Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 26 (214. szám) - A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DEMENDI LÁSZLÓ, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2644 A másik a tartalmi kritika, az időhorizont, ami itt elhangzott, alkotmányossági kérdéseket vet fel, hogy csak bi zonyos érintett körre vonatkozik a visszasajtolással kapcsolatos kötelezettség engedélyezése, tehát annak az engedélyezése, hogy ne kelljen visszasajtolni. Ez volt a másik kritikai pont. A harmadik kritikai pont pedig azok a környezetvédelmi kérdések, amel yek itt elhangzottak, s amelyeket azonban a bizottságban a kritikai véleményt megfogalmazók fontosabbnak tekintenek. Ez két irányban fogalmazódott meg. Az egyik a környezetterhelés esetében, hogy milyen mértékben veszi figyelembe a rendelet és a visszasajt olás elmulasztásának engedélyezésekor az eljárás azt, hogy ilyen konkrét környezetterhelést jelent a visszasajtolás elmulasztása. Ez a javaslatból nem derül ki. Tehát az egyik konkrét kérdés a környezetterhelés ügye volt, a másik környezetvédelemmel kapcso latos ügy pedig a fenntarthatóság kérdése. Az a víz, amelyet kiveszünk, hiányozni fog a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából. A megújulás és a készletmegőrzés szempontjából rendkívül fontos a visszasajtolás. Önmagában úgy gondoljuk, hogy ezt sem oldja meg a javaslat. Ezek voltak a legfontosabb kritikai észrevételek a bizottságban, és ennek tudható be tehát, hogy nem volt többségi álláspont sem a támogatás, sem az elutasítás mellett. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Demendi Lászlónak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. DEMENDI LÁSZLÓ , a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A parlament mezőgazdaság i bizottsága május 12én tárgyalta a most tárgyalandó törvénymódosítást, amely valóban egy rövid, igazából két érdemi paragrafusból álló javaslat. Én a támogató véleményeket ismertetem, miután a klasszikus kisebbségitöbbségi vélemény itt nem alakult ki. A támogatók többször hangsúlyozták, hogy a hatályos szabályozás értelmében a kizárólag energetikai célra használt termálvizet a meghatározott vízadó rétegbe vissza kell táplálni. A törvényjavaslat e rendelkezésen enyhít, és hatósági hatáskörbe utalja a viss zatáplálás mellőzésének az engedélyezését a meglévő kutak esetében is. A módosítás elfogadása a geotermikus energia fokozottabb felhasználását eredményezi, amely a fosszilis energiát váltja ki. Így környezetvédelmi előnyökkel jár, hangsúlyozták többen. Az engedélyezés törvényi alapfeltétele, hogy a termálvizet csak olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel és a vízutánpótlás egyensúlya minőségi károsodás nélkül megmaradjon, és teljesüljenek a vizek jó állapotára vonatkozó célkitűzések elérését biztosító követelmények is. A hatósági engedélyezés egyéb részletes feltételeit a javaslat kormányrendeletben határozná meg. A törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy a vízkészletjárulékot a vízhasználó kizárólag az energetikai célú vízhasználatok u tán legfeljebb e címen általa fizetendő mértékig csökkentse, a visszatáplálást biztosító kút kialakításával összefüggésben keletkezett igazolt költségével, és a támogató vélemények jó része hangsúlyozta ennek számszerűségét is. Úgy gondoljuk, hogy a magyar kertészet jövője érdekében ezt a törvényjavaslatot az általános vitára alkalmasságon kívül, megvitatva módosító indítványokkal a felmerült észrevételeket, lehet kezelni. Mindaz, ami a technikai kritikára vagy az időhorizontot érintő észrevételre vonatkozi k, úgy gondoljuk, a támogató véleményt hangsúlyozók erre befogadóak, hogy tegyük jobbá ezt a törvényjavaslatot, ugyanakkor a fenntarthatóság vonatkozásában is természetesen a magyar kertészek jövője és az ország azon része érdekében, akik a geotermikus ene rgiát e célra fel tudják használni, mert olyan helyzetben vannak, ennek érdekében ezt a törvénymódosítást a módosítások után elfogadásra ajánljuk és javasoljuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)