Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 9 (185. szám) - A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - MOLNÁR BÉLA (KDNP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
4105 javaslatunk, ez is, a gyűjtők korlátozása, a regisztrált gyűjtés kategóriája mit kíván megvalósítani? Azt, hogy amennyire lehet, határoljuk be azt a kört, aki egyáltalán ezzel a tevékenységgel foglalkozhat. Ez egy nagyon fonto s szempont, mert azt látjuk, hogy egy eléggé nehezen kezelhető dologról van szó. A sommás megoldás az lenne az én személyes véleményem szerint, és én ezt már többször is elmondtam, hogy állami monopóliummá kellene tenni az egész színesfémkereskedést. Meg kell mondjam, először azt gondoltam, hogy én ezzel nagyon egyedül vagyok. Informális beszélgetések kapcsán jó néhány egyetértő véleményt találtam bírói körökből is, képviselő úr. Ez a törvény nem akar idáig elmenni. Azt gondolom, Molnár képviselő úr is bes zélt erről, hogy minden olyan törekvés, amely jelentős előrelépést mutat a kérdés megfelelő kezelése felé, az támogatandó. De úgy gondoljuk, hogy ennek a törvénynek a létjogosultságához hozzátartozik annak a mentalitásnak is az elfogadása, ami megjelenik e zekben a módosító javaslatokban, hogy igenis, a gyűjtők fogalmából zárjuk ki a 16 éven aluliakat; igenis, a gyűjtők egyáltalán regisztráltak legyenek, ellenőrizhetők legyenek ilyen szempontból is. Minden lehetséges kiskaput zárjunk be; még akkor sem biztos , hogy ez a törvény valóban be fogja tudni váltani a hozzá fűzött reményeket. De ha lazán kezeljük a dolgot, ha nyitva hagyunk kiskapukat, akkor egészen biztos, hogy nem. ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett ugyancsak Molnár Béla ké pviselő úr. MOLNÁR BÉLA (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Bárándy képviselő úr hozzám intézett szavai nagyon érdekesek voltak, csak ebből úgy érzem, hogy nem jutott el hozzá valódi mondandónk. Egy jogi fejtegetést kaptam vissza, amit megválaszolni, illetv e szakmailag értékelni Salamon képviselőtársam tiszte. Mi nem a jogi fejtegetésekben merültünk el, hanem hogy a gyűjtésből a 16 éven aluliakat vegyük ki, mert ez teremt tiszta helyzetet. Itt a jogi fejtegetéseknek nincs helyük, mert ez egészen más kérdés, amiről ön beszélt. Orosz Sándor képviselő úr véleménye viszont tényleg megfontolandó. Hasonlóan én is a MÉHhez hordtam a hulladékot fiatal koromban, de tudomásul kell vennünk, hogy “a kis úttörők gyűjtik a vasat” című programok lefutottak. Ez ma már egy m ásik társadalom. Ahogy Orosz Sándor képviselő úr is mondta, akkor is voltak strómanok, ma is vannak strómanok, és ha nem próbáljuk a strómanok lehetőségeit kiiktatni, akkor meg is maradnak a strómanok. Éppen ezért mondjuk azt, hogy 16 év alatt ne gyűjtsene k fémet, és éppen ezért mondjuk azt, hogy regisztráljuk ezeket az embereket, akik átadhatják, mert akkor a stróman körül elfogy a levegő. Tisztelettel, ezeket szerettük volna elmondani, és ezeket szeretnénk, ha figyelembe vennék önök is. Köszönjük szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : További kétperces hozzászólások következnek. Bárándy Gergely képviselő urat illeti a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én viszont úgy gondoltam, hogy egy parlamenti vitában igenis fon tos az, hogy megfelelő fogalmakat használjunk mi, képviselők is. Amikor Molnár képviselőtársam azt mondja, hogy nem büntethető meg az, aki 16. életévét nem töltötte be, és úgy lop színesfémet, akkor kénytelen vagyok kiigazítani, és azt mondani, hogy ez a m egállapítás nem állja meg a helyét, mert a büntető törvénykönyv nem ezt mondja. Azon természetesen lehet vitatkozni, amit Molnár Béla képviselőtársam állított, hogy szerencsése engedélyezni ezen tevékenység folytatását olyan szemé lynek, aki a 16. életévét nem töltötte be. Ez lehet vita tárgya. De úgy gondolom, hogy jó, ha a képviselő jó fogalmakat, helyénvaló fogalmakat használ. Mivelhogy nemcsak magunk közt folytatjuk ezt a vitát, hanem talán mások is nézik és hallgatják, nem szer etném, ha az a téves álláspont alakulna ki bennük, hogy az ilyen cselekmények büntetőjogi úton nem szankcionálhatóak.