Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - SCHWARTZ BÉLA (MSZP):
2252 Debreceni Városi Bíróság épületét említeném, amelyért évek óta szót emelek, de mindezidáig nem sok eredménnyel. Ismételten elmondom, hogy a bírák és az ott dolgozó ügyviteli alkalmazottak méltatlan körülmények között dolgoznak, az é pület állaga olyan, hogy a benne megfordulók testi épségét is veszélyezteti, amellett az ítélkezés tekintélyét is csorbítja. Tavaly is elmondtam, most is elmondom, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az ítélőtábla melletti telket az új városi bíróság felépítéséhez rendelkezésre bocsátotta, de sajnos a kormányzat a felépítendő új bírósági épületre megint nem tervezett egyetlen fillért sem. Tisztelt Ház! Nem rózsásabb a helyzet az ügyészség 2009. évre tervezett költségvetése tekintetében sem, s csak néhá ny körülményre szeretném e vonatkozásban itt felhívni a figyelmet. Az ügyészi szervezet vonatkozásában a most aktuális költségvetés 1,6 milliárd elvonást tartalmaz. 2008 első félévében 20,8 százalékkal nőtt a gazdasági bűncselekmények száma a tavalyi év el ső félévéhez viszonyítva, amely tendenciaként prognosztizálható a 2009. évben is. Természetesen a prognosztizált gazdasági bűncselekménynövekedésnek növekvő költségvonzata is van. Az ügyészi szervezet büntetőbíróságok előtti tevékenységével kapcsolatos mu nkateher változatlanul jelentős. A harmadfokú ügyek száma közel háromszorosára nőtt. Az ügyészi részvétel a bírósági eljárásban továbbra is kiemelkedő. A fiatalkorúak ügyészeinek munkaterhe, arra is figyelemmel, hogy a fiatalkorúak ügyében tartott tárgyalá son az ügyész részvétele kötelező, a kiemelkedő ügyintézésű megyékben súrolja az elviselhetőség határát, e megyékben további álláshelyek létesítése lenne indokolt. A létszámmal nem kompenzált jogintézmények, így a távoltartás, a büntetőügyekben alkalmazott közvetítői eljárásra figyelemmel növekedett a munkateher, amely országos szinten minimálisan 27 ügyészi álláshely engedélyezését indokolná. Összességében elmondható, hogy az ügyészség büntetőjogi szakágban elvégzendő feladataihoz képest az engedélyezett l étszám alultervezett. Tisztelt Ház! Az ügyészségbíróság költségvetési fejezetén túlmenően még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig a büntetésvégrehajtás áldatlan állapota. Ezzel kapcsolatosan az Állami Számvevőszék álláspontja az alábbi - idézem. “A dologi kiadások tervezett előirányzata valószínűleg nem biztosítja minden intézmény, különösen a rendőrség és a büntetésvégrehajtás területén a folyamatos, zavartalan működést.” A büntetésvégrehajtás területén tapasztalható nyomasztó létszámg ondokról nap mint nap hallunk, de ennek megoldásához a 2009. évi költségvetési tervezet nem nyújt fedezetet, hiszen a büntetésvégrehajtási intézettől az aktuális költségvetés 1 milliárd 398 millió elvonást tartalmaz. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz é s a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Schwartz Béla képviselő úré a szó. SCHWARTZ BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése készítésének feltételei és körülményei ismertek. A magyar ga zdaságot a 2006ban elfogadott konvergenciaprogram végrehajtása közben érte el a nemzetközi pénzügyi rendszer válsága. E különlegesen pesszimista környezetben nehéz olyan költségvetési javaslatot összeállítani, ami a soksok évvel ezelőtt felhalmozódott pr oblémákra tartani tudja az akkor elfogadott ütemet, ugyanakkor kivédi azokat az újonnan jelentkező problémákat is, amelyek pontos hatásait még nem is ismerjük. Lényegében ennek a kérdésnek a megválaszolásával jutunk el ahhoz a helyzethez, hogy reálise a k öltségvetési előterjesztés, helyes célokat tartalmaze, s ezek megvalósításához megfelelő eszközöket vete be. Azt gondolom, hogy leegyszerűsített formában azt lehetne mondani, hogy a kettes számú változat a válság előtti helyzetre ad választ, a most benyú jtott hármas számú változat pedig a válság közbeni helyzetre keresi a megoldást.