Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A világgazdasági válság legújabb fejleményeiről és az ezekből fakadó nemzeti feladatokról szóló miniszterelnöki tájékoztató vitája - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
47 hogy ennek az igen fontos, társadalmi szempontból igen fontos csoportnak az érdekeit képviselni kell, és ezt mi megtesszük. (12.20) A mai napra visszatérve, én azt hittem, hogy valami konkrét javaslatok sokaságával fogjuk szembetalálni magunk at, érvek fognak ütközni érvekkel, és hogy a politika szereplői, a pártok keresik a kiutat ebből a nehéz helyzetből. De azt hiszem, hogy nemcsak én voltam ezzel így, hanem az állampolgárok sokasága, akik egyre nehezebb helyzetben vannak. És ahelyett, hogy konkrétumokat hallottunk volna, ahelyett, hogy az összefogás reménye érzékelhető lett volna a felszólalásokból, azt látjuk, hogy minden ott folytatódik, ahol tavaly decemberben abbahagytuk, hogy a szereplők és a szerepek nem változtak, és azt vitatjuk, hog y a múltban ki mit rontott el, a jelen egy kicsit, de a jövő mintha nem is lenne érdekes. Én szeretnék ezen változtatni, és szeretnék néhány konkrét javaslattal előállni, ami nem túl nehéz, hiszen én ezt megtettem tavaly novemberben is az adótörvények vitá ja során. Egy válságban azonnali és gyors döntésekre és cselekvésre van szükség, amit nyilván az Országgyűléstől és a kormánytól várnak az állampolgárok. Nem igaz, hogy nincs mozgástér és nincs mozgási lehetőség. Valóban, adócsökkentésre számos okból most nincs lehetőség, de az adórendszeren belüli átcsoportosításra nemcsak most van lehetőség, hanem volt is lehetőség, mondjuk, tavaly ősszel az adótörvények vitája során. Én magam terjesztettem be egy olyan javaslatot, ami a személyi jövedelemadó 18 százaléko s sávhatárát tolta volna föl 1 millió 700 ezer forintról 2 millió 200 ezerre. Ez körülbelül 130 milliárdnyi pluszkiadást adott volna, viszont az eredménye az lehetett volna, hogy az átlagbérből élők nem a legmagasabb adókulccsal adóznak, és a bérbefagyaszt ás ellenére körülbelül 789 ezer forintos nettó jövedelemnövekedést okozott volna az átlagkeresetből élő munkavállalóknak. Ellentételezésként akkor azt javasoltam, hogy 2 százaléknyi áfaemeléssel kompenzáljuk ezt a bevételcsökkenést, akkor az egyensúly me gmarad, társadalmilag igazságosabb a dolog eloszlása, hiszen akkor mindenki egyenlően vállal részt az adóterhekből. Az volt a Pénzügyminisztérium elutasításának az indoka, hogy ennek bizony 1,4 százaléknyi inflációnövelő hatása van, ami már akkor sem volt igaz, most meg végképp nem az. Tehát most ennek a lehetősége, hogy inflációgerjesztő hatása lesz egy ilyen lépésnek, teljességgel irreális, nyugodtan meg lehet lépni, sőt a mostani helyzetre való tekintettel nemcsak 2 százaléknyi áfaemelés indokolt, hanem talán egy kicsivel több, és az onnan keletkező többletbevétellel csökkenteni kéne a munkaadók járulékfizetési kötelezettségeit, mert az egyik csak a munkavállalón segít, a másik pedig a munkaadón is. Ha ezt villámgyorsan meglépné a kormány, és beterjeszten é ezt a törvényjavaslatot, akkor egykét hónapon belül érezhető javulást tapasztalnának úgy az állampolgárok, mint a munka világának egyéb szereplői, a munkaadók is. Kell hozzá csöppnyi bátorság, hogy ezt megtegyük, mert éppen az európai parlamenti választ ásra készülünk, de ezt félre kéne tenni, mert a válság nem figyel oda, hogy milyen választások előtt állunk, és ha mindig ezek az elsődleges szempontok, akkor pontosan oda jutunk, ahol éppen vagyunk. Aztán, ha ezt megléptük, és némileg enyhítettünk a helyz eten vagy a válság okozta problémákon, akkor viszont azonnal el kell kezdeni a reformok sokaságát, illetve azok megvalósítását, mert ez így nem mehet tovább. Nagyon helyes törekvése volt a kormánynak éveken keresztül a költségvetési egyensúly felé való köz elítés, de sajnos emellett teljesen megfeledkezett arról, hogy a fejlődés forrásait biztosítsa, úgy, hogy az egyensúly felé azért törekedjünk. Ezt mindenképpen pótolni kell. Ez csak kiadáscsökkentéssel valósítható meg, az pedig megkerülhetetlenné teszi a r eformok sokaságát. A reformok sikerének három alapvető feltétele van. Az első feltétel az, hogy a politika értsen egyet abban, hogy ezek megkerülhetetlenek. Ezt minden normális ország megtette, meglépte, és mindenhol eredménye is mutatkozott. A környezetün kben, de Európában is igen ritka, talán a
