Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 7 (162. szám) - „Magyarország megújításának lehetséges irányairól” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - GYULA FERENCNÉ (MSZP):
966 (19.20) Önök hat év alatt összesen 55 ezerrel több embernek tudtak munkát adni, és a munkanélküliségről, amely folyamatosan növekszik, még egy szót sem ejtettem, pedig az is megérdemelné, hogy néhá ny gondolatban kifejtsük azt, hogy hogyan is van az, hogy folyamatosan nő a munkanélküliek és az inaktívak száma, hogyan lehet az, hogy ma egymillió ember él úgy, hogy nem tudja, hogy holnap mi történik vele. Ennyi a munkanélküli, és további egymillió embe r él alkalmi munkavállalásból. Mit kellett volna tenniük? Azt, tisztelt kormánypárti képviselők, mosolygó miniszter asszony, hogy az embereknek munkát kellett volna adni, és nem kellene elfeledkezni arról, hogy a velünk együtt csatlakozó országok közül töb ben sikeresen megoldották ezt a feladatot, mert én őszintén mondom: irigylem a Cseh Köztársaság miniszterének azt a problémáját, hogy a cseh gazdaság fejlődésének legnagyobb akadálya a történelmi mélyponton álló munkanélküliség. Ezt azért mi még nem mondha tjuk el, sajnos. (Keller László: Nálunk is ez a probléma!) És ez az önök munkáját minősíti, tisztelt miniszter asszony. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkeztek néhányan. Gúr Nándor képvis elő urat illeti elsőként a szó. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Asszony! Csak azért, hogy néhány dolgot a tényszerűség medrébe tereljünk. Ha foglalkoztatás, ha munkanélküliség, ha inaktivitás, akkor a fo glalkoztatás tekintetében egyértelmű növekedés van, ha munkanélküliség, akkor szintén növekedés van ahhoz képest, ami hat esztendővel ezelőtt volt, de ha inaktivitás, akkor több mint 200 ezerrel csökkent az inaktívak száma. No, ezeknek az inaktívaknak egy részét meg lehet találni a munkaügyi regiszterekben. A történet másik része: nyilván az a legfontosabb, hogy minél több ember munkához jusson, az biztosítja a megélhetés alapját. Ehhez persze tennivalónk van sok tekintetben, az oktatási rendszer vonatkozás ában, az adó- és járulékrendszer tekintetében, ezeket tesszük, a Megegyezés programja önmagában hordozza, vagy éppen a szociális, munkaügyi politikák tekintetében. Egy dolog nagyon fontos szerintem, az a munkára való képesség fejlesztése. Nagyon sokan vann ak ma ebben az országban, akik nem tudnak megfelelni annak az elvárásnak, amit a munkaadók megkívánnak tőlük. A munkaadók, ha szabad ezt mondanom, nem szociális, jóléti intézményként funkcionálnak. Nekik olyan emberekre van szükségük, akik megtermelik a sa ját bérüket, járulékukat, meg még hasznot, hozamot is hajtanak a számukra. Nyilván ehhez illesztetten képességfejlesztésre van szükség. Ehhez kell hogy legyen állami segítség, és kell hogy legyen öngondoskodás, saját akarat is nyilván. Azt gondolom, tehát még egyszer hangsúlyozva, hogy mindenkinek van dolga ebben a világban, az államnak, a kormánynak és az embernek, az egyednek is. Kell a szolidaritás is, kell a védettség is mindezek mellett. Azt a folyamatot kell erősíteni, hogy lehetőség szerint minél töb b ember jelen legyen a munkaerőpiacon, aki viszont nem képes, nem tud egészségi állapotából, egyéb más okból kifolyólag, arról pedig gondoskodni kell. Itt a kétperces utolsó gondolataiban csak azt szeretném még mondani, hogy van a bugyorban, az eszköztárba n lehetőség. Azt hiszem, a fekete fehérítése mértékadó felületet biztosít a számunkra. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Gyula Ferencné képviselő asszony is szólásra jelentkezett. GYULA FERENCNÉ (MSZP) :