Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 3 (127. szám) - Rendkívüli ülés kezdeményezésének visszavonásáról - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
581 buzog föl az ellenzéki képviselők ajkáról, hogy talán érdemes figyelmeztetnünk egym ást, hogy nem elég reggeltől estig a szent magyar trikolórba öltözködni, érdemes talán törekvéseinket is a haza jövőjéhez illeszteni, és ebből a jövőből megpróbálni a mai cselekedeteket eredeztetni. És ha már ez a mérce, akkor talán érdemes nagyobb célokat kitűznünk magunk elé, mintsem hogy arra rábeszélni az országot, hogy ha miközben azt mondom, hogy a magyar egészségügybe és a magyar felsőoktatásba több pénz, több lehetőség, több forrás kell, mi több, ezt olyan sajnálkozó és szánakozó arccal tudják elmon dani időnként az ellenzéki képviselők, hogy már csaknem megsajnáljuk őket, eközben mindjárt azzal folytatják a mondatot, hogy na, de épp azért, mert kevés a pénz, legyen hát még kevesebb, vegyünk el tőlük, sőt, rendezzünk ebben népszavazást; hadd üljön tor t a magyar, hogy miközben azt mondjuk egyik oldalról, hogy kevés a pénz, megmutatjuk mi, ellenzéki képviselők és pártvezetők: lehet az még kevesebb is, ha úgy akarjuk. Sőt, hogy még nagyobb legyen a zavar, már arra készülünk, elmondjuk jó előre, hogy amit az egyik kezünkkel megpróbálunk visszatartani, rábeszélni, hogy mégse adjuk oda a magyar felsőoktatásnak és a magyar egészségügynek, a másik kezünkkel pedig sürgetjük, hogy adjuk még inkább, amit nem adunk oda betegként, nem adunk oda hallgatóként, azt maj d adjuk oda adófizetőként. Hát ez olyan… - még csak nem is féloldalas hazafiság. Ez, kérem szépen, az igazi nagy magyar átverőshow. Arról szól, hogyan lehet megtéveszteni és tévedésben tartani sokakat; arról, hogy a nemzet távlatos víziójának hiányát hogya n lehet elleplezni 300 forintról szóló kérdésekkel. Én egyébként azt gondolom, hogy sehogy - tényleg sehogy. Mert nem az az igazi kérdés, hogy az emberek, egyébként ha választhatnak, hogy kelle fizetni a helyi közlekedésért vagy nem kell, akkor valószínűl eg arra szavaznának, hogy ne kelljen, legyen ingyen; nem az a kérdés, hogy ha választhatnak, kelljene fizetni a szemétdíjért vagy ne kelljen, valószínűleg azt mondanák, hogy ne kelljen; nem az a kérdés, hogy ha azt kérdeznénk tőlük, hogy kelljene fizetni a színházért, hiszen már fizettünk adóban, valószínűleg az emberek sokasága azt mondaná, hogy hát, ha fizettünk adóban, akkor ne kelljen még egyszer jegyet venni - hanem az a kérdés, hogy felelős politikusokként megpróbáljuk elhitetni a magyar polgárokkal , hogy bizony az ő tevékeny részvételük nélkül is, az ő hozzájárulásuk és erőfeszítésük nélkül is lehetségese Magyarországon erős, mindenki számára egyaránt hozzáférhető, lehetőséget teremtő egészségügyet és felsőoktatást teremteni. (13.10) Be kell vallja m, nem tudom, hogy mi lesz a hét végi népszavazásnak a végeredménye, csak azt tudom mondani, hogy a lényeg szempontjából, az ország szempontjából majdnem mindegy. Majdnem mindegy, mert tudniillik az ország legfeljebb egy illúzióval lesz kevesebb, azzal az illúzióval, hogy azokat, akiket 1819 évvel ezelőtt mint új, fiatal politikusokat köszöntött az éppen születő demokratikus Magyarország színpadán, és szerette bennük a szókimondást, szerette bennük azt a képességet, hogy bátrabbak voltak az akkori politika i elitnél, és nem a kibúvót keresték, hanem az egyenes szavakat, hát ez az akkori politikai elit mára hamisabb mondatokat mond, mint időnként azok mondtak, akiknek a leváltására akkor szerveződtek. Mára nemcsak politikájuk, hanem egész nyelvük hamis lett, így lett aztán a választásból népszavazás, a mostani népszavazásból így lesz választás, a vizitdíjból ekként lesz adó - de miért is csodálkoznánk, hogyha egyszer az egykori liberálisból előbb polgári, majd a polgáriból úgymond nemzetikeresztény, majd a ne mzetikeresztényből mára plebejuspolitika lett. Mindezt, kérem szépen, ugyanaz a politikai elit, ugyanazok a szereplők adják elő, akik hol a tandíjért emelnek szót '94ben, hol pedig 2008ban azt mondják: aki azt kívánja, hogy fizessen tandíjat a magyar, a z maga a hazaáruló. Már csak azt nem tudom, hogy akkor őket ki mentette fel egykori saját vádjuk alól, ki lehetett az, akinek akkora ereje volt, hogy az önmagát hazaárulással vádolókat egyszer csak felmenti ez alól a vád alól, mi több, erőt ad nekik ahhoz, hogy egykori önmagukkal szembefordulva mára azokat tekintsék hazaárulóknak, akiknek lehet, hogy több idő kellett, hogy eljussanak a '94es Fidesz valóságáig, de eljutottak; akik pedig ezt gondolták, azok mára ugyanezt, a szabad demokratikus Magyarország e szményét elárulták. Nagy kár, önök nagy
