Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
686 Azt gondolom, hogy ebből a szempontból is felül kellene b írálni az önkormányzati iskolafenntartás kérdéskörét, mert sajnos nem minden önkormányzat viselkedik úgy az iskolájával szemben, hogy átélnék azt, amit önök gondolnak. Tehát nem oda juttatják a meglévő forrásukat, prioritás kérdése, hogy mennyit fordítanak az iskolára. Vannak nagyon jó példák is, de vannak olyan példák is, ahol éppen az iskola rovására oldanak meg más feladatokat. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. A képernyőn újabb kétpercesek. Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak. ÉKE S JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, és tényleg utoljára ebben a kérdésben. Azt hiszem, TataiTóth András képviselőtársam is több olyan megmozduláson vett részt, ahol harcoltak a kisiskolák bezárása ellen. Az, hogy egy térségi társulás, mondjuk, a döntés i kompetenciát lakosságarányosan próbálja meg ráerőltetni a kistelepülésre, az egy olyan dolog, ami tulajdonképpen visszaélés a hatalommal, tehát ahol több az állampolgár, több a lakos, ott teljesen logikus, hogy a kistelepülést be lehet szorítani. Tüskevá r esete: azt hiszem, ön is emlékszik rá, amikor itt, a parlamentben vetettem fel, hogy a társulás olyan levelet intézett az Oktatási Minisztériumhoz, hogy a 89 fővel működő tüskevári, 230 millió forintból felújított iskolát zárjanak be, mert a társulás sze llemének ez nem tud megfelelni. Tehát erre szeretnék rávilágítani. És azokon a tüntetéseken, megmozdulásokon, amelyeken ön is részt vett mint átvevő vagy a kormányoldal részéről, ön is ígéretet tett arra, hogy átvizsgáljuk, felülvizsgáljuk, átalakítjuk. Te hát jó lenne, ha a 2009es költségvetésnél ez a kommunikáció, a számonkérés valóban nem egyoldalú lenne a mi részünkről, hanem amit ön is mondott a megmozdulás szervezőinek, hogy igenis szükséges felülvizsgálni, amit Szili Katalin a parlament elnökeként sa ját maga is kijelentett. Tehát jó lenne, ha ebben a kérdésben valóban a realitások talaján tudnánk maradni, és amit ön is elmondott, hogy a kormányprogram is ezt írja le, akkor valóban az a cselekedet is következzen be, amit ön is megpróbált az előbb erősí teni. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Kelemen András képviselő úr következik. DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz) : Az előbb már bekiabálás formájában tettem, elnézést kérek érte, de nem tudtam megállni, hogy nem a gyerekek elfogyásával szű nnek meg ezek a kisiskolák, hanem a szabályozással. Itt kapásból, csak a választókerületemből gyorsan felírtam néhány helynevet, ahol az év folyamán óriási belső csatározások folytak, és megromlott a közösség hangulata: Vereb, Gyúró, Pátka, Tabajd, Pázmánd és még sorolhatnám. Pázmánd nem is egy olyan nagyon kicsi község. Az összevonás kényszer volt számukra, a társiskolába lépés kényszer volt számukra, amit a pénzügyi szabályozók miatt voltak kénytelenek meglépni, és azóta is minden lépésben súrlódások, neh ézségek jelentkeznek. Ezt nem látni, azt hiszem, érthetetlen. Azt hiszem, majdnem abba a helyzetbe került szegény Ángyán képviselőtársam, mint aki vakoknak akarja elmagyarázni, milyen a színek világa. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kös zönöm szépen. Balla Mihály képviselő úr előre bejelentett felszólalása következik. BALLA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit furcsán érzem magamat, hogy ilyen vehemens vita után szót kapok, különösen azért, mert a téma, amit ki tűztem magam elé, az, hogy a Külügyminisztérium fejezetéről, a Külügyminisztérium 2007. évi zárszámadásáról beszéljek. Mégis, talán a két probléma nem áll egymástól messze.