Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 3 (153. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szóló törvényjavaslat, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV... - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
3316 Az önfegyelem és az elköltekeződés problémáját már ismerték a régi görögök is. Homérosz eposzában a sziklás tengerparton én eklő szirének hangjának egy hajós sem tud ellenállni, ezért közelebb hajózik a parthoz, ott viszont hajótörést szenved a sziklákon. A leleményes Odüsszeusz - aki tudja magáról, hogy ő sem tudna ellenállni a kísértésnek - magát a hajó árbocához kötözteti, a matrózok fülébe pedig viaszt önt, hogy a veszélyes szakaszon még utasítást se tudjon adni nekik a közelebb hajózásra. Az a feladatunk tehát, hogy megkössük saját kezünket. Van, aki szerint azért nem érdemes túlságosan megkötni a politikusok kezét szabályr endszerekkel, mert akkor sosem fog kialakulni sem a felelős politikai gondolkodás, sem a felelős politikusok iránti közbizalom. Nem tudom, hogy e vélemény pártolói mely országok vezetőit gondolják kellően felelősnek, de azok a megoldások, amelyeket itt jav asol a kormány, szinte kizárólag fejlett, több évtizedes, sőt évszázados stabil demokráciák, angolszász és skandináv országok találmányai az elmúlt harminc évből. Ezek az országok, ahol a felelős politikai gondolkodás és a politikusok iránti közbizalom fel ette van a nemzetközi átlagnak, bizonyára nem azért fejlesztették ki szabályaikat, mert nem ismerték ezeket a problémákat. Ők is szembesültek vele különféle okokból és körülmények között, hogy a kis rövid távú előnyök képesek elhomályosítani a nagy hosszú távú hátrányokat. Költségvetési szabályokat a nemzetközi tapasztalatok szerint jellemzően válságok után szoktak bevezetni. Most nem ez a helyzet. Csak nagyon kevés példa van arra, hogy már a válság megelőzése is elegendő érv lett volna a szükséges politika i konszenzus megteremtésére. Bízom benne, hogy felelősen gondolkodó parlamenti pártok számára a további politikai költségvetési ciklusok megakadályozásának igénye és a jövő generációk jövőjének tisztelete elegendő érv. Ha nem, akkor hosszabb és fájdalmasab b út vár ránk. Elméletileg szerezhetnénk ugyanis hitelességet úgy is, hogy nem változtatunk semmit az intézményrendszeren, mindössze sok éven és több választási cikluson keresztül a váltakozó kormányok mind fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak. Vajon mennyi idő kellene ahhoz, hogy a befektetők majd visszanézve fegyelmezettnek könyveljék el a magyar költségvetési politikát? Ha sikerülne, akkor öthat év talán elegendő lenne, csak ez túl hosszú idő. Öthat éven keresztül fizetni az euróhozamoknál l ényegesen magasabb forintkamatokat drága az adófizetőknek, drága a beruházó vállalatoknak és drága a lakáshiteladósoknak. A fegyelmezett költségvetési politikát természetesen nem helyettesíti semmi, de a hitelesség visszaszerzésének folyamatát lehet gyorsí tani. Amint a törvény indokolásában is olvasható, a mai viszonyok között mintegy 90 milliárd forinttal fizet ki többet a költségvetés csak a magyar államkötvények külföldi tulajdonosainak azért, mert a forintkötvények elvárt hozama mintegy 3,5 százalékpont tal az euróhozamok felett van. Ezt a 90 milliárdot nemcsak az állam veszti el, hanem az egész magyar gazdaság is. Ha a javasolt törvénycsomaggal a hitelesség visszaszerzéséhez szükséges időt akárcsak egyetlen évvel is sikerül lerövidíteni, már nyertünk 90 milliárd forintot. Ha ezt betennénk a bankba, a kamatokból a világ végéig elműködne az új Költségvetési Hivatal. Talán érdemesebb lenne ezt hagyni örökül a jövő nemzedékének. Az elmúlt évtizedekben számos más ország polgáraival együtt rászoktunk, hogy mind en probléma megoldását az állami költekezésben lássuk. Az államreform egyik legfontosabb célja, hogy ne tekintsük érinthetetlennek, örökre adottnak, mire, hogyan költi az adófizetők pénzét az állam. Vizsgáljuk meg, mit lehet hatékonyabban, esetleg pénzkölt és helyett szabályozással megoldani, mert különben nem lehet csökkenteni az adókat, és akkor nem nyerhetjük vissza versenyképességünket a világgazdaságban. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az állam számos feladatának teljesítéséhez mindenképpen pénz szükséges, és ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Lehet adók formájában megfizettetni a mai generációkkal, és lehet átcsoportosítani más állami feladatoktól. Ezek között a mindenkori kormányoldal szabadon dönthet. Az új törvény szellemében egyet nem lehet: ál lamadósság formájában megfizettetni a jövő generációkkal. Nem áll jogunkban a saját szabadságunkat és lehetőségeinket a jövő generációk kárára kiterjeszteni.
