Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 29 (142. szám) - A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOLNÁR BÉLA, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2023 A törvény rendelkezései fokozatosan lépnek hatályba. A legtöbb rendelkezése ez év s zeptember 1jétől hatályosul majd, amely megfelelő felkészülési időt biztosít az érintetteknek az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz. És ha a felszólalásom elején egy kritikai észrevételt tettem az előttem szóló Alexa György képviselő úr mondandójának egy kis részére vonatkozóan, akkor itt mindenképpen fontosnak tartom megtenni azt, hogy azt hiszem, minden frakció nevében mondhatjuk, elismeréssel illethetem a fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységét. Nagyon alapos és nagyon hasznos üléseket tarto ttunk, amely üléseken, úgy gondolom, hogy olyan tapasztalatokra tehettünk szert, amelyek örömmel láthatjuk, hogy megjelennek a törvényjavaslatban is. Ha másért nem, ezért már érdemes volt ezt az eseti bizottságot létrehozni, és elismerés a bizottság irányí tásáért Alexa György képviselő úrnak, illetve a kollégáknak. Mindezek mellett a törvényjavaslatokat szívesen támogatjuk, néhány módosítás mellett a liberális frakció el fogja fogadni azt. Remélem, az Országgyűlés is ezt teszi. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Hankó Faragó képviselő úr. Megadom a szót Molnár Béla képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. (12.30) MOLNÁR BÉLA , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló igen tisztelt szabad demokrata képviselőtársammal szemben hangot kell adnom annak, hogy a kereszténydemokrata álláspont piaccal kapcsolatos magatartása alapvetően más, mint az övéké. Vé leményünk szerint a piac önmagában nem tudja szabályozni teljes mértékben a saját működését. Itt messzemenően nem tudunk egyetérteni a liberális állásponttal, és azt kell mondanunk, hogy maga a fogyasztóvédelmi törvény is bizonyíték arra, hogy a piac önmag ában nem tudja saját magát szabályozni. A társadalom azért hozta létre az államot, hogy az megfelelő kereteket biztosítson a gazdaság működéséhez, a piaci folyamatokat a társadalom saját érdekei szerint meghatározott keretek közé irányítsa. A piacon a mi t ársadalmunkon kívül más gazdasági szereplők is vannak, nem csak a saját társadalmunkból adódó gazdasági szereplők. Ezen multinacionális nemzetközi cégek motivációja természetesen alapvetően más, és nem mindig esik egybe a magyar állampolgárok érdekeivel, a melynek képviseletére az államunk, a magyar állam szolgál. A magyar parlament szerepe innentől nézve világos: a Magyar Köztársaság állampolgárainak az érdekeit kell képviselni, akkor is, ha azzal a Magyarországon szereplő gazdasági szereplők egyetértenek, és akkor is, ha nem. A társadalom tagjai, a magyar társadalom tagjai mindennapi életükben folyamatosan dinamikus kapcsolatba kerülnek a társadalomban működő gazdasági egységekkel, a társadalmat szervező állammal egyaránt. Nevezzük tehát a társadalom tagját fogyasztónak, hisz a társadalomban előállított árukat, termékeket használja és fogyasztja, a társadalom által nyújtott szolgáltatásokat veszi igénybe. De amikor azt mondjuk, hogy a társadalom által nyújtott, akkor ebbe beletartoznak a gazdasági szereplők is, aminek a gyökere sok esetben a magyar társadalmon kívül ered. Ezért fontos ez a törvény, ezért fontos, hogy legyen egy jó fogyasztóvédelmi törvény, és ez bizony a szabad piac korlátozását jelenti, és kell is hogy jelentse. Bonyolult ez a kapcsolat, his zen a fogyasztó a saját munkahelyén sok esetben árut állít elő, szolgáltatást szolgáltat vagy éppen csak kereskedő, tehát a pult másik oldalán van, mint amikor leteszi a munkát, és utána elmegy vásárolni. Érdemes azért végiggondolni, hogy ki is az a fogyas ztó a magyar társadalomban, hiszen az eddigi felszólalások és az elmúlt hónapok beszélgetései folyamán nagyon sok esetben önkéntelenül én is és képviselőtársaim is szinte mindig úgy fogalmazunk, hogy árut vásárló. Ha nagyon leegyszerűsítem, azt lehet monda ni, hogy bemegyek a nagy áruházláncba, és