Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2427 adódik, lehetőséget teremt arra, hiszen ennek a kötelezettségnek a végr ehajtása fizetésképtelenné teheti időlegesen az önkormányzatokat, likviditási problémákat okozhat, arra ad lehetőséget, hogy külön egyeztetés során ennek a csapdáját kikerüljék. Van néhány olyan dolog, amit azonban kritikával kell illetni. Amit Kóka János képviselő úr elmondott a családi pótlék rendszerével kapcsolatban, tökéletesen igaza van. Ezekhez kellett volna hozzányúlni. Ez nem történt meg, viszont azt mondja, hogy a családi pótlék fajlagos összegei 2009. szeptember 1jétől emelkednek. Az emelés mért éke várhatóan az éves inflációval megegyező, 3,9 százalék. Azt hiszem, hogy ennek a harmadik költségvetési törvénytervezetnek az inflációs előrejelzése és becslése már nem ennyi, hanem ennél egy kicsit magasabb. (Dr. Hargitai János: 4,5 százalék!) Így van, 4,5 százalék. Tehát érdemes lett volna ezt a kettőt legalább valahogy összehozni és összeigazítani. A kérdés az, hogy ebben a helyzetben, amiben most az ország van, amikor válságot kell kezelni, akkor elégségesnek tartjuke ezeket a módosító javaslatokat, a helyzet kihívásaira adott elegendő válasznak. Azt gondolom, hogy nem. Dávid Ibolya a nemzeti csúcson azt mondta, hogy kétharmada van a gyávaságnak a parlamentben. Ez azt jelenti, hogy nincs elég bátorságunk meghozni olyan döntéseket, amelyek nem lesznek népszerűek. De azért lássuk be, hogy az ország azért jutott ilyen helyzetbe, mert hajhásztuk a népszerű megoldásokat, és nem kerestük azokat a kérdéseket, illetve nem olyan válaszokat adtunk a kérdésekre, amelyek a realitásoknak megfeleltek volna. Balla k épviselő úr arról beszélt hozzászólásában, hogy az elmúlt hat esztendőben mi történt. Azért történt egy olyan dolog, ami a közös felelősségünket… - és ilyen módon fogalmazom meg, hogy felelősségünket, pedig mi nem szavaztuk meg; az a 2002es törvénymódosít ó javaslat volt az új kormány megalakulása után, amikor 13 pontban esztelen költekezésbe kezdett az Országgyűlés, amikor 50 százalékkal mindenféle forrás nélkül megemelte a közalkalmazotti béreket, amikor olyan juttatásokat épített be a rendszerbe a nyugdí jak és egyebek vonatkozásában, amelyeknek messze nem látszottak a forrásai. Elmúlt négy esztendő, és ahelyett, hogy levontuk volna a tanulságokat a 2002es döntés összes negatívumát illetően, hogy ilyet nem szabad csinálni, 2006ban, a választási kampány s orán megint megindult egy olyan verseny, egy olyan esztelen ígérgetési verseny, aminek a realitásokhoz az égadta világon semmi köze nem volt. Az egyik nagy párt többet ígért, mint a másik, az egyik 50006000 milliárddal, a másik 6500 milliárddal ígérte túl a választási kampányban a rendelkezésre álló források mértékét és nagyságát. Közben mindnyájan tudtuk, hogy ősszel el kell fogadtatni azt a konvergenciaprogramot, amit Brüsszel már kétszer visszadobott, hogy nem jó. Azt is tudtuk, hogy ennek az elfogadtat ása nem lesz egyszerű, és ez nagy áldozatokat fog a lakosságtól kívánni. Most itt vagyunk a nagy bajban, a válság elérte természetesen Magyarországot is, és hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy minden válság okáért a kormány és a kormánykoalíció a felelős. Szerintem elég nagy részben mindnyájan, akik itt a parlamentben vagyunk, felelősek vagyunk. A felelősség megfogható a kormánypárti megalapozatlan igen szavazatokban, és megfogható az ellenzéki nemekben, amelyekkel olyan törvények, olyan reformerejű vagy r eformcélú törvények elfogadását akadályozták meg, ami oda juttatta az országot, ahol van. A fene tudja, hogy ez értelmes politikai magatartáse, hogy ez értelmes politikai szerepfelfogáse, hiszen nagy valószínűséggel a következő választást meg fogja nyern i a Fidesz. Olyan nagy választása nem lesz, hiszen akkor a reformokat neki kell véghezvinni, neki kell majd a parlamenttel elfogadtatni, és ő sem fogja tudni könnyebben elfogadtatni a lakossággal, mert senki nem fog örülni annak, hogy ha az addig kapott ju ttatások csökkenni fognak, mert szükségképpen csökkenni fognak, hiszen hosszú évek óta többet költ az állam, mint amennyi lehetősége van, ehhez mi tevőlegesen hozzájárulunk. És akkor mi lesz? Akkor ki fog ábrándulni ugyanúgy a Fideszből a lakosság és az ő szavazótábora, mint ahogy kiábrándult az MSZPből? Valószínű, hogy ez lesz, valószínű, hogy ez az, amiről Kóka képviselő úr beszélt, hogy nekünk Mohács kell, és akkor talán majd elkezdünk a realitások talaján és alapján gondolkodni, tervezni és döntéseket meghozni. Akkor talán ráébredünk
