Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 2 (183. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6751. szám) részletes vitája - VELKEY GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
3822 VELKEY GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Ángyán professzor úr hozzászólására szeretnék reagálni, nem kiszélesítve a vitát. Úgy gondolom, hogy a területi vagy horizontális integráció mellett bármikor beszélünk intézményrendsz erekről, beszélnünk kell a szakmai és vertikális integrációról is, és ennek a kettőnek együtt kell normálisan működni. Annak a felsőoktatási intézménynek, amely csak alapképzést folytathat, és legfeljebb felsőfokú szakképzést, meg kell találni az utat, hog y a hallgatói automatizmusszerűen kapcsolódhassanak be a mester- és a doktori képzésekbe, ez pedig vertikális kapcsolatokat, együttműködést követel. Ennek vannak szorosabb és lazább formái is. Meggyőződésem, hogy az itt folyó oktatás perspektíváját érdembe n növeli a szorosabb vertikális integráció, amelyik szakirányban lehetséges, nem pedig területi alapon, hisz teljesen jogos előírás van a szakmai sztenderdek betartása, a minőségi oktatásképzés feltételeinek biztosítása miatt az akkreditációs rendszeren k eresztül, aminek meg kell felelni. Nem véletlenül ebbe az irányba lépett a Tessedik Sámuel Főiskola. Természetesen felmerült a korábbi időszakban az az ötlet, hogy az Alföldön működő más felsőoktatási műhelyekkel alakítson kapcsolatot, ugyanakkor azt is tu dni kell, hogy ezek a felsőoktatási műhelyek a felsőoktatás jelenlegi finanszírozási szabályai alapján abban érdekeltek, hogy a hallgatókat összehozzák a saját területükről, és a leghatékonyabban használják ki a normatívát. Pont ugyanúgy, mint Vásárhely es etben, ez egy adott területi egységen belüli működésnél az intézmény kihelyezett részének a megszüntetését veti fel. Ez az integráció jelen esetben a Szent István Egyetem mesterképzése és alapképzése számára azért előrelépés meggyőződésem szerint, mert a s aját piacát tudja bővíteni, amivel az egész képzését tudja erősíteni. Ezért jelent előrelépést ez mind a két intézmény számára. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kérdezik, hogy miért autonómia kérdésében kíván valaki megszólalni. Lám, azért, mert az érintett maga onnan vesz föl fizetést, és ennek megfelelően érvel mellette. Ott dolgozik, ő mondta el, gond olom, nem ingyen teszi ezt senki sem. A másik kérdés pedig az volt, hogy miért pont éppen a Gödöllő. Talán biztos azért, mert húsz éve az a rektor Gödöllőn tanított, aki most egykét hónapot eltöltött Békés megyében, és a megállapodás arról szól, hogy ahog y ezt jóvá fogjuk hagyni, ő rögtön Gödöllőre megy vissza rektorhelyettesnek. Ha már önök úgymond nagyon felkészültek, oktatási bizottsági tagjaink, akik itt a parlamentben állítólag mély összefüggéseket vizsgálnak, akkor nyilván ezt nem most hallották tőle m először, csak álszent módon valami olyasmiről beszélnek, amikor elbújnak, hogy nekünk közünk nincsen semmihez se, a törvény ezt írja elő. Kérdezem: akkor miért a felsőoktatási törvény mellékletében vannak a főiskolák, egyetemek felsorolva? Miért nem vett ék ki az összeset onnan, és akkor a piac majd eldönti, hogy hogyan szerveződik? Ha az Oktatási Minisztérium lemondott a felsőoktatás koordinálásáról, és csak ennyire képes, hogy hát, így döntöttek, akkor ezt kell jóváhagyni, akkor csomagoljanak össze, azt a minisztériumot szüntessük meg. Minek, ha úgyis a piac dönti el az egészet? Talán mégiscsak volt valami köze Hiller úrnak ehhez a kérdéshez, hogy mennyi támogatást adott ehhez az ügyhöz kapcsolódóan. Ezt a kérdést joggal föl lehetne vetni, hogy voltake o lyan anyagi mozgatók ebben az egész ügyletben, amelyek felvetik azt a kérdés, hogy mennyire szabadon döntöttek a szereplők. Miért is vagyok ilyen indulatos ezzel kapcsolatban? Békés megyének ez az egyetlen, a Tessedik Sámuel Főiskola, ami a felsőoktatási i ntézményt jelenti. Önök ezt megszüntetik. Ez azt jelenti, hogy Békés megye a felsőoktatás szempontjából lekerül a térképről, stratégiai döntéspontjait elveszíti, és ez olyan kár, amelyre már az éjszakai vitában is felhívtam a figyelmet. Ezt kell megérteni. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)