Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről 2003-2004; beszámoló a magyar tudomány helyzetéről 2005-2006, valamint a magyar tudomány helyzetéről 2003-2004. és a magyar tudomány helyzetéről 2005-2006. szóló beszámolók elfogadásáról szóló országgyűlési hatá... - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
978 Írásban előre jelentkezett Bencsik János, a Fidesz képviselője. Ö né a szó 15 perces időkeretben. Parancsoljon! BENCSIK JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Örömömre szolgál ismételten itt látni önt egy kényszerű, közel hatórás napirendi tárgyalási szünetet követően. Ez azt bizony ítja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fontosnak tartja az Akadémia ügyének személyes képviseletét a tisztelt Házban. Nézzék el számomra, hogy látszólag kívülállóként jelentkeztem szólásra, de engedelmeskednem kellett a gyakorlati szükségszerűség k ényszerítő erejének. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy miközben Magyarország az Európai Unió tudományos életének központjává szeretne válni, hazánkat az innovációs kultúra stagnálása és a tudástőke lemaradása jellemzi. Mindehhez hozzátartozik az is, ho gy honi vállalkozásaink innovációs kapacitása is szörnyűségesen alacsony. Az elmúlt években oly mértékben csökkent a minisztériumi fenntartásban működő kutatóhelyek száma, hogy már a törvényhozásban is érzékelhetjük annak kedvezőtlen hatását. Elég, ha csak a napokban tárgyalt energiapolitikai stratégia megalapozottságára utalok. Magyarország a kutatásfejlesztésre fordítandó források tekintetében messze elmarad az Európai Unió átlagától, és alig éri el annak felét, holott ez utóbbi elmaradása is jelentősnek mondható a globális összehasonlításban. A gondviselésnek köszönhetően olyan városban tölthetek be polgármesteri szolgálatot immár 18 esztendeje, amely esetében a szocialista nehézipar összeomlását követően még az is kérdésesnek bizonyult, hogy lesze egyá ltalán jövendője. A '90es évek elején a 70 ezres városban több mint 12 ezer munkahely szűnt meg. Az első hónapok során abban reménykedtünk, hogy a központi kormányzat majd minket is besorol a válság által sújtott övezetek közé. Nem így történt. Azzal kell ett szembesülnünk, hogy ha ki akarunk lábalni e súlyos örökségből, akkor azt csak saját erőnkre támaszkodva tudjuk megtenni. Akkoriban Tatabányán még vezetékes gáz sem volt, nem rendelkeztünk múzeummal, levéltárral, színházzal, és ami még ezek hiányánál is súlyosabbnak bizonyult, felsőoktatási intézménnyel sem. A műszaki elmaradottságaink orvoslása mellett elsősorban a szellemi infrastruktúra fejlesztésére összpontosítottunk, mert a külvilág számára a befektetésre alkalmas területek mellett fel kellett muta tnunk a felkészült, innovációra képes munkaerőt is. Természetesen nem a kutatásfejlesztés meghonosításával kezdtük, hiszen a nehéziparban viszonylag kevés szakképzett munkavállalóra tartottak igényt korábban. A '90es évek közepén olyan vállalkozásokat te lepítettünk le, amelyek nem léptek fel túlzott alapanyagigénnyel, és összeszerelő tevékenységüknél fogva munkavállalóik irányába nem támasztottak túl nagy követelményt. Időközben létrehoztunk egy főiskolát, átalakítottuk a szakképzési rendszert, amelynek h omlokterébe a műszaki szakokat állítottuk. Közben arra törekedtünk, hogy a globális szempontból legsérülékenyebb iparág, az elektronika mellett több lábra állítsuk a helyi gazdaságot. A munkavállalók személyes tudásának növekedésével párhuzamosan olyan köz össégi szellemi tőke jött létre, amely lehetőséget biztosított az egyszerű összeszerelő tevékenység nagyobb hozzáadott értéket képviselő, csúcstechnológiával történő kiváltására. A kedvező tapasztalatok alapján egyre több befektetőt lehetett meggyőzni arró l, hogy termékfejlesztési, valamint kutatásfejlesztési részlegeiket is érdemes városunkba, hazánkba telepíteni. Ezzel együtt egyre több megállapodás is köttetett a műszaki és társadalomtudományi képzésben érintett egyetemek kutatásfejlesztési intézményei vel. Mindezeknek köszönhetően Tatabányát ma már nem a korábbi szocialista nagyipar rozsdatemetőjeként, hanem mint a hazai gazdaság egyik dinamikusan fejlődő szereplőjeként tartják számon. Pótoltuk az elveszett munkahelyeket, a város munkanélküliségi rátája a felét sem éri el az országosénak; élen járunk az egy főre jutó előállított gazdasági érték tekintetében is.
