Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Az Országgyűlés feloszlásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint “A 2006-ban alakult Országgyűlés feloszlásának kimondásáról” tárgyban a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által kezdeményezett országos népi kezdeményezés együttes t... - ELNÖK (Mandur László): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
280 Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy érdemes végigtekintenünk, mit ígért a kormány a magyar embereknek a bizalmukért cserébe, a hatalomért cserébe. Megfogadva Lendvai Ildikó néhány héttel ezelőtt tett kijelentését és figyelmeztetését, hogy mérj, mielőtt vagdalkozol, hát mérjük meg, hogy mit tett a kormány az elmúlt időszakban, bár én jobban szeretem idézni Pál apostol intelmét (Közbeszólások az MSZP soraiból.) - különösen a Szent Pálév kapcsán , aki azt mondta, hogy ne ítélj idő előtt híresztelés, puszta gyanú alapján, hanem a tettek alapján. Most nézzük meg, az Új Magyarország programjában a kormány milyen célokat fogalmazott meg 20062010re vonatkozólag! Engedjék meg, hogy néhány at idézzek ezek közül: erős és sikeres Magyarországot teremtünk; mindenki sikerét, felemelkedését szolgálni kívánjuk; kevesebb kiváltság, nagyobb kormányzati teljesítmény; tudjuk és tesszük a dolgunkat; új Magyarországot teremtünk; erős és befolyásos nemze ti közösséget építünk, erőset, amely képes megvédeni polgárait; gazdaságpolitikánk célja, hogy hazánk gyors növekedéssel, polgárai életkörülményeinek, biztonságának erősítésével ne csupán behozza az Unió fejlett országaitól való lemaradását, hanem teljesít ményben és jólétben egyaránt az élre törjön. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezzünk meg bárkit az utcán, hogy ezek a célok hogyan valósultak meg, bejötteke ezek, amiket önök állítottak és ígértek az embereknek. Azt kell mondjam, hogy programokban és szöveg ben a kormány jó, tettekben viszont gyarló. A kormányprogram irodalma igen gazdag, ebből néhányat idéznék. Volt száz lépés program, volt “Új egyensúly” program, konvergenciaprogram; az eredménye is megérkezett a konvergenciaprogramnak, összeomlott a gazdas ág, ez egyébként az SZDSZ bűne és felelőssége is. (18.20) 2007 szeptemberében 48 pont; “Új rend” program, amelyben a közrend nyugalmáról írtak. Ehelyett azóta nincs közbiztonság. 2007 októbere: hét pont, úgynevezett tisztasági csomag. Ennek hatására a korr upció szárnyakat kapott. 2007 novembere: “Új magyar falu” program. Lett eredménye: a mezőgazdaság a csőd szélére került. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Dr. Magda Sándor: Na!) Negatív rekordot döntött a mezőgazdasági termények felvásárlási ára. 2008. fe bruár: új polgárosodás programja. Soha nem látott elszegényedés lett az ára. 2008 augusztusa: “Megegyezés” program; roma integrációs program. Ennek sikerét nap mint nap mindannyian jól érzékeljük. Azt javaslom, tisztelt Országgyűlés, tisztelt képviselőtárs aim, hogy az új programokat zárjuk le egyszer és mindenkorra, és hogy legyen íve ennek az egész folyamatnak, már csak egy programot alkossunk itt meg együtt, megegyezéssel: az új választás programját. Tisztelt Országgyűlés! Ma Magyarországot a biztonságérz et teljes hiánya, a kilátástalanság érzülete jellemzi. Nem erős, büszke magyar társadalmat építettek, hanem egy lelkében, hitében és anyagiakban megnyomorítottat. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön az összefogásról beszél, elég gyakran manapság, miközben nem e redménytelenül állított szembe határon túli magyart az anyaországi magyarral, nyugdíjast az aktív keresővel, kisnyugdíjast a nagyobb jövedelműekkel, cigányt a magyarral. Ön megoszt és uralkodik. A hatalom gyakorlása, tisztelt képviselőtársaim, nem arról sz ól, hogy a kormány bármit megtehet. A hatalomnak a népakaratot kell tükröznie, alázattal és bölcsességgel kell hogy együtt járjon. (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból. - Taps a Fidesz padsoraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Am ikor önt kiválasztották az MSZPben miniszterelnökjelöltnek, a döntő érv az volt, hogy ön sikeres, jó vezető a magángazdaságban. Miniszterelnök úr, ön mit tenne a saját cégénél vagy cégeinél azzal a vezetővel, aki olyan eredményeket produkálna, mint ön pr odukált a kormány élén? Vajon továbbra is a helyén hagyná? Mi ebből a tanulság, tisztelt képviselőtársaim? Nem elég, ha valaki sikeres vezető egy cégnél - és ez vonatkozik Kóka Jánosra is , ez kevés, hogy valaki sikeres gazdasági vezető. Sokkal több kell egy ország vezetéséhez. Magyarország vezetéséhez államférfiúi képességek kellenek (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Az elnök csenget.) ; aki élvezi az emberek bizalmát és képes helyreállítani Magyarország gazdasági, lelki egyensúlyát (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) ;