Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - Az új tulajdonosi programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. VAS JÁNOS (MDF):
992 Nyilvánvalóan eg yetlenegy előző kormányzat sem merte foganatosítani ezeket a lépéseket, pedig biztos vagyok benne, legalábbis, ahogy emlékszem rá, az újságokban nagyon sok piaci szereplő szerette volna, ha ezek a jól prosperáló állami cégek piacra kerültek volna, és részv ények formájában meg tudták volna vásárolni. Államtitkár úr említette, hogy nagyon fontos kérdés, hogy kik, mikor és mennyiért vehetnek részvényt. Teljes mértékben egyetértek az államtitkár úrral, hiszen az aggodalmunk lényegét lehetne ezzel kivenni. Ha ez t világosan tudhatnánk, hogy kik juthatnak hozzá, milyen formában, és mik azok a garanciák ahhoz, hogy ne kerülhessenek ezek a kibocsátott részvények viszonylag rövid vagy nagyon rövid idő alatt egy kézbe (Mádi László: Az elvtársak kezébe!) , amit az államt itkár úr is megfogalmazott; mert a kárpótlási jegyek esetében, azt hiszem, már volt egy rossz példa, amikor nagyon sok kárpótlási jegy megforgott az országban, viszont azt hiszem, nagyon kevés embert tudunk a saját ismeretségi vagy családi körünkből mondan i, aki igazából jól járt ezzel a szándékkal. (18.40) Éppen ezért én magam is gondolkodtam rajta például, hogy 35 éves visszavásárlási garancia, mondjuk, a magyar államnak vagy eladási moratórium, de azok a részvénypiaccal teljesen ellentétesek. Így pillan atnyilag én nem tudtam jogi megoldást találni arra, hogyan lehetne biztosítani azt, hogy a magyar kisbefektetők, akik megvásárolják ezeket, ki tudják várni azt a futamidőt, amíg egyébként ezek a részvények nagyon jó hozadékúak lehetnek - vagy vélelmezem, h ogy lehetnek ; meg fogják duplázni az árát, és csak akkor fognak tőlük megszabadulni, amikor az ő számukra is egy nagyobb bevételt jelenthetnek. Azonban előttem lévő fideszes képviselőtársam is elmondta, a polgárosodásnak azért lennének egyé b elemei is. Nagyon bízom abban, hogy a kormányzat nemcsak ezt az egy elemet kívánja kiemelni, hanem ez párosulni fog a Pénzügyminisztérium részéről olyan elemekkel, amelyek kapcsán hihető az, hogy ezt az összeget nemcsak meg lehet keresni, hanem meg is le het tartani. Gondolok itt egyébként az egykulcsos adóra vagy járulékcsökkentésre. Nem gondolom egyébként, hogy az elkövetkezendő két évben ez be fog következni, mindenesetre szeretném nyomatékkal mondani az államtitkár úrnak, hogy azok a lehetőségek, amely ek még az önök kezében vannak, nemcsak azt eredményeznék, hogy a társadalomnak egy jó része vagyonhoz jusson, hanem hogy azt a vagyont meg is tudja tartani. Néhány kedvező elemét is szeretném felsorolni azért, mert nem szeretném, ha úgy tűnne, mintha csak egyoldalúan vettem volna górcső alá. Nagyon fontosnak tartanám a megtakarításképzést és a megtakarítás struktúrájának a változását. Nyilván lehet vitatkozni arról, hogy a társadalomnak hány százalékát és milyen rétegét érinti ez. Nagyon javítana az emberek gondolkodásán a tekintetben, hogy a megtakarítások nagyon kis részét tartják részvényekben vagy hosszú kamatozású állampapírokban, és ezek lehetőséget adnának - és elsősorban a nyugdíjasokat érinteném , hogy az öngondoskodást biztosítani tudják saját szá mukra, így ezt is egy kedvező oldalnak tartanám. Amit még kiemelnék, hogy ha ez meg tudna valósulni, akkor Magyarország legprosperálóbb cégei magyar kézben lennének. Ez az önök felelőssége, tisztelt államtitkár úr, hogy ezek a magyar cégek minél szélesebb társadalmi réteget érintsenek, és valóban azt a célt szolgálják, hogy ezek a részvények megmaradhassanak az embereknél, ne próbálják egy nagyon rövid idő alatt az abból képződő nyereséget felélni, hanem esetleg több generációt szolgáljanak, a saját gyerekü knek, saját unokájuknak átadhassák, és biztosítsák azt, hogy ez mindig és minden családnak egy olyan biztosíték legyen, amelyhez bármikor hozzá tudnak nyúlni életük során. De ez ne az elkövetkezendő időben következzék be. Feltételezem, amennyiben ezek a jó szándékok vezérelték államtitkár úrnak és az előterjesztő képviselő uraknak a gondolatvilágát, akkor a Magyar Demokrata Fórum ezt az országgyűlési határozati javaslatot tudja támogatni. Azonban, amikor a határozati javaslat alapján elkészült tényleges jav aslatot látjuk, akkor tudunk csak érdemi választ adni erre a kérdésre. Köszönöm szépen.