Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2426 statikus, hanem dinamikus szemlélet jelzi és jelle mzi nemcsak a vállalkozók sokaságának a világát, hanem azokét is, akik a döntéseket meghozzák. Sajnos, ez általános és régi magyar betegség; a XIX. század második felében, amikor nagyot lendült az ország a kiegyezést követően gazdasági szempontból, ugyanez nem volt elmondható az államigazgatási szerkezetére. Messze elmaradt Európa nyugati, civilizáltabb, korábban polgárosodó felétől a közigazgatási rendszerét tekintve, a gazdaság szereplői viszont mindenféle csavarokkal és csűrökkel lépést tudtak tartani ak kori nyugateurópai versenytársaikkal, és mintha ma is itt tartanánk. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ezer esztendeje két kultúra határán fekszik a mi országunk itt a Kárpátmedencében, és a közgondolkodásban egyszerre van jelen a bizánci gondolkodás ra jellemző statikusság és a nyugatrómai gondolkodásra jellemző dinamizmus. Csakhogy az egyik a vállalkozói szférában jelenik meg, a bizanterikus gondolkodás meg a döntéshozók és a döntéselőkészítők, a bürokraták fejében. Ez az ország tulajdonképpen lega lább 120130 vagy 150 éve ennek a harcnak az áldozata, hogy ez a két szemlélet verseng egymással. Statikus szemlélettel hozzuk meg azokat a törvényeket, amelyek alapján a dinamikus gondolkodású vállalkozói szférának működnie kellene. Azért ez elég nagy ell entmondás, és milyen rossz ezt ezekben a törvényekben újra megtapasztalni, hogy megint ott tartunk. Megint ott tartunk, hogy ez a bürokratikus szemlélet eluralkodik, és messze nem kihasználva a lehetőségeket olyan törvényt terjeszt az Országgyűlés elé, ami nem fogja megoldani a helyzetünket. (9.50) A megoldás majd talán az lesz, amikor egyszer a politika szereplői ráébrednek arra, hogy van mód és lehetőség arra, hogy az akaratukat valóban érvényesítsék, hogy olyan törvények kerüljenek az Országgyűlés asztal ára, amelyek nem a bürokrácia érdekeit, érdekérvényesítő képességét jelzik, legalább most másodlagos, harmadlagos szinten, hanem a valós viszonyokra akarnak érvényes és értelmes válaszokat adni. Ez nem egyszerű dolog, de ha nem tesszük meg, akkor ebből nag y baj lesz. Egyébként ez a törvény, ami előttünk fekszik, alapjában nem rossz. Tehát az intézkedéseinek a zöme valóban szükségszerű, ami baj, az, hogy kevés. Túl kevés, olyan lehetőségeket hagy ki, ami valóban egyszerűbbé, valóban jobbá, valóban á ttekinthetőbbé tenné a törvényt is, és jobban megalapozná magát a költségvetést. Hogy néhány olyan dolgot mondjak, ami ebből a törvényből pozitívumként kiemelhető: a foglalkoztatók adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében egységesülnek a közteherala pok, mindjárt az 1. §ban, ez nyilván egy jó dolog. Aztán ha az ügyintézési határidőt nem tartja be valamely hivatal, akkor ami pénzt ki kell fizetnie, azt nem kérheti le a központi költségvetésből, hanem saját keretéből kell megtenni. Ez is jó, hiszen ez is arra viszi a rendszert, hogy áttekinthetőbb és működőképesebb legyen. Ahhoz, hogy a Kincstár az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak iránymutatása alapján elvégezhesse az ÁSZ megállapításainak érvényesítését, a felülvizsgálati eljárásba indokolt az államháztartási törvény szabályai között erre vonatkozó, a Kincstár részére felhatalmazó rendelkezést beiktatni, ezt meg is tették. Ez is egy üdvözlendő és egy jó döntés. Egyébként nyilván a legnagyobb méretű és a legnagyobb terjedelmű az államháztartásról szóló törvény módosítása, ami igyekszik rendet vágni a rendetlenségben, igyekszik egységes elveket alkalmazni, de meglehetősen nehezen tudja ezekkel az eszközökkel ezt megtenni. Ideillik a (11) bekezdés azon rendelkezése, amely igyekszik a zárszámadási tö rvény körüli anomáliákat rendbe tenni, hiszen a Magyar Köztársaság zárszámadásának ellenőrzése a mai napig jelentős részei vonatkozásában nem azonos módszerek mentén és nem homogén szemléletben történik, ami számos félreértésre, problémaelkerülésre és egye bekre adhat okot. Célszerű ezért az alapok megbízhatósági ellenőrzéséhez is az Állami Számvevőszék módszertanát alkalmazni, így az Országgyűlés átfogó és egységes képet kaphat - legalábbis egységesebb képet kaphat - a közpénzek felhasználásáról. Ugyanez ig az a Kincstár vonatkozásában is, ott is ugyanilyen problémákkal találja szembe magát a parlament, ha ezt vizsgálja. Az önkormányzatok számára is, akiknek visszafizetési kötelezettségük
