Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 6 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
2342 pártokra, ne m a civil szervezetekre, nem ágazatokra, hanem az országunkra gondolok, hogy mindannyiunknak az a felelőssége, hogy stabilizáljuk magunkat, ami megadja az alapot majd a további fejlődésre. Ráérünk akkor majd pártoskodni! Nem tudom, emlékezneke kedves képv iselőtársaim, nem olyan régen beszéltünk a rokkantsági rehabilitációs járadékokról, rokkantakról, hogy hogyan is legyen az ő sorsuk tovább, és akkor gyógytornászként én elmondtam önöknek, hogy egy jó gyógytornász úgy viselkedik a betegével, hogy megnézi, h ogy annak a betegnek milyen funkciói maradtak meg, mert arra építi tovább a beteg sorsát. Lehet, hogy kicsit erőltetett a párhuzam, de ha itt és most, ebben a költségvetésben nem azt vizsgáljuk meg együtt, hogy mi maradt ebben a költségvetésben, és mik azo k a sarokpontok, amire aztán építkezve tovább tudunk fejlődni, akkor nem járunk el helyesen. Engedjék meg, hogy néhány példát hozzak ebből a költségvetésből, hogy hogyan is van, mi is maradt meg. Amikor, gondolom, önökkel együtt megnéztem a szociális szfér a költségvetését, én is a szívemhez kaptam. Nem így gondoltuk, hogy 2009ben ez áll majd előttünk. Én is fel tudom önöknek sorolni sorról sorra, hogy ide többet, ide többet, ide többet. Most, pillanatnyilag ennyink van, ilyen lehetőségünk van. És mégis meg tudtunk tartani néhány olyan lehetőséget, amelyek nélkül bizony nem tudnánk továbbhaladni, és kérem, hogy a támogatásukat ezekben a megtartott intézményekben adják meg nekünk. Nem nekünk, az országnak, az embereknek. Mire gondolok? Annyiszor elhangzott má r a 13. havi nyugdíj meg a nyugdíj léte egyáltalán itt a parlamentben, hogy én szinte már csak jelzésértékűen mondom. Igen, kérem, meg tudtunk tartani a 13. havi nyugdíj intézményét, mert tudjuk, hogy az embereknek szükségük van erre a járandóságra. Milyen áron tudtuk megtartani? Hogy valamelyest a kifizetett összeget mérsékeltük, megvizsgálva azt, hogy körülbelül hogyan néz ki az átlagnyugdíj Magyarországon, itt vontuk meg a határt, hogy legalább még az átlagnyugdíjas is meg tudja kapni ezt az összeget, és afölött nem fizetünk ki. Egy tévedést hadd hozzak helyre, itt Soltész képviselő úr mondta talán. A 62 éves kor alatt, tehát a nyugdíjkorhatár betöltése előtt sem tudunk már 13. havit fizetni, ez is ára annak, hogy az intézmény megmaradjon, de az a rokkant nyugdíjas, aki 62 éves kora előtt ment értelemszerűen nyugdíjba, ő meg fogja kapni ennek a 13. havi pénznek a 80 ezer forintos részét. Aztán azt is meg tudjuk tenni, hogy a nyugdíjakat egyrészt most, novemberben, úgy, ahogy azt a törvény megmondotta nekünk , kifizettük természetesen, és kifizetjük a 13. havi második részét, sőt januártól még nyugdíjemelésre is természetesen sort kerítünk. Sőt még erről a bizonyos kompenzációs törvényről sem mondtunk le. Milyen áron? Azon az áron, hogy nem januárban, hanem sz eptemberben fogjuk folyósítani azoknak a nyugdíjasoknak az őket megillető kiegészítést, amit az igazságtalanságok helyrehozatala okán állapítottunk meg. Aztán hadd említsem meg a családi pótlékot. Lehet, hogy nem nagyon elegáns visszautalni az előző kormán yok idejére. De hölgyeim és uraim, nem érzem igazán őszintének az önök aggodalmát a családi pótlék tekintetében, mert önök, amikor megtehették volna, egy forinttal nem emelték négy éven át. Amit mi meg tudtunk őrizni ebben a családi pótlékban - amit megint csak zárójelben jegyzek meg, hogy duplája annak egyébként már, amióta megreformáltuk a családtámogatásokat, mint ami előzőleg volt , megemeljük a jövő évben is. Milyen áron? Azon az áron, hogy megint csak szeptemberben tudjuk megadni. Én, amikor nagyon e lkeseredtem a szociális költségvetésen, hogy milyen nehéz döntések ezek, hogy milyen áron kell tudnunk fenntartani ezeket az intézményeket, akkor a következőre gondoltam. Abban ugye mindig egyetértettünk, hölgyeim és uraim, hogy mi a legjobb szociálpolitik a: az, ha valakinek munkája van és dolgozik. Az a törvény, ami már be van terjesztve és nemsokára tárgyalni fogjuk, valahogy éppen ezt célozza meg, hogy nem segélyből kell éljen egy család, mert úgy nem igazán lehet, hanem valódi munkalehetőséget, munkát, mi több, munkabért kell számára biztosítani, és akkor az lesz majd a legjobb szociálpolitika. (14.20)
