Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 2 (183. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6751. szám) részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3824 innentől kezdve az decentralizáltan is megoldható, vagyis hogy nyerhet a mesterképzéssel minden, az Alföldön tanuló hallgató. Domokos Lászlónak meg azt a kijelentését, hogy ez a jogutóddal való megszüntetés a békéscsabai felsőoktatás megszűnését eredményezné, egyszerűen képtelenségnek tartom. Olyan fantáziatermé kekről van szó, ami sem a javaslatokból, sem a szándékokból, sem a kezdeményezések mögötti érvekből nem olvasható ki. Ez egy politikai fantáziatermék, amivel riogatják az embereket, csak semmi alapja nincs. Egyszerűen nevetséges maga a vita is, ami itt fol yik. Ahelyett, hogy a tartalomról beszélnénk, és valóban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a Békés megyei felsőoktatás megerősítéséről, ilyen fantáziatermékekről folyó viták zajlanak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (L ezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Újabb kétpercesek, elsőként TataiTóth András képviselő úr. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én tulajdonképpen elnök úrral értek egyet, hogy a részletes vita téziseihez szóljunk hozzá. Az előbb is azt próbáltam, de most rövidebben teszem: az MSZPfrakció nem tudja támogatni a benyújtott módosító indítványt, mert értelmetlennek látjuk. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Két percben Domokos László képviselő úr következik. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy tisztázzuk: az önálló megyei főiskola megszüntetéséről beszéltem, amely elveszíti a stratégiai döntéshozó helyzetét. Így kerek a mondat. Nem kell kiemelni egyegy mondatot, amivel átmagyarázza valaki, hogy mit állítottunk. Ez egy ócska trükk. Én nem akarok személyeskedni, de aki ilyen eszközökkel bánik el képviselőtársaival egy érdemi vitában, azt, elnézést kérek, vissza kell utasítani. Nem adott választ rá, azt, h ogy óraadó volt, elismerte. Ezt gondolom, nem ingyen csinálta. (Velkey Gábor közbeszól.) Én csak erre utaltam. Nem kívánok ebben további vitát nyitni, de nyilvánvaló, érvként hangzott el a képviselő úr részéről, hogy ő ott tanított. Azt mondtam, hogy igen, ebből az következik, hogy ott érdekelt volt, és ennek anyagi következménye is volt feltehetőleg. (Velkey Gábor közbeszól.) Ha nem így volt, akkor mondja el, képviselő úr, itt a lehetősége, hogy ezt megtegye. A másik kérdéskör: nagyon szívesen beszélnék, e lnök úr, arról, ami az előterjesztésben van, de olyan blődségek hangoznak el, amelyekről azt gondolom, az ember szájába beletesznek olyan szavakat, amelyek nem hangzottak el, és igyekeznek olyan irányba terelni a vitát, mintha nem arról lenne szó. Nagyon ö rülök egyébként önmagában, hogy a Békés megyei felsőoktatásról végre vita folyik itt a parlamentben. Egyetlenegy baj van, hogy akkor, amikor már megszűnik. Megkérdeztem a múltkor is, amikor egy budapesti kerületben, ahol 55 ezer ember lakik, hetediknek ala kul meg egy főiskola épp ebben az évben, akkor joggal föl lehet vetni azt a kérdést, hogy annak a szerencsétlen 390 ezer Békés megyeinek miért ne lehetne egy önálló főiskolája. Miért ne segíthetne az Oktatási Minisztérium, hogy hogyan tudja megállni a hely ét ebben a versenyben, és miért kell Budapesten még egy hetediket egy iksz kerületben megcsinálni? Erre miért nem tudnak válaszolni? Miért teszik azt, hogy ennek a károkozását viszont meg végrehajtják Békés megyében? Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszö nöm, képviselő úr. Újabb kétpercesek; Pósán László képviselő úr, Fidesz.