Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - Az új tulajdonosi programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. VAS JÁNOS (MDF):
991 az a sugalmazás, amit most már évek óta, de különösen mostan ában önök itt, a parlamentben és a médiában is folyamatosan megjelenítenek, nevezetesen az, hogy úgy tesznek, mintha ebben az országban egy totális válság lenne, teljes szegénység uralkodna. Vannak az országban valóban nagyon nehéz helyzetben élő emberek, akik a mindennapjaikat nagyon nehezen élik meg, de azért azt nem szabad felelős ellenzéki politikusként sem kinyilatkoztatni, hogy gyakorlatilag az egész társadalom elszegényedő emberekből álló társadalom sokasága. Nem lehet! Ez az önök felelőssége is. Vil ágosan kell látni, képviselő úr, hogy ha most csak a háztartások megtakarításaiból indulok ki, ugye, már mondtunk ezzel kapcsolatban számokat Göndör képviselő úrral, a lakosság, a háztartások forintbetétje 5 ezer milliárd forint értékű, csak ami forintban betétben van, amire utaltunk egyébként. Ezenkívül befektetési jegyekben, devizában közel ezermilliárd forintos megtakarítása van a lakosságnak. Nézzen már körül hétvégeken, képviselő úr, a bevásárlóközpontok környékén! Nézze már végig azokat a befektetői s zándékokat, amelyek új kereskedelmi láncolatot hoznak létre a mai napig, pedig már van az országban jó néhány. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Próbáljunk egy kicsit visszafogottabban értékelni akkor, amikor egy teljes válsághan gulatot próbálunk ráültetni az országra. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most következik ön, Vas János, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon! DR. VAS JÁNOS (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég nehéz helyzetben vagyunk, hiszen sem az ellenzék… - és nagy valószínűség szerint a kormánypártok egy része, szűk része tudja csak a valós szándékát ennek az országgyűlési határozati javaslatnak, ezért ne csodálkozzon se a képviselő úr, se az államtitkár úr, ha ellenzéki részről előítéletek fogalmazódnak meg. Nem kaptunk írásos anyagot, és ezért mind a jó szándék olvasatából, mind pedig a rossz szándék olvasatából el kell mondani azt, hogy miről is szólh at ez a határozati javaslat. Sajnálatos módon a Magyar Demokrata Fórumnak egy áthallása van ezzel az országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatosan, hisz alig egy évvel ezelőtt vagy múlt évben Dávid Ibolya elnök asszony kezdeményezte Gyurcsány Ferenc m iniszterelnök úrral a Magyar Demokrata Fórumnak a középosztály felemelkedését szolgáló 13 pontja megvitatását, amely nagyon korrekt formában meg is történt. A miniszterelnök úr több ponton egyetértett a Magyar Demokrata Fórum álláspontjával. Azonban akkor nem történt ebben érdemi előrelépés, és most pedig nagyon nehéz értelmezni ezt a beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot, mert ha ez bármikor hamarabb történik, örömmel lehetett volna üdvözölni, mint egy olyan szándékot, amelyben valós szándéknak véltük volna azt, hogy a kormánypártoknak valós elkötelezettségük van a középosztály megerősítésére. Most, egy elbukott népszavazás után sajnálatos módon nagyon úgy tűnhet, mintha nem szólna másról ez a javaslat, mint azokat az elveszített szavazatokat pr óbálná a kormányzat egy népszerűsítő intézkedéssel visszaszerezni. Néhány olyan dolog van, ami zavar bennünket, az, hogy a GDP alig több mint 2 százalék, a munkanélküliség talán az önök elmúlt két kormányzási ciklusát tekintve a legnagyobb, azonkívül az ál lamadósság mértéke szintén borzasztó nagy, és a kormányzat népszerűsége a két ciklust tekintve most a legalacsonyabb. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, hogy tisztán lássák a kormánypárti képviselő urak, illetve a kormánytagok, hogy az ellenzéknek mindez eknek az ismeretében tudja csak ezeket a dolgokat megvilágítani. Furcsa dolog, hogy éppen pont most szeretné a kormányzat ezeket a legprosperálóbb állami vállalatokat úgymond privatizálni, amikor ezek Magyarország aranytojást tojó tyúkjai.