Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 13 (145. szám) - Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BOTKA LAJOSNÉ (MSZP):
2327 Kedves ellenzéki Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ebben a paragrafusban bevalljuk, hogy az önök támogatási rendszerében megtanultuk, hogy az a kényszer, hogy pénzhez akkor jutsz, ha egyébként tel jesítesz, az önök családi pótlékának a logikájában nem volt rossz. Mi nem értünk vele egyet. Mi úgy gondoljuk, a családi pótléknak egyébként olyan funkciói is vannak, amelyek a gyermek jogához és a gyermekhez köthetők. Nem büntethető a gyermek az éhezéssel , a ruhanélküliséggel azért, mert a szülő nem vitte iskolába, de tény, hogy volt egy ilyen kötelem, aminek az egyik alternatívája lehet ez az óvodáztatási támogatás. A másik ilyen eleme az esélyteremtésnek gyakorlatilag az iskoláztatáshoz való jog érvényes ülése. Nem állítjuk, hogy ez az általános Magyarországon, de elég csak néhány példa arra, hogy egyegy intézmény, egyegy iskola, az általa nem kívánt gyermek felvételét megtagadva olyan helyzetet állíthat elő Magyarországon, amiről eseteket tudunk ma már településnévvel emlegetni. Úgy gondoljuk, hogy ez megengedhetetlen. Azt hiszem, hogy itt Szabó képviselő úr a gyermeki jogok egyetemlegessége okán is kellően érvelt amellett, hogy miért kell nekünk ezeknek a gyerekeknek az iskoláztatását ilyen módon is biz tosítani. Természetesen úgy gondoljuk, felhasználva azt a McKenziejelentést, amelyet egyébként Hoffmann Rózsa képviselő asszony név szerint meg is említett, amelyben a következő cím van, amit idézni szeretnék: “Az oktatási rendszer csak annyira jó, amenny ire a tanárok, akik alkotják.” Természetesen ezt is lehetne árnyalni, de úgy gondolom, hogy nem vitatéma, ezért én a pedagóguspolitikát érintő paragrafusrészt szintén az esélyteremtés, esélyegyenlőség érvényesülése témakörbe sorolom. És akkor ké rdezhetnénk, hogy mi van még. Képviselőtársaim, beszéljünk őszintén, az van még, hogy időközben a közoktatási rendszerünkben megjelentek olyan anomáliák, illetve olyan jelenségek, amelyekre az előző időszakok törvényhozásában nem figyeltünk; nem ismertük, nem tudtuk, nem figyeltünk. A legmarkánsabban ez az iskolai erőszakról szól. Az iskolai erőszak nyilvánossága talán meg is többszörözte ennek a mértékét, mint ami a valóságban van, de ha csak egy is van, kellő ok arra, hogy arra gondoljunk, hogy mi vezethe t egy gyermeket, egy fiatalt arra, hogy ilyen cselekedetet hajtson végre egy iskola épületében egy pedagógussal szemben. Úgy gondoljuk, hogy ezek a fiatalok, ezek a gyerekek azon az úton, amíg idáig eljutnak, bizony nagyonnagyon sok vészjelet adhattak ki magukból. Bizony nagyonnagyon sok olyan eset előfordulhatott, amikor nevelőnek, szakértőnek, szakembernek észre lehetett volna venni, hogy nem jó irányba fejlődik a személyisége. És ez nem a nevelés hiánya, hanem ennek a néhány gyermeknek, néhány fiatalna k vagy fiatalok egy csoportjának egy olyan szükséglete, amihez külön speciális segítségre van szükség. Ezért van helye ebben a törvényben, amely lehet persze esélyegyenlőségi kérdés is, mert minden gyermeknek joga van és nekünk meg kötelességünk egy egészs éges személyiség fejlesztésében, nevelésében minden eszközzel a segítségükre lenni, mi úgy gondoljuk, hogy nem a büntetés, mi úgy gondoljuk, hogy a szakszerű segítség, a nevelés révén tudjuk ezeket a fiatalokat megóvni attól, hogy ilyen mértékű devianciáig eljussanak. Ezért, ha úgy tetszik, akkor ez a paragrafus, ami sajnos, időszerű, szükségszerű szabályozást igényel, és nem a megoldás teljeskörűségét, ezt el kell mondanom, hiszen azzal, hogy egy szülőt arra kényszerítünk, hogy szakemberhez vigye az ilyen típusú magatartási zavarral rendelkező gyermekét, tudjuk, hogy ez nem a megoldás, ez valójában a segítségnyújtásnak egy eleme. De mindenképpen el kell indulnunk, és el kell ezt kezdenünk. Engedjék meg, hogy a pedagóguspolitikáról azért szóljak - amelynek e gyébként részének tekintem a vezetőpolitikát is , mert bizottsági ülésünkön ez ügyben, főleg ez utóbbi ügyben, a vezetőpolitika ügyében elég komoly vita alakult ki. Itt is hallottunk ezzel kapcsolatban egy konkrét kritikát. Közhelynek tűnik, de kutatási e redmények igazolják, hogy egyegy közoktatási intézmény minőségének a meghatározó tényezője az a vezetői kultúra, vezetői felkészültség, vezetői
