Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 6 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
2341 Vidorné dr. Szabó Györgyié a szó. DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hatodik éve vagyok itt a parlamen tben, és dolgozom együtt önökkel, és minden évben ilyenkor, minden alkalommal a költségvetésről beszéltünk. Nem kétévenként, hanem évente. Minden évben arról vitáztunk, hogy ennyi pénze van az országnak, és erre meg erre meg erre mennyi mindent kellene áld ozni, és bizony soha nem értettünk egyet a padsorok között önökkel, hiszen mindig azt mondták, hogy ide több pénz kellene, nem fogadják el a költségvetést. Mi tudtuk, hogy mindenhova több pénz kellene, de azt is tudtuk, hogy költségvetésre szükség van, és a viták folyamán, amikor kialakult, elfogadtunk egy olyan változatot, amivel az ország működőképes volt. Önök most úgy csinálnak, kedves képviselőtársaim, mintha most is ugyanez a helyzet lenne. Mintha most is egy sima, egyszerű költségvetést kellene a Ház nak, legalábbis a többségnek elfogadni. Nem akarják vagy nem tudják látni, vagy nem akarják felfogni, hogy nem erről szól a mostani helyzetünk? Hogy nem Magyarország az oka a világválságnak, hanem Magyarország elszenvedője annak a pénzügyi és ezt követően gazdasági válságnak, ami az egész világot megrendítette, Izlandtól Dánián át, hogy az Amerikai Egyesült Államokról ne beszéljek. Az a helyzet, amiben most vagyunk, kedves képviselőtársaim, nem egy sima költségvetés elfogadását írja elő nekünk, hanem egy ol yan költségvetés elfogadását, ami kifejezetten az ország védelmét szolgálja, és nem arról szól, hogy ide még mennyit tehetnénk, és oda még mennyit kellene, hanem arról szól, hogy kénytelenek vagyunk egy védőfalat felhúzni az ország elé, hogy megvédjük, meg védjünk olyan dolgokat, amelyeket, ha nyomon követjük a médiákat, akkor látunk, hogy munkahelyek szűnnek meg, gyárakat csuknak be, emberek kerülnek utcára. Nem engedhetjük, hogy Magyarország ilyen sorsra jusson. Ami a mi feladatunk itt és most, egy költség vetés elfogadása, amely védőfalat emel, hogy meg tudjuk védeni mindazt, amiért eddig önökkel együtt és az egész országgal együtt hosszú évek óta dolgoztunk. Higgyék el, hogy amikor az első, második, harmadik változatot kézbe kaptuk, akkor nagyon sok minden gondolaton, azt hiszem, hogy önökkel együtt átmentünk. Emlékeznek még az első variációra? Amikor még nem ért el bennünket ez a mérhetetlen válság, amikor még nem tudtuk, hogy mi vár Magyarországra, mi vár ezekre a kis nyitott gazdaságú országokra, mint a miénk, akkor pont az látszott a beterjesztett költségvetésből, amit mindig mondottunk, első perctől kezdve. 2006tól folyamatosan eredmény hozott az a soksok intézkedés és sajnos nem teljesen végig vitt reform, látszott, hogy a 2009es költségvetésben vég re megadatott az országnak az, hogy fellélegezzen, megadatott az, hogy lássuk, hogy egy nagyobb ütemű fejlődésben bizony értelme volt mindannak, amit addig megtettünk. A szerkezeti változásokról már nem is beszélek. És akkor mi történt? Hát bizony a világ megmutatta, hogy mennyire erős tud lenni kint a különböző piaci szektor, és mennyire gyengék tudnak lenni azok a kis országok, és nemcsak Magyarországról beszélek, Izlandról és társairól, akiknek ilyen nyitott gazdaságuk van. Én nemhogy nem kárhoztatnám a kormányunkat, hogy máris hozta az új költségvetést és máris hozta a következő módosítást. Hölgyeim és Uraim! Hadd mondjam azt, hogy büszke magyarként éltem ezt meg. És az én szememben nem az az igazi magyar, aki lobogtatja a zászlót, és aztán mindenhol, it t, a parlamentben, külföldön, utcán simfeli az országot, hanem az az igazi magyar, aki büszke tud lenni arra, hogy milyen eredményeket ért el. És én büszke vagyok arra, és már visszahallottuk az Európai Unióból, hogy ez igen, hát nem féltetek, beadtatok eg y költségvetést, és máris jött a másik, és máris tudtatok reagálni. Ez igen! Mondták kint, és én nagyon büszke voltam arra, hogy igen, képesek voltunk erre reagálni, és én akkor még azt hittem - még a csúcs környékén , hogy önök partnerek lesznek abban, h ogy megértsék, hogy ez itt és most más feladatot ró ránk. Úgy látom, hogy eddig ez nem nagyon sikerült, de én nem adom fel az utolsó pillanatig sem, mert azt gondolom, hogy mégiscsak felfogjuk, hogy mindannyiunk, és itt a mindannyiunkban nem a
