Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
2429 (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyű lés alelnöke foglalja el.) KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Talán nem felejtettük el azt, hogy a korábbi években rendre, amikor az év vége felé haladtunk, két jelentős törvénnyel foglalkozott az Országgyűlés. Az egyik volt az adó- és az adóhoz kapcsolódó, akár társadalombiztosítási rendszert érintő törvények (Dr. Hargitai János: Azt kétszer próbáljuk meg.) megtárgyalása és a költségvetési törvényjavaslat. (Dr. Hargitai János: Azt háromszor.) Általában a költségvetési törvényjavaslat régen úgy, ahogy arra Hargitai képviselő úr utalt, bővebb törvényjavaslat volt. Az Alkotmánybíróság döntése következtében ez leszűkült kizárólag a költségvetési előirányzatok megtárgyalására, lényegét tekintve. Azok a költségvetéshez kapcsolódó törvények pedig kikerültek a költségvetési törvényjavaslatból, és egy külön csomagban szoktuk, kellett megtárgyalni az utóbbi években. Lehet, hogy nem szerencsés a törvény címe, mert úgy hangzik, hogy a költségvetést megalapozó törvény. Azt pontosan tudjuk, hogy azok a törvénymódosítások, amelyek a költségvetésből kikerültek, lényegében nem teljesen úgy viselkedtek korábban sem, mint amelyek megalapozzák a költségvetést, hanem gyakorlatilag a költségveté s gazdálkodását segítő és néhány ponton adott esetben előirányzatot is befolyásoló törvényekről van szó. Lássuk világosan, hogy itt nem az adótörvények és az ahhoz kapcsolódó törvények megtárgyalásáról van szó, hanem lényegében alapvetően inkább technikai természetű módosításokról van szó. Éppen ezért azokat az elvárásokat bár meg lehet fogalmazni, hiszen demokratikus viszonyok között erre mindenkinek lehetősége van, ahogy Kóka frakcióvezető úr erre utalt, de megítélésem szerint nem ettől a törvénytől kell várni mindazt, amit mondjuk, Kóka vagy Hargitai képviselő úr megfogalmazott. Jövő héten indul az adótörvények vitája, és az adótörvények azok a törvények, amelyek alapvetően képesek befolyásolni a költségvetés bevételét, és azok az úgynevezett reformértékű törvények pedig nem hiszem, hogy elvárhatók, hogy a költségvetéssel egy időben kerülhetnek megfogalmazásra. Az én felfogásom szerint azokat a reformértékű törvényeket lehet beépíteni a költségvetésbe - erről már korábban szó ltam , amelyek a költségvetés benyújtása előtt már hatályba léptek vagy legalábbis kiforrták magukat, mert azt lehet tükröztetni a költségvetési törvényben, amelyekről még most gondolkodunk. Most beszélünk arról, hogy költségvetési törvényi vitában elhang zott például, hogy az önkormányzatok reformját mindenképpen meg kellene csinálni, és a Fidesz is jelezte, hogy partner lenne abban, hogy legyen egy olyan önkormányzati reform, ahol megszűnik, mondjuk, a Fővárosi Önkormányzat. Erre a költségvetési törvényt meglehetősen nehéz alapozni, hiszen úgy gondolom, hogy egy ilyen önkormányzati reformra nem nagyon találnának partnereket a másik oldalon. Látszik, hogy ennyire kiforratlan például az önkormányzati reformban az elgondolás, és azt várni, hogy ezt a költségv etési törvény tükrözze, vagy adott esetben a megalapozó törvényekbe ilyen mélységű törvényeket is beépítsünk, ez nyilvánvaló, hogy a politikai kommunikációban jól hangzó tétel lehet, de nem sok realitással bírhat. Ugyanúgy, ahogy Kóka képviselő úr, frakció vezető úr utalt arra, hogy itt az államigazgatásban milyen megtakarításokat lehetnek eszközölni. Jelezte azt, hogy annak idején, amikor még Draskovics miniszter úr az államháztartás reformjáért volt felelős, akkor bizony milyen nagy számban tekintették át, vagy milyen alaposan áttekintették az államigazgatás működését a különböző feladatokat, amelyeket az államigazgatásnak el kell látni, csakhogy nem jutottunk el 2003tól egészen 2008ig odáig, hogy ezeket a feladatrendszereket megpróbáljuk szépen áttekinte ni, és utána amit nem szükséges továbbra is fenntartani, azokat nyilván törvénymódosításokkal annullálni. Ha ezt a munkát az elmúlt hat évben közösen szabad demokrata koalíciós partnerünkkel 2008ig nem végeztük el, akkor lehet ezért ostorozni most a kormá nyt, hogy miért nincs itt jelentős államháztartási kiadáscsökkentő lépés. (Horn Gábor közbeszól.) Azért nincs, képviselő úr, mert az