Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 11 (176. szám) - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BÓKAY ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
2671 van, képviselő úr, n ekünk van más véleményünk, és szeretnénk is, ha ez az önök véleményével együtt közös vélemény lehetne. Azt szeretnénk, hogy olyan törvény legyen, ami közép- és hosszú távon a magyar színházügyet szolgálja. Én, képviselő úrral ellentétben, részt vettem a fi lmtörvény meghozatalában, amit közösen fogadott itt el a parlament, egyhangúlag. Nagyon sokat dolgoztam abban is, és szeretném, ha ez is hasonló folyamat lenne. Nagyon nyitott lennék erre, csak önöknél nem tapasztalom ezt a hozzáállást. Még most is azt mon dom, kérem, hallgassák meg a véleményünket és a szakma azon véleményét is, amely nem tartja ezt a törvényt jelen formájában jónak. Van időnk, lehet olyan törvényt hozni, ami hosszú távon is működni tud. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Bókay Endre k épviselő úré a szó. BÓKAY ENDRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ebben a kétperces vitapárbajban azért szeretnék én is megjegyzéseket tenni, mert Pettkó András képviselőtársam hozta fel, hogy a szocialisták 189 képviselővel hogyan fogják elfogad ni ezt a törvényt. Mi másképp gondolkozunk. Mi arra gondoltunk, hogy van egy szakmai törvény, amit meg kell hozni, és nem a szocialisták hozzák meg ezt a törvényt, hanem a parlament hozza, bár kétségkívül igaza van abban, hogy bizonyos többség mindig kell ahhoz, hogy egy törvényt elfogadjunk vagy elfogadtassunk itt. A másik megjegyzésem az volna, hogy az egyeztetések igenis megtörténtek. Több mint 50 alkalommal történt egyeztetés a törvény kapcsán, és a szakmai szervezetekkel a minisztérium szó szerint közö sen írta ezt a törvényt. Ha azt akarjuk, hogy minden egyes pontjában mindenki megegyezzen, mindent elfogadjon, mindenfajta művészeti ágazat ezzel tökéletesen egyetértsen, valószínűleg ilyen ideális állapot nem lesz, ilyet nem fogunk tudni elérni. Ezért el kell fogadni a törvényt, és utána meglátjuk, hogy a következő években milyen hatással jár. Egyetlenegy törvény sem jelenti azt, hogy az egyszer s mindenkorra kőbe vésett. A törvényeket módosítjuk, az adott élethez változtatjuk. Az nem biztos, hogy ha öt év múlva erre visszatérünk, akár megidézzük ezeket a vitákat, hogy bárkinek igaza lesz, hogy én már akkor megmondtam. Ma még jó néhány dologgal nem vagyunk tisztában, de azok az alapok, amik itt elénk kerültek, a szakmai szervezetekkel egyeztetve történtek, és az ő belegyezésükkel kerültek ide. Nyilván közöttük is van vita, ott sem ért mindenki egyet, mint ahogy Halász János elnök úr is idézte a szeptember 3ai levelet. De erre válaszolt a bizottsági ülésen Schneider Márta szakállamtitkár asszony. Ez a válasz itt van előttem, a jegyzőkönyv szerint, a számomra elfogadható, és úgy érzem, azon érintett művészek számára is, akik ennek a törvénynek a készítésében, pontosabban a preambulum megfogalmazásában részt vettek. Elnök úr, köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Pe tő Iváné a szó. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyelőre nem a vita érdemi részéhez kívánok most hozzászólni, egyelőre nehéz is lenne pontosan meghatározni, hogy most mi is a vita érdemi része. Pettkó képviselő úr SZDSZre t ett megjegyzésére szeretnék reagálni, hogy majd együtt megszavazza esetleg az MSZPvel. Idővel képviselő úr valóban megismeri az SZDSZ álláspontját, de azt megismeri. Ha az SZDSZ nem szavaz meg valamit, bejelenti, és aszerint cselekszik. Az utóbbi hetekben , hónapokban a törvényjavaslatok jelentős része úgy ment át a parlamentben, hogy az MDF képviselői nagy számban hiányoztak, és ezzel jelentős segítséget adtak a kormánynak. (Pettkó