Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 3 (127. szám) - Az állami intézményeknek és szervezeteknek az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésének nemzetbiztonsági kocká... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEMETER ERVIN, a vizsgálóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
661 verni a port ezen az alapítványon, aminek majd később megpróbáljuk megfejteni, hogy milyen köze van a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Éppen ezért a javaslataink között az is szerepelni fog, hogy vizsgálja meg a két ors zágos hatáskörű szervezet irányításáért felelős miniszter, nevezetesen a pénzügyminiszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a két szervezet együttműködését, annak akár a szervezeti kereteit és gyakorlati működési mód ját. Fontos kérdéskörbe tartozik az alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatának a tisztázása, amelyet részben sikerült tisztázni a parlamenti vizsgálóbizottságnak. Megállapításra került, hogy kapcsolat volt az alapítvány irányítói, tényleges vez etői között és a Nemzetbiztonsági Hivatal között, valamint a későbbiekben a Nemzetbiztonsági Hivatal és az alapítvány között is. Egy szerződéses kapcsolatról tudunk. Sokszor merült fel, főleg a külső médiaszemlélők, írók és kommentátorok kérdéskörében, hog y fedővállalkozás volte az alapítvány. Egy fedővállalkozás azt jelenti, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal vagy valamilyen szervezet tényleges tennivalóit, céljait, feladatait elfedve végeznek valamilyen tevékenységet. A fedőcégeknek, a fedővállalkozásoknak a működése ma Magyarországon részben törvényileg, részben belső szabályozók révén szabályozott. Tehát pontosan rendelkeznek arról a jogszabályok és a belső utasítások, hogy hogyan lehet és szabad úgynevezett fedővállalkozást működtetni. Ebben az esetben a két szervezet kapcsolata nem a törvényben rögzítetteknek megfelelő volt. Tehát azt mondhatjuk és azt mondjuk, hogy nem volt fedővállalkozás, ugyanakkor ez azt jelenti, hogy a két szervezet kapcsolata nem a törvényekben, illetve a belső szabályozókban leírt ak szerint alakult. Tehát azt is tudom mondani, hogy több esetben kifogásolható módon alakult ez a kapcsolat, mint ahogy a vizsgálóbizottság jelentése erre utal is. Az alapítvány ennek a kapcsolatnak a keretei között egy szerződéses megbízást is kapott. Eg y üres szerződést, amely erről szól, megismerhettünk, annak a tényleges tartalmát azonban nem. A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőjétől azt is megtudhattuk, hogy az alapítvány irányítói számos hasznos információt adtak át a Nemzetbiztonsági Hivatalna k, azonban amikor ezeknek az írásbeli megjelenését, az erről készült iratokat szerettük volna megismerni, akkor erre gyakorlatilag nem volt lehetőségünk. A jelentés a negyedik fejezetben pedig a politikai kapcsolatépítés kérdéskörével foglalkozik, azzal fo glalkozik, hogy e nevezett alapítványnak milyen kapcsolatépítési törekvései voltak a politikai szféra irányában. Összefoglalva: azt tudjuk mondani, és abban egyetértés volt a bizottság tagjai között, hogy létezett ilyen kapcsolatépítés, elsődlegesen a rend védelmi szervek, a nemzetbiztonsági szolgálatok felé, illetve a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter irányában, azonban a bizottságnak nem jutott tudomására semmi olyan eset, körülmény, amely arra utalt volna, hogy bármelyik tisztségvi selő, akár a hivatkozott nemzetbiztonsági miniszter, Szilvásy György, beavatkozott volna abba az eljárásba, amely az alapítvánnyal szemben folyt; egy büntetőeljárásról, illetve azt megelőzően egy titkos nyomozásról van szó. Tehát azt mondtuk, hogy ha volt is ilyen politikai kapcsolatépítési törekvés, az a kívánt vagy az általunk sejtett célt nem érte el, az alapítvány a büntetőeljárás során nem részesült semmi olyan kiváltságban, vagy nem történt semmi olyan jogellenes tevékenység, amely a törvényes ellenőr zést akadályozta volna. Mindezek alapján azt javasoljuk, hogy a vám- és pénzügyőrség parancsnoka egy vizsgálat keretében tisztázza, hogy a vámmentes vámkezelést 175 alkalommal végző adott vámhivatal az eljárások során a tőle elvárható gondossággal járte e l. A pénzügyminisztert arra kérjük, hogy tekintse át az adományok vámkezelésének szabályozását, a kialakult vámkezelési gyakorlattal való összhangját, és szükség esetén tegyen kezdeményezést a jogszabály jobbítására. Arra javasoljuk felkérni a pénzügyminis ztert és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, hogy közös jelentést készítsenek a vám- és pénzügyőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködéséről, annak esetleges rendellenességeiről, továbbá tegyenek javaslatot az e redményes együttműködés kialakítására.