Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 19 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PESTI IMRE (Fidesz):
3068 Amellett, hogy a kapacitások megállapítása nem Budapesten, íróasztal mellett történik, hanem a lehető legközelebb a valós igényekhez, amellett a másik fontos, amit már említettem, hogy kistérségenként kialakulhassanak azok az ügyfélszolgálatok, amelyek jelenleg szinte hozzáférhetetlenek a megyeközpontoktól, egyegy kirendeltségtől távolabb élők számára. Az más kérdés, hogy a jelenlegi ügyfélszolgálatok is gyakorlatilag csak a nem orvosi jellegű egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdésekkel tudnak foglalkozni. Nem véletlenül emeltem ki a bevezetőmben, hogy a törvényben a két összekötő kapocs közül, a tíz t örvényt érintő módosításokban a két összekötő kapocs közül az egyik az orvos és az orvosi tudás. Húsz évvel ezelőtt kezdődött a magyar egészségügy legújabb kori története, 1989. január 1jével vált le a Társadalombiztosítási Alap a költségvetésről, 1990. j anuár 1jével az állami egészségügy bekerült a Társadalombiztosítási Alapba, 1993ban vált ketté Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alappá, és került oda az egészségügy. Ugyanakkor eltelt húsz év, de a mai napig nem sikerült a társadalombiztosítás jogutódjaké nt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárba a mai napig az egészségügyi rendszer ellátását kellően integrálni. Az elmúlt húsz év alatt az orvostársadalom gyakorlatilag atomizálódott, ami erősen árt annak a komoly felelősségi rendszernek, ami az egészségüg yi ellátások lényegéből fakadt, és itt hangot is kapott már ma. A Magyar Orvosi Kamara - a német nyelvterülettől eltérően - a partvonalról fejti ki általában a véleményeit, alig dolgozik orvos már az Egészségügyi Minisztériumban, és alig dolgozik orvos az országos és megyei egészségbiztosítási pénztárakban. Tehát ahhoz képest, hogy a magyar egészségügyi ellátás lényegét az orvosok képezik a tudásuk által, az ő döntéseik határozzák meg a magyar egészségügyi rendszer költségeinek 95 százalékát, ez a tudás az elmúlt 20 év alatt gyakorlatilag ilyen parttalan vitákban vész el. Ugyanakkor az orvosi egyetem az egyetlen olyan, amelyet csak nappal lehet elvégezni, hat év kell hozzá, és még kell a szakvizsga. Nem akarom ezt én tovább ragozni. Az Országos Egészségbizto sítási Pénztár szervezetfejlesztését érintő 49., 50., 51. §okban akkor érheti el ez a szervezetfejlesztés a kívánt hatását, ha az eddigiekkel ellentétben megfelelő hangsúlyt kap az orvosi tudás a szervezeten belül. Ha megnézzük az országos pénztár vagy a megyei pénztárak szervezeti struktúráját, pontosan látszik, hogy miről beszélek. Természetesen ehhez a magyar orvostársadalomnak végre össze kellene egy kicsit fognia is. Amellett, hogy támogatom a törvénytervezet elfogadását, módosító indítványban javasol om, hogy az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény 44. §ában önálló bekezdés rögzítse, hogy a pénztár struktúrájában súlyának, hatásának megfelelően kapjon helyet az az orvosszakmai egység, amely a betegellátás mennyiségét, minőségét els ősorban határozza meg, az ellenőrzések tapasztalatai, a monitoringrendszer adatai és - ahogy itt Mikola Istvántól elhangzott - a tudományos, szakmai, népegészségügyi adatok alapján. Továbbá szeretném javasolni, hogy amennyiben a törvény elfogadásra kerül, és annak végrehajtását kormányrendelet fogja rögzíteni, az ügyfélszolgálatnál kerüljön kikötésre, hogy az ügyfélszolgálat dolgozója köteles minden betegpanaszt jegyzőkönyvben rögzíteni, ami a betegellátással kapcsolatos, ne kelljen a betegnek külön a bizto sításfelügyelethez mennie, azt az ügyfélszolgálat továbbítsa oda. Bízom benne, hogy húsz év hányattatás után mégis sikerül valamilyen konszenzust elérni ebben a viharvert egészségügyünkben mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek és egész Magyarország érdekében. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Pesti Imre képviselő úrnak, Fidesz. DR. PESTI IMRE (Fidesz) :