Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Halász János (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez - “Megtalálja-e a Gyurcsány-kormány az alagút végét, és ha igen, akkor lesz-e ott európai szintű fővárosa a kultúrának?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János):
238 Arra, hogy vasúton megközelíthető, és hogy leszálle majd az utas, és futva utoléri a mozdonyt - ha ezt kérdezte , én szeretném önnek azt mondani, hogy 2014 és 2020 közöttre volt tervezve a KÖZOPban egy nagyobb felúj ítása a vasútnak, mert természetesen nagyon fontos Pécs kulturális főváros, de valamilyen módon rangsorolni kellett, és a források fölötti rendelkezésbe is be kellett sorolni. Ezzel szemben a tárca a BudapestPusztaszabolcsDombóvárPécs vasútvonalon komol yabb rekonstrukciós munkálatokat fog elvégezni a következő időszakban saját forrásai terhére, míg a teljes felújítását ennek a pályaszakasznak valóban csak 2010 után sikerül megoldani. De én szeretném az ön figyelmét felhívni - ha azért valaki nem jön el, mert 15 perccel hosszabb az út , hogy itt több milliárd forintot jelent 1015 perces időintervallum az intercityforgalomban, hogy pontosan megfogalmazzam önnek: ha 15 perccel csökken, az körülbelül 30 milliárd forintjába kerül a Magyar Köztársaságnak. Az t gondolom, vannak még ennél talán fontosabb feladatok is, hogy mielőbb megoldjuk, azzal együtt, hogy mind a gördülő állomány felújítása meg fog történni, mind a pályaszakaszokon a lassújelek megszüntetése, ami nem olyan nagy költség, meg fog történni, hog y lehetőleg gyorsan elérhető legyen Pécs, és senki ne maradjon le egyetlen rendezvényről sem. Meggyőződésem, hogy Pécsen a kulturális főváros rendezvénysorozat maradéktalanul meg fog valósulni, s lesz Pécsett kulturális főváros. Hogy minden beruházás, ami eredetileg tervezve volt, megépül vagy sem, erre szeretném azt mondani önnek, hogy álmodni lehet, és amikor jönnek a realitások, akkor el kell kezdeni végiggondolni, hogy mit érdemes megépíteni, mi az, amire szükség van, és mi az, amit el kell hagyni. Azt gondolom, ha ön érdeklődött volna pécsi barátainál, akkor rájött volna arra, hogy bizonyos értelemben Pécs város jelenlegi vezetése az ellenzéki frakcióval egyetértésben azon töri a fejét, hogy hogy lehet olyan beruházásokat megvalósítani, amelyek nem kimo ndottan presztízsberuházások, hanem hosszú távon a működő és fenntartható beruházásokkal segítik a kulturális fővárost. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én azt gondolom, megnyugtathatom önt, kulturális főváros lesz Pécs, so k jó kulturális programmal, és minden intézmény elkészül, ami ahhoz szükséges, hogy ez megtörténjen. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem Halász János képviselő urat, hogy elfogadjae az imént elhangzott államtitkári válas zt. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Eddig csak aggódtam, de most már félek is a válasza után, hogy mi lesz itt. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Az első mondatával egyet tudok é rteni: mit is tudna ön garantálni? Láthatóan semmit nem tud garantálni. Próbál bennünket megnyugtatni, hogy elkészülnek a beruházások, türelemre int bennünket, de államtitkár úr, ne türelmet kérjen, hanem bocsánatot. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Bocsá natot azért, mert önök elpuskázzák az Európa kulturális fővárosa adta lehetőséget is. A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Ors zággyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 179 nem ellenében, tartózkodás nélkül az interpellációra adott választ elfogadta.