Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 19 (212. szám) - A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2452 illetve feloldotta a feszültségforrásokat, illetve a bizottság tagjai úgy gondolják, hogy módosító indítványokkal ezeket a feszültségpontokat kell oldani. Mi az, amiben egyetértett tulajdonképpen a bizott ság? Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy azokat a meglévő civil kapacitásokat, amik ma is a közrend, a közbiztonság védelmében már működnek, ezeket hozzárendeli a rendőrséghez, és ezáltal egy nagyobb erőt tud képviselni. A bizottságban is többször fölvetődö tt, hogy ez mennyire csak rendőrségi feladat, vagy mennyire a civil szervezetek feladata a közrend és a közbiztonság védése. Úgy gondolom, talán egy más területről hozott példával, hogy ha a gyereknevelést is csak az iskolára aposztrofáljuk, és csak attól várjuk el a gyerek nevelését, abból csak problémák adódnak, mert nagyon fontos szerepe van a családnak és más szervezeteknek. A közrend védelmét is, ha csak a rendőrségre akarjuk ráruházni, azt hiszem, hogy tévedünk, és ártunk a közrend védelmének. Ebbe a különböző civil szervezeteket is be kell vonni. A bizottságban fölvetődött aggályként, ezek a szervezetek különböző eszközökkel rendelkezhetnek, így gumibottal, gázsprayvel vagy kutyával, hogy ezek most kényszerítő eszközként vagy önvédelmi eszközként sze repelneke. A vitában egyértelműen kiderült, hogy ezek nem kényszerítő eszközök, tehát nem használhatják az intézkedésre kényszerítéshez ezeket az eszközöket. Ezeket csak akkor használhatják az érintett szervezetek tagjai, amennyiben támadás éri a személyü ket, és önmagukat meg kell védeni. Ez talán épp az elmúlt napokban elég nagy visszhangot keltett, mondjuk, nem az érintett szervezetek személyzeténél, de egy buszsofőrt is tettlegesség ért azért, mert a rendet meg akarta tartani a buszon. Úgy gondolom, hog y ha neki is lett volna valamilyen védelmi eszköze, lehet, hogy akkor nem a kórházban köt ki, hanem meg tudja védeni önmagát. Úgyhogy ezt mindenképpen fontosnak tartjuk. Ugyanakkor azt egyértelműen hangoztatta a bizottság, hogy ezeknek az eszközöknek a has ználatára egy nagyon alapos felkészítő munkával kell ezeket a személyeket kiképezni, hogy megfelelően és eredményesen tudják használni, és ne esetleg önmagukra is veszélyes módon. Fölvetődött a bizottságban a mezőőri szolgálatok kérdése. Ott magam is szorg almaztam, hogy esetleg ennek kistérségi szinten való megszervezése is kerüljön be a törvénybe. Zárójelben jegyzem meg, hogy azóta utánaolvasva, a mezőőri szolgálatról szóló törvényben bent van ez a lehetőség olyan szöveggel, hogy több település közösen is megszervezheti a mezőőri szolgálatot, tehát ha úgy tetszik, nyitott kapukat döngetett a bizottság tagsága. Aggályként jelent meg, illetve javaslatként a mezőőri szolgálat jogosítványával kapcsolatban, épp azért, ami itt több bizottságban is felmerült, hogy mezőőri szolgálat az, amely a mezei vagyon védelmében nagyon jelentős szerepet tud betölteni, és általában a rendőrség ezeken a területeken viszonylag kevésszer fordul elő; ezért nagyon fontos lenne ezeket a hatásköröket olyan szempontból bevonni az intéz kedési lehetőségbe, hogy határozottabban tudjanak intézkedni, mert ezáltal a vagyonvédelem, a hulladék illegális lerakása és egyéb témáját tudnánk erősíteni. Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy az erőszak monopóliuma továbbra is az államot illeti meg, és nem lehet átadni különböző civil szervezeteknek. (10.10) A korrekt vita eredményeként a bizottság, mint ahogy említettem az elején, 15 igen szavazattal és 11 tartózkodó szavazattal a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartotta, és bízom benn e, hogy a szavazásoknál a törvény elfogadása is meg fog történni a parlamentben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalá sokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 2020 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.