Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat együtt... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
949 gyerek jár egyetemre, ebben nagyon nagy szerepe van annak a programnak, amit közösen indítottunk el a polgári kormány idején, akkor ön mint gimnáziumi vezető igazgató szerepet vállalva ebben. Meggyőződésem, őszinte hitem, hogy az a rendszer, amit önök kialakítottak volna, és amit a népszavazás most már szerencsére lehetetlenné tesz, az rosszabb a szegényebb gyerekeknek. Gondoljon bele bárki, laikusként is könnyű megítélni. Mikor van nag yobb esélye bejutni egy szegény családból jövőnek az egyetemre, főiskolára? Akkor, ha ez a kapu 51 százaléknyira van nyitva, 51 százalék tandíjmentes, vagy akkor, ha 7,5 százaléknyira? Mert amiről önök beszéltek, a 15 százalék igaz, az államilag finanszíro zott képzésben részt vevő gyerekek 15 százaléka - a teljes létszámnak csak 7,5. És természetesen ebben a 7,5 százalékban is a legjobban tanulók között legalább olyan arányban lesznek gazdagok, mint szegények. Elmondhatják még így utólag, a vasárnapi döntés fölötti keserűségtől vezéreltetve, hogy na de hát a legszegényebbek alanyi tandíjmentesek lettek volna. Ez igaz. De nézzük meg, ki a legszegényebb. Az a gyerek, aki olyan családban él, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 28 500 forintot. Aho l az egy főre jutó jövedelem 28 600 forint, az már gazdag? A fenét gazdag, ő is szegény, de ő már nem kapott volna alanyi tandíjmentességet ebben a rendszerben. De tegyük ezt félre, és térjünk a mostani törvény vitájának tényleges tárgyára. Én elhiszem, am it önök mondanak, hogy önök sem a vizitdíjat, sem a tandíjat alapvetően nem pénzbeszedési eszközként akarták alkalmazni, hanem a rendszer belső megváltoztatására. Béki Gabriella és többen érveltek emellett. A tandíjtól azt remélték, hogy majd a minőséget j avítja, szerintem ez egy hiú ábránd volt; a vizitdíjtól pedig azt, hogy mérhetővé, ellenőrizhetővé és bizonyos értelemben racionálisabbá teszi az orvosbeteg találkozót. Elhiszem. Még akkor is, ha nem bíztam abban, hogy ez megvalósul, de hogy ez volt a fő mozgató ok és nem a pénzbeszedés, fogadjuk el. De senki sem tagadja, hogy ez pénzbeszedéssel is járt. A tandíjnál 400800 eurót jelentett volna gyerekenként, a magyar felsőoktatás egészében ez az idén 2 milliárd, jövőre durván 7,5, az egészségügyben pedig ezek a bizonyos 300 forintok, sok kis 300 forint sokra jutott, elég sok embertől szedték már el, ugye, 20 milliárdra taksáljuk ezt az összeget. Erre nincs mód. Lehet ezen keseregni, hogy nincs rá mód - nincs rá mód. Vasárnap óta nincs. Az egy kérdés, hogy mikortól. És én ebben egyetértek önökkel, szerintem bölcsen döntöttek, amikor azt mondták, ez egy helyes döntés volt, nagymértékben hozzájárult szerintem a társadalom higgadtságához, nyugodtságához, hogy lecsendesedjenek az érzések, hogy nem 2009 januárját ól, hanem már most szüntetik meg ezeket. Szerintem ez helyénvaló. Én magam is ezt javaslom. Már csak azért is helyénvaló, amire itt többen utaltak, mert ezeknek a díjaknak a bevezetését önök a kampányban nem tárták elénk. Nem mondták el. Most hogy indokolt volte ez a lépés vagy indokolatlan, morálisan elfogadható vagy elfogadhatatlan, ezt tegyük félre. De azt gondolom, hogy ebben a helyzetben, hogy nem vallották be, utána bevezették, most a népszavazás így döntött, valóban nem lenne helyes dolog még fél év ig vagy háromnegyed évig ezt alkalmazni, adott esetben a tandíjnál sem. De ennek a döntésüknek van következménye. A következménye az, hogy az erre az évre tervezett 2 milliárdos tandíjbevételt, illetve nem tudom, hány milliárdos vizitdíjbevételt pótolni ke ll. Önök dönthettek volna úgy, hogy nem törlik el most, hanem majd csak januártól. Még egyszer mondom, nem értettem volna ezzel egyet, üdvözlöm, hogy így döntöttek, de a döntésnek van következménye. Tudniillik, meg is mondom, hogy miért. Egy köztársaságban élünk, ahogy önök ezt tudják, sőt a miniszterelnök úr elég sokszor hangoztatja is. A Magyar Köztársaság kormánya részéről a közszolgáltatások biztosítása az adott költségvetési év keretein belül nem kegy, nem passzió, hanem kötelezettség. Az alkotmányban a kormányra rótt kötelezettség. Önök a költségvetésben szerepeltettek, még ha minimális mértékben is ide befolyó összegeket. Önök úgy döntenek, hogy ezt már most, ebben az évben nem szedik be. Még egyszer mondom, helyesen. És önöknek kötelezettségük ezeket az összegeket pótolni. Nem királyság Magyarország, ahol a miniszterelnök vagy a miniszter eldöntheti, hogy akarja ezt adni vagy sem, hanem ez kötelezettség. Ha nem ezt
