Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1989 És végül, de nem utolsósorban nézzük meg a csodának tartott IMFes h itelkeretmegállapodást. Napnál világosabb, hogy az a legnagyobb probléma, hogy Magyarország rendkívüli mértékben el van adósodva, és azért kell felvennünk ezt a 20 milliárd eurós hitelkeretet, mert a jövőre lejáró devizakötelezettségeink - a pénzügyminiszter mondta tegnap - 27,5 milliárd euróra rúgnak. A probléma ezzel a következő: látszólag hátradőlhetünk, és meg vagyunk mentve, de a helyzet nem ez, pontosabban nagyon komoly veszélyek vannak. Ugyanis napnál világosabb, hogy bár 66 milliárd euróról 86ra nőhet a külső államadósságunk, ez önmagában nem jelent megmenekülést, legfeljebb időlegesen. Ugyanis hogyha az a folyamat indul be, amit az IMF szakértői a kormánynak jeleztek - nekünk is elmondták , h ogy ha a külföldi befektetők és a finanszírozók, akik a hazai leányvállalataikat, leánybankjaikat finanszírozzák, ezeket a finanszírozási kereteket nem újítják meg, hanem lejárttá teszik, ebben az esetben kénytelenek vagyunk az IMFhitelkeretből biztosítan i a konverziót, és ez a 20 milliárd euró képes egy év alatt elpárologni Magyarországról, mert az történik, hogy ez a hitelkeret lép be a korábbi, a piacról felvett hitelek helyett. Ugyanis ez a 27,5 milliárd forint nem az államnak az adóssága, az államnak ebben viszonylag kisebb, 2,7 milliárd eurós adóssága van, a többi vállalati és alapvetően befektetői lejáró követelés. Ha nem tudjuk megakadályozni azt, hogy ezek a lejáró követelések a piacon újuljanak meg, akkor a helyzet az, hogy egy év múlva leszünk cs ak igazán bajban, mert a mentőövet is felhasználtuk, és semmi változást nem tudtunk elérni. Itt az a probléma, és azért kell ezt nagyon komolyan venni, mert ez azért alapvetően a hitelességen is múlik, azon, hogy mennyire hiszik el a piaci szereplők, a bef ektetők, a hitelezők, a Magyarországon leányvállalattal rendelkezők azt, hogy Magyarország és a magyar kormány eséllyel tudja megállítani ezt a válságot. Ez közös érdekünk, félreértés ne essék! Ezért mondjuk azt, hogy tessék végre bemutatni azt a növekedés élénkítő csomagot, azt a növekedéssegítő csomagot, nem ködös konferenciák szervezésével, hanem húsvér valóságában, nem pantopok meg adathordozók felmutogatásával, mert ez az ezermilliárdos csomag már februárban is elhangzott, nyár közepén is elhangzott, d e még mindig nem láttunk belőle semmit. És majdnem biztos vagyok benne, hogy növekedést segítő csomagot, élénkítést segítő csomagot nem a gazdasági bizottság által szervezett megagazdasági konferenciákon kell megfogalmazni és megírni, mert ott mindenki el fogja mondani a saját sztereotípiáit, panaszait, teljesen jogosan, és így nem lehet előremenni. Kormányozni kellene! Ha nincs ez a gazdaságélénkítő csomag, akkor az IMFhitelkeret értelmetlenül lesz felhasználva, és ez borzasztó veszélyeket rejt magában, t isztelt képviselőtársak - és ez megint, szintén a kormány felelőssége. Ez a költségvetés ma egyáltalán nem nyugtat meg bennünket a tekintetben, hogy egyáltalán meg tudjuk állítani a gazdasági válságot. Ez a költségvetés nem nyugtatja meg a befektetőket, ez ért ez a költségvetés ebben a formában nem támogatható, kedves képviselőtársaim. Köszönöm a figyelmüket. (TataiTóth András: Meglepett! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Hargitai Jánosnak, a KDNP vezérszónokának. DR. HARGITAI JÁNOS , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Ebben a 30 percben hét kérdéskörről szeretnék beszélni, ezt a hét kérdést előre is vetítem azért, hogy a mondandóm valamivel könnyebben követhető legyen. Először arról a költségvetési tervezési folyamról fogok szólni, azt jogilag elemezni, ami előttünk van. Másodszor beszélni fogok a költségvetési koncepciók változásáról néhány tényszám említésével. Harmadikként azt kísérlem meg bemutatni, hogy mi van ma a világban, és ezzel szemben mi van nálunk. Negyedszer arról fogok beszélni, hogy milyen színben tünteti fel magát az ország miniszterelnöke, és ezzel szemben mi a valóság őkörülötte. Ötödszörre arról fogok beszélni, hogy a bajok ellenére mi az, amit még mindig nem tesz a kormány. Hatodszorra fel fogom idézni az ÁSZnak, a Számvevőszéknek a véleményét, annak a leglényegesebb megállapításait. És hetedikként