Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 20 (148. szám) - A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - HOCK ZOLTÁN (MDF):
2671 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Hock Zoltán, az MDF képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. HOCK ZOLTÁN (MDF) : Köszönö m a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Az első megjegyzésem az lenne, hogy gondolkodik az ember, hogy mi volt a szándéka vélhetően a törvényt benyújtó tárcának, hogy miért kellett most ilyen formában és ilyen mértékben benyújt ani, hiszen látható, hogy egy nagyobb lélegzetű módosításra tesz indítványt. Igazándiból hiányérzetem maradt, mert úgy gondolom, hogy az elmúlt tizenhat évben, amióta ezt a törvényt a Magyar Országgyűlés 1992ben elfogadta, megérett volna a helyzet arra, h ogy egy egységes közszolgálati törvényt nyújtson be a kormány a parlamentnek. Vélhetően nem lehet ezt ilyen sebtében összeeszkábálni, ezt egy sokkalsokkal szélesebb előkészítő munka kell hogy megelőzze. Ugyanakkor látható, hogy most már egyre kevesebb ind okot lehet felsorolni amellett, hogy miért kell megkülönböztetni a közszolgálatban dolgozókat közalkalmazottakra és köztisztviselőkre. Egy polémia itt részben kialakult arról, hogy meg lehete fogalmazni olyan módosítást a törvényben, amely egyes munkakörö k betöltésénél, bár közintézményben történik a foglalkoztatás, mégsem válik ezáltal közalkalmazottá a munkavállaló. A köztisztviselői törvényben ezt egyébként a jogalkotó már rendezte, hiszen a ma hatályos köztisztviselői törvényben vannak olyan foglalkozt atottak, akik dolgozzanak éppen kormányhivatalban vagy éppen egy önkormányzati hivatalban, a beosztásuk okánál fogva nem viselik a köztisztviselői státust. Ezeknek a körülményeknek a figyelembevételével nekünk ilyen formában hiányérzetünk van. Sokkalsokka l jobban örültünk volna egy olyan törvénytervezetnek, amely egy egységes közszolgálati rendszert fogalmaz meg, annak előmeneteli rendszerével, stabilitásával, kiszámíthatóságával és általában a közjó szolgálatával. De itt egy módosításról van szó. Néhány s zót szeretnék szólni azokról a körülményekről, amelyekkel mi magunk a törvényben a törekvésekkel egyetértünk. Azt gondoljuk, hogy korrekt a nyugdíj kérdésének a rendezése, pontosítja. Ez vélhetően a munkavállalóknak egy kedvező dolog. A prémiumévekkel kapc solatban itt már elhangzott Czomba Sándor képviselőtársam szájából, hogy ez nem egy sikertörténet a magyar közszolgálatiságban, ez sem fog sokat javítani rajta. Ez vélhetően ezt a statikus állapotot erősíti. Azt gondolom, hogy helyes az, hogy az összeférhe tetlenséget igyekszik pontosítani a törvény, voltak ebben félreértések. Maga a szándék, a törekvés támogatható. Azt hiszem, hogy itt részünkről le is zárultak azok a körülmények, amelyekről azt gondoljuk, hogy támogatható törekvései a törvénynek. Nagy gond ot látunk abban, hogy a minősítési rendszert bele akarja erőltetni a közalkalmazottak világába is. Nagyon kíváncsi lettem volna, és államtitkár úr megkímélte a Házban jelen lévőket attól, hogy ismertette volna, hogy a Szetey Gábor államtitkár úr nevével fé mjelzett minősítési rendszer a központi kormányhivatalokban milyen eredményt ért el. Tudjuk, hogy ő már nincs itt, a miniszterelnök azzal indokolta ezt, hogy a munkáját elvégezte, tehát mehetett, most már önmagában folyik ez a kérdés. Jó lett volna, ha táj ékoztatást ad a Háznak arról, hogy az a fajta átalakítás, amit Szetey Gábor nevéhez szoktak kötni, mennyiben segítette elő a központi kormányhivatalokban a munkahatékonyság növekedését, milyenek a visszajelzések, volte olyan monitoringrendszer, amely vizs gálta volna a kiindulási pontot, majd az elért eredményeket, ezt hogyan tudták a mindennapokban alkalmazni - mert ez egy nagyon izgalmas kérdés. Bár ebben a Házban nagyon könnyen mondjuk ki ezeket a szavakat, hogy minősítés, mellékleteket is adunk, egyegy sort odaírunk, hogy lehet minősíteni, kiváló meg még kiválóbb, meg kevésbé kiváló, ugyanakkor tudjuk, hogy az életben ez sokkalsokkal nehezebben megy, hiszen ezek a legnehezebb döntések, a legkevésbé körülírhatók, számszerűsíthetők, és általában az objek tivitást is sok esetben nélkülözik. Tehát azt gondolom, hogy nagyonnagyon nehézkes lesz a közalkalmazotti szférában - egy iskolában, egy óvodában, adott esetben egy művelődési központban - ezeket az elvárásokat ilyen formában alkalmazni.
