Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Páva Zoltán (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Hogyan tovább Peking után?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
213 Sajnos az is igaz, hogy a sportolók az első négyhavi állami ösztöndíjukat elfogadhatatlan módon csak április végén kapták meg. Ezt követően azonban havonta rendszeresen folyósítottuk az ösztöndíjat. Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy a felkészülésre az anyagi feltételek adottak voltak. Ezt a legilletékesebbek, a sportolók sem vitatták. Az elosztás rendjét, arányait és a támogatásfelhasználás ellenőrzésének módját azonban mindenképpen át kell gondolni. A másik üzenete Pekingnek, amit ön is említett, hogy kiegyensúlyozottabbá vált a világ élsportja, alapvetően átrendeződtek az erőviszonyok, az olimpia gazdasági nagyhatalmak vetélkedésévé vált. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy a jövőbeli eredményesség érdekében át kell tekintenünk az iskolai testnevelés és az utánpótlásnevelés rendszerét, a létesítményhasznosítást, valamint a szövetségi és egyesületi finanszírozás rendszerét, de a meggyengült sportdiplomáciánk is alapos korrekcióra szorul. Peking üzenete az is, hogy a sikerek elérésében egyre nagyobb szerepet kap az orvosi és a pszichológusi háttér. Sokakkal, és így önnel eg yütt is azért küzdök, hogy a Sportkórház elfogadhatatlan helyzetére megnyugtató megoldást találjunk, és egy korszerű sportegészségügyi központ kialakításával segítsük, segíthessük a sportolóink felkészítését. Tisztelt Országgyűlés! A MOB által kitűzött cél nem teljesült. A nemzetek rangsorában a huszonegyedik helyen végeztünk. Legyünk azonban büszkék arra, hogy versenyzőink ebben a minden korábbinál kiélezettebb helyzetben helyt tudtak állni, különösen, hogy a politikai megosztottság minden korábbinál nagyo bb erővel rombolta értékeinket és esélyeinket a sportban is. Egy igazi sportember és egy tradicionális sportnemzet természetesen az elért eredményekbe nem nyugodhat bele. Meg kell kezdenünk a felkészülést Londonra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és az azt megelőző világversenyeken is meg kell mutatni a magyar sport valós értékét. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem Páva Zoltán képviselő urat, hogy el fogadjae a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Hadd mondjam, örülök annak, hogy az olimpiai pontokat szerzett versenyzőink már a jutalmakat is megkapták. Valóban átrendeződött a világ spor tja. Ha arra gondolok, kedves sportbarátaim, hogy húsz évvel ezelőtt nekünk vízilabdában egy Jugoszláviával kellett megküzdenünk, most pedig Horvátországgal, Szerbiával, Montenegróval - szerencsére mindegyikkel sikerrel küzdöttünk meg, és aranyérmesek lett ünk. Nincs szégyellnivalónk, büszkék lehetünk sportolóinkra, hisz már az is óriási fegyvertény, hogy 170 kiváló magyar sportoló kvalifikáltatta magát Pekingben. Az a küzdeni tudás, amit Kovács Kati, Janics Natasa, Cseh Laci, Vajda Attila, Molnár Tamás, Bir os Péter, Kásás Tamás, Szécsi Zoltán és csapattársai, valamint a 46 évesen az 50 kilométeres gyaloglásban negyvenhatodikként célba érkező Czukor Zoltán produkált, kivívta nemcsak a magyar közvélemény, hanem az egész világ sportszerető embereinek elismerésé t. Legyünk büszkék, hogy vannak olyan példaképek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , akikre a következő felnövekvő nemzedék felnézhet. Befejezésként arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne Gyenesei urat meg engemet, hanem az o limpián szereplő sportolóinkat tapsoljuk meg. Köszönöm szépen. (Taps. - Közbeszólás a KDNP soraiból: Elfogadtad a választ?) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) A képviselő úr tehát el fogadta a miniszter úr válaszát.