Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 20 (166. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
1449 ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, kíváne valaki szólni. Szabó Lajosé a szó. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma napirendre került ez a törvény itt a parlamentben, délelőtt a költségvetési bizottságban az úgynevezett plafontörvényről vitatkoztunk, előtte pedig közel másfél éven keres ztül ötpárti egyeztetéseket folytattunk a közpénzügyi törvényről. Azt hiszem, ebben a kronológiában összegyűlt tapasztalat, tárgyalási megállapodási szándék eredményezheti azt, hogy talán ennek a vitának a végén is vagy éppen a plafontörvény tárgyalása kap csán meg tudunk egyezni olyan megoldásban, amelynek egy része a költségvetési tanács összeállítása. Mi úgy gondoltuk, amikor vitatkoztunk a közpénzügyi törvényről, hogy tanácsra nem feltétlenül van szükség, ahogyan Wiener képviselőtársam mondta, egy hivata l ezt a feladatot jobban el tudná látni. Azt hiszem, túl kell ezen lépni, és a megállapodás érdekében meg kell találni azt a kompromisszumos megoldást, amely a közbizalom helyreállításának intézményes feltételeit meg tudja teremteni, hiszen a közbizalom he lyreállításának szakmai feltételeit a közpénzügyi törvény és a plafontörvény ötvözete tudja, ha abba még bele tudjuk tenni az intézményi hátteret, amelyet jól meg tudunk fogalmazni, és jól tudunk működtetni, akkor egy kicsit kerekebb lesz a kép, de ebben m indenkinek egy kicsit idomulnia kell a másikhoz. Mi a magunk részéről hajlandóak vagyunk erre, hajlandóak vagyunk megtenni azokat a lépéseket, amelyek ezt a kompromisszumot, ezt a működőképes rendszert összehozhatják. Véleményünk szerint az a fajta felállá s, amelyet egy módosító indítványban megfogalmaztunk, amely a hivatal, a tanács és az ÁSZ együttműködését tudja úgy biztosítani, hogy egymás hatáskörét ne zavarják, és el tudjuk azt érni, hogy legyen egy szervezet, amely szakmailag a képviselőket külső kon trollként megbízható adatokkal tudja ellátni, és figyelni tud arra, hogy a költségvetés úgy teljesüljön, ahogyan annak teljesülnie kell, ez lenne a hivatal. Lenne egy szervezet, amelynek politikai felhatalmazása van arra, hogy szóljon, amikor úgy látja, go ndok vannak, és lenne az Állami Számvevőszék, amely a szokásos hagyományos feladatainak ellátásával továbbra is ugyanolyan jó színvonalon tudná segíteni a Ház munkáját, mint ahogyan eddig segítette. Mi ebben kompromisszumkészek vagyunk, ezt ajánljuk fel ak ár a holnapi naptól elkezdődő tárgyaláson is, akár ma este itt, a vita után is el lehet már kezdeni. Minden kezdeményezésre nyitottak vagyunk. Ha csak azzal a módosító indítványunkkal, amit Herényi Károllyal benyújtottunk ehhez a törvényhez, hogyha “csak” az a baj, hogy miért a köztársasági elnök, miért a kormányfő, miért a házelnök jelöl bele, akkor találjuk meg közösen azokat a személyeket, akiknek a jelöltjei belekerülhetnek ebbe a tanácsba. Számunkra fontos a működés, számunkra fontos az az elv, hogy ho gyan lehet ezt felépíteni. Remélem, ez a ma esti rövid kis vita is hozzájárul ahhoz, hogy ha nem is ebben a formában, ahogyan képviselőtársaim benyújtották, de el tudjuk fogadni ezt a törvényt. Az már csak hab lenne a tortán, hogyha kétharmados többséggel lehetne elfogadni ezt a törvényt, vagy nemcsak kétharmados többséggel, hanem kétharmados törvényt tudnánk elfogadni, és az alkotmányba is be tudnánk tenni azokat a passzusokat, amelyeket a közpénzügyi törvénynél be tudtunk tenni. Számunkra minden megoldás, ami közelebb visz a célhoz, jó. Indultunk onnan, hogy kétharmados törvény kétharmados eljárási szabályokkal, átmentünk azon a fázison, hogy kétharmados törvény feles eljárási szabályokkal, most éppen ott tartunk, hogy feles törvény feles eljárási szabályo kkal. Ha sikerülne ennél nagyobb konszenzust megalkotni, akkor mi készek vagyunk arra, hogy újra kétharmados törvényről beszéljünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) :