Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP):
2622 Ami Révész Máriusz képviselő úrnak az első mondaton való fennakadását jelenti - ami egyébként nem így hangzik pontosan, de ak ár így is lehetett érteni, ahogy a képviselő úr mondta , azért van szükség többek közt társadalmi vitára, hogy kikerüljenek aztán a végleges változatokból az ilyen szövegek. Ilyen mondatot a törvényben biztosan nem olvashat a képviselő úr, mint ahogy a to vábbi publikált dokumentumokban sem. Természetesen a társadalmi vitában is felhívták erre ittott a figyelmünket, hozzáteszem, ott azért szerencsére általában ennél talán fajsúlyosabb kérdésekről folyt a vita. Tudom, hogy a képviselő úr is csak példaként h asználta, nem a konkrét ügyet akarta hangsúlyozni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra következik Hoffmann Rózsa, KDNP. Parancsoljon! DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP) : A gombot már régebben nyomtam meg, de örülök, hogy így alakult a sorrend. Államtitkár úr, azért ez nem teljesen felel meg a valóságnak, hogy a 16. pont az integráció megszüntetését jelentené, hiszen a közoktatási törvényben már most számos olyan pont van, amely biztosítja és garantálja az integrációt. Szeretnék viszont visszakanyarodni, megfontolva elnök úr intelmeit, a voltaképpeni témánkhoz, és a 14. ajánlási ponthoz tennék egy észrevételt, mert ismét megütötte a fülemet az, amit Tóth Tiborné az imént mondott - és bocsássanak meg, hogy az ért egy kicsit szakmai fejtegetésbe bocsátkozom, a múltkor nem volt alkalmunk kifejteni. Minden pedagógiai szakkönyv, mi több, minden vezetéstudományi szakkönyv az ellenőrzés alatt objektív tények, adatok, információk gyűjtését érti, amely a legtöbbször az t a célt szolgálja, hogy utána értékelni lehessen. Ezért tehát javítsuk már ki a törvényben meg a módosításban azokat a szakmai hibákat, ahol először beszélünk értékelésről, és utána ellenőrzésről. Nem, minden szakkönyv arról szól, hogy nagyon súlyos vezet ői és szakmai hiba anélkül értékelni, hogy előtte ellenőriztünk volna, azaz információkat gyűjtöttünk volna. Egy apró megjegyzés, de amikor hallgatóimmal például a közoktatási törvényt tárgyaljuk, mindig szemet szúr már a hallgatóknak is az a néhány hely, ahol hibásan van a törvényben a két fogalom, s még akkor hozzáteszem, hogy a mérés sem egyéb, mint az ellenőrzésnek egy kvantifikált eszköze. Jó lenne, ha egy oktatási törvényben a pedagógiai szempontok is a helyükre kerülnének. Tehát a 14. ponttal kapcsol atban ez az apró kifogásom van mindössze. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra következik Tóth Tiborné, MSZP. Parancsoljon! TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először talán R évész Máriusz kollégám felvetésére szeretnék reagálni. Az ATVben való nyilatkozata is enyhén szólva megdöbbentett, amikor azt mondta, hogy nem ismerték az “Új tudás” programot akkor, amikor már rég az OKM honlapján hozzáférhető volt, valamint, hogy megsze rezte Pokorni Zoltán valahonnan. A jelenlétemben adta át Hiller István miniszter úr Pokorni képviselő úrnak, Sió Lászlónak és Zsigó képviselő úrnak ezt a programot. (23.50) Úgy gondolom, hogy ez egy olyan csúsztatás volt, ami a programhoz való pozitív hozz áállást nem erősítette. Ez a csúsztatás ott is elhangzott, amit itt idézett. Az az első mondat egy sima sajtóhiba. Ebben a miniszter úr által átadott anyagban az első mondat valóban sajtóhibás volt. Ezt