Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Bencsik János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Áramvonalasított kormányzati válságkezelés” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
86 Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínű, ön is emlékszik arra, hogy a sertéshús felvásárlási árának csökkenése milyen következményekkel járt a sertéságazat termelőinek körében, és mára má r ott tartunk, hogy húshiány van Magyarországon, és a mostani euróforint ár viszonylatában bizony egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a feldolgozók is. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy ebben a helyzetben találják meg a tejtermelők, a feldolgozók és talá n még a kereskedők is azt az összhangot, hogy a biztos ellátás érdekében a legoptimálisabb árat próbálják megállapítani, ami még megfelel a termelőnek, elfogadható a feldolgozónak, és végül a fogyasztó is megbízható áron jut hozzá a termékhez. Kérem, hogy ehhez segítsék hozzá az ágazatot. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Viszontválasz illeti az államtitkár urat. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Mint a képviselő úr is tud ja, a vége felé tartanak azok a tárgyalások, amelyek a négyes megállapodásról szólnak az élelmiszerkereskedelmi kódex kapcsán. Nagyon remélem, hogy létrejön ez a megállapodás, az nyilván mederbe fogja terelni a termékpálya árérték arányait. Ha nem, akkor a kormány előtt volt már első olvasatban az a törvény, amivel ezt szeretnénk akkor véglegesen jogszabályilag rendezni. Nyilván mi inkább a megállapodás irányába mennénk. A másik. Nagyon fontos, hogy az Európai Unió olyan rendelkezést hozott, hogy szabadon támogathatunk bizonyos állattenyésztési ágazatokat a 2013as támogatási lehetőségeink 10 százalékán belül 4 százalékos határig abban az esetben, ha SPSrendszert alkalmazunk. Úgy gondolom, az ötmilliárd forint nagyon hiányozna a rendszerből, úgyhogy nagyo n remélem, hogy hamarosan ez a kérdés is eldől, és akkor egy újabb nagyjából ötmilliárdos közvetlen támogatást tudunk adni, ami szerintem ennek az ágazatnak a nagyjából fél évig, háromnegyed évig tartó problémáját egyértelműen kezelni tudja. (Taps az MSZP padsoraiban.) Bencsik János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Áramvonalasított kormányzati válságkezelés” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : A mai nap utolsó azonnali kérdését Bencsik János, a Fidesz képviselője teszi fel a p énzügyminiszternek: “Áramvonalasított kormányzati válságkezelés” címmel. Az államtitkár úr lesz a válaszadó, ha elfogadja. Öné a szó. BENCSIK JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Néhány órával ezelőtt a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a kormányzati válságkezelésnek a célja a munkahelyek megőrzése. Az irány jó, egyetértünk, én is ilyen témában szeretnék szólni a Vértesi Erőműnél veszélybe került 2100 állami munkahely - mondjuk úgy, hogy áttételesen állami munkahely - megőrzése érdekében. A történet Vásárosnaményban kezdődik, amikor is az állami tulajdonban levő Magyar Villamos Művek vegyesvállalatot alapít az egy szocialista politikus tulajdonában levő System Consultinggal, bevisz 10 milliárd forint közpénzt, majd ezt követően tagi kölcsö nként 23 milliárdot is hozzátesz. Ezt követően a szocialista politikus tulajdonában levő, Ukrajnából származó kivénhedt gázturbinákat megvásárolják ezen a pénzen. Pénzhez jut a szocialista politikus vállalkozó, jelentkezik az állami tulajdonban levő Villam os Műveknél, hogy megvenné az áttételesen állami tulajdonban levő Vértesi Erőmű Részvénytársaságot, de nemcsak megvenné, hanem ezt követően szerződést is köt, áramvételi szerződést is köt a Vértesi Erőművel 250 megawatt teljesítményre. Majd az év végén ezt az