Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Az Országgyűlés feloszlásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint “A 2006-ban alakult Országgyűlés feloszlásának kimondásáról” tárgyban a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által kezdeményezett országos népi kezdeményezés együttes t... - ELNÖK (Mandur László): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
279 kapcsolatban, h ogy mi az önök véleménye ezekről a megoldásokról. Önök kórósan tartózkodnak attól, hogy bármit, ami Magyarország számára megoldást jelenthet, az asztalra tegyenek. És tudom, hogy miért van ez. Azért, mert semmiféleképpen nem szeretnék kockáztatni, semmifél e, véletlenül elmondott, rossz mondat árán azt, hogy minél nagyobb arányban bekerüljenek a következő parlamentbe. (Közbeszólások.) Ezt értem, ez az önök érdeke, ez a Fidesz és a KDNP érdeke. Magyarországnak és a magyar embereknek ez semmiféleképpen nem érd eke. Tisztelt Képviselőtársaim! Van tehát egy program. (Zaj. - Az elnök csenget.) A Reformszövetség programja választ ad a válság kezelésére, választ ad arra, hogy milyen adórendszer mellett indulhat be a növekedés, választ ad arra, hogy hogyan lehetne vis szaszerezni a nemzetközi pénzpiacok bizalmát, választ ad arra, hogy hogyan tehetjük Magyarországot vonzóvá azoknak a nemzetközi befektetőknek, akik továbbra is itt vannak, mert KeletKözépEurópában lehetőséget látnak. Választ ad ez a program arra, hogy ho gyan kell átrendeznünk a közszférát, a közigazgatást, az oktatást, az egészségügyet, ott vannak előttünk a válaszok a Reformszövetség tollából, megbecsült közgazdászaink tollából. Ezeket a programokat kell végrehajtanunk. Én azt javasolom a parlamentnek, h ogy ahelyett, hogy folyamatosan, hétről hétre a parlament feloszlatásának újabb és újabb szándékáról beszélünk, legalább egy pillanatra próbáljuk meg a saját asztalunkra odatenni a Reformszövetség javaslatait. Tisztelt Orbán elnök úr, olvassa el, kérem, a Reformszövetség javaslatait, és mondjon róla véleményt! Mondja el, hogy eze az, amellyel ki szeretné vezetni az országot a válságból, vagy vane bármiféle más, halvány elképzelése arról, hogy hogyan lehetne rendet tenni. (Közbeszólások. - Az elnök csenget .) Ha ez megtörténik, és a Fidesz szembenéz ezekkel a programokkal, és valamit mond rájuk, vagy ha a Szocialista Párt képes egy nagy levegőt venni, és nem presztízsszempontok alapján mérlegelve a helyzetet képes továbbmenni, képes felvállalni azokat a ref ormokat, amelyeknek úgy tűnik, hogy a parlamentben van már támogatottságuk, de ez a támogatottság egyelőre még kisebbségi, mert csak a parlament kisebb pártjai mondják azt, hogy ez a program felvállalható, akkor Magyarországot ki tudjuk vezetni ebből a hel yzetből, akkor nem kell félnünk a csődtől, akkor odaállhatunk a választóink elé, és azt tudjuk mondani, hogy megmentettük. Arra kérem önöket, tisztelt fideszes és tisztelt szocialista képviselőtársaim (Zaj. - Az elnök csenget.) , hogy ezzel igyekezzünk fogl alkozni a következő hetekben a parlamentben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ, szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. 11 perc 25 másodpercet használt el az idejükből. Az első kör végére értünk. Megkezdődik a második körös vita. Legelőször az írásban jelentkezett képviselő úrnak fogom megadni a szót, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából Simicskó Istvánnak, 11 perc 5 másodpercben. Parancsoljon, öné a szó. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP) : Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy Kóka János szavait hallgatva mindenki meggyőződhetett arról, hogy egyetlenegy olyan ember van ebben az Országgyűlésben, aki mindig jót akart, és mindig jót tett, ez nem más, mint a pannon puma névadója, Kóka János. (Derültség és taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Itt mindannyian hibásak vagyunk, az SZDSZ mindig megmondta a tutit. Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja az Országgyűlés feloszlatására benyújtott indítványokat (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) , azért, mert a jelenlegi kormány nem tartotta be az ígéreteit, hazugságokkal vezette félre az embereket, és mára gazdasági, pénzügyi, erkölcsi mélypontra vitte az országot, miközben már az egyre romló közbiztonság miatt az emberek biztonságérzete lenullázódott.