilyen hurráoptimizmusra nem ad okot, a bizonytalan kilátásokat jól jelzi, hogy a kezdeti pozitív reakciók után az államkötvénypiacon is - ide akartam kilyukadni - a kiábrándulás kezd úrrá lenni. A tízéves kamatok továbbra is stabilan, 10 százalék fölött vannak. Az MNB és a Pénzügyminisztérium továbbra sem képes beindítani az állampapírpiacot, és ez igen komoly problémát jelent a jövőre nézve. Azt mondja a szerző, hogy nem lehet a végtelenségig a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió pénzéből élni, és előrevetíti már azt is, hogy fel kell készülnünk arra , hogy 2010ben kénytelenek leszünk szembenézni egy 5 százalékos hiánycéllal, amiről a szerző azt gondolja, hogy azt az Európai Unió és az IMF nem fogja tolerálni, és azt valószínűsítem én ezzel, hogy az új
