Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 7 (162. szám) - „Magyarország megújításának lehetséges irányairól” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP):
967 Köszönöm szépen a szó t, alelnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Valójában hozzászólásra készültem, de képviselőtársnőm arra ösztönzött, hogy talán meg kellene nyilvánulnom ezekben a kérdésekben, amiről ő szólt, legalábbis néhányban. Néhány olyanban, amely a gyakorlati életben val ami egészen mást jelent számomra; úgy látszik, nem egy országban élünk. Mindenképpen szólnék az “Új iskola, új tudás” programról. Mondta, hogy nem alkalmas, nem lehet programszerűen kezelni. Én pedig azt mondom, hogy egy jobboldali vezette városban, ahol a rendszerváltás óta jobboldali vezetés van, én ott élek, soha ennyi pénzt nem kapott az oktatás iskolafelújításra. Az egyetlen szellemi központja az egész kistérségnek a gimnázium, amely 1969ben épült, 450 gyermek számára, és most 918 gyerek jár ebbe az é pületbe, változatlan körülmények között. Végre ez a félmilliárd forint olyan lehetőséget nyit meg az iskola számára, amely az itt élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket olyan körülmények közé juttatja, ami elvárás a XXI. században. De szólhatnék a zászlóshajóprogramról is. Ebben a jobboldali vezetésű városban, ebben a kistérségben, amely halmozottan hátrányos helyzetű, mint ahogy mondtam, soha ilyen összefogást nem láttam az önkormányzatok, a civilek, a vállalkozók részéről, hiszen mindenki hisz abb an, hogy annak a 3,6 milliárd forintnak, amely a kistérségbe fog kerülni, látszani kell ebben a kistérségben. Olyan életminőségjavítást remélünk ettől, ami még soha nem volt. De folytatnám azt, amit képviselőtársnőm is elmondott, hogy szeretnének visszame nni a munkahelyre, csak nincs bölcsőde. Volt bölcsőde a városban, de a városvezetés megszüntette. Most azonban, amikor lehetőség volt rá, akkor kezdeményeztük, hogy a város pályázzon, és egy óvodán belül megvalósítottuk a bölcsődét, amely ma már ismét fejl esztésre szorul. Tehát ez azt jelenti, hogy van lehetőségük elhelyezkedni az édesanyáknak úgy, hogy nyugodt, korszerű körülmények között tudhatják a gyereküket. Nagyon sok mindenről lehetne még beszélni, arról, hogy a Start Plusz kártyával az elhelyezkedés hogyan valósulhat meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen a lehetőséget, és azt gondolom, hogy talán a költségvetésről még szívesen beszélgetnék képviselőtársnőmmel. Köszönöm szépen elnök úr türelmét. (Taps az MSZ P soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Én pedig elnézést, hogy nem figyeltem az idő múlására, de magával ragadott képviselő asszony elragadó okfejtése. De a többieket azért arra kérném, hogy tartsák be a kétperces időkeretet. Az előbb mondtam, hogy kétperces hozzászólásra jelentkeztek, nem mondtam ezt el külön minden egyes alkalommal, amikor megadtam a szót. Négyen jelentkeztek még, a sort Gúr Nándor zárja egyelőre, úgyhogy akkor addig, ha nem is teszem hozzá, kérem, tartsák be az időkeretet. Deák Istvánné kö vetkezik. DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Igyekszem természetesen betartani a két percet, de mindenképpen fontos, hogy a Megegyezés program kapcsán az “Új tudás” programmal kapcsolatban néhány gondolatot elmondjak, hiszen pontosan ide illik. A kora gyermekkori fejlesztés ennek a programnak az egyik kiemelt területe, amely program a 06 éves kor betöltéséig elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, különösen a roma gyermekek esélyegyenlőségét, felzárkóztatását próbálja segíteni. Ma már erről többször hallottunk, hogy mennyire fontos. Miniszterelnök úr is kiemelte, hogy a Megegyezés programban az oktatás területe talán a legkiemeltebb. Ezen belül mindannyiunk, és azt gondolom, a szocialista frakció számára is az egyik legfontosabb eze knek a hátrányos helyzetű gyerekeknek a felzárkóztatása. Nem arról van szó, amit képviselőtársam az előbb elmondott, hogy ez a program maximum egy tál levest biztosí t a gyerekeknek, hanem bizony egy nagyon komoly komplex programról beszélünk, ahol a védőnők hálózatának bővítésétől kezdve a családi napköziken át, az adókedvezményekig sok