Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 29 (142. szám) - A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács közjogi jogállásáról, jogköréről, összetételéről és feladatairól, valamint működési kereteiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
2006 venni. Ezzel maga a nemzeti tanács képes lesz mozgatni a társadalomnak a civil és tenni akaró rétegét információval, és az információn keresztül pedig valóban a visszajelzések átadásával, hogy mely területen lenne jobb vagy jobb ítani magán a stratégián, és ezeknek az összegyűjtő szerepét is meg tudja oldani. Tehát valóban az ötpárti egyeztetéseknek ez egy feszített témája is volt, hogy hányan legyenek, kik képviseljék, milyen országos szervezetek. Nem véletlen kerü ltek be az egyházak, a Tudományos Akadémia, a munkaadók, munkavállalók, kamarák. Tehát valóban az az országos szervezeti rendszer, amely képes a társadalom egészében működő civil szervezeteket is valamilyen mértékben és valamiképpen megszólítani, véleményü ket kikérni és beépíteni abba a döntési, törvénykezési mechanizmusba, amely tulajdonképpen a tanács rendeltetését is jellemzi, és ezzel valóban évente a parlament előtt beszámol és beszámoltat. Ez a legfontosabb. (11.10) Ezért is örülök a képviselőtársam h ozzászólásának, és erre is figyeltünk az ötpárti egyeztetésen, hogy valóban minden szál elérhetővé váljon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Ékes képviselő úr. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a v itában. (Kovács Kálmán jelentkezik.) Kovács államtitkár úr! KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel mások követnek majd minket ebben a feladatban, szolgála tban, illetve ebben a székben, ezért úgy helyénvaló véleményem szerint, hogy elköszönjek államtitkárként önöktől, és egyúttal megköszönjem a parlamentnek azt a munkáját, azt az együttműködést és azt az együttgondolkodást, amelyet a XXI. század talán legnag yobb kihívására adott közös válaszunk keresésében tanúsítottak. A környezet ügye közös ügyünk lett. A környezettudatosság, azaz az a gondolkodásmód, amely minden kérdést annak a környezetre gyakorolt hatása szempontjából is megvizsgál, egyre szélesebb körb en terjed. Ez közös sikerünk, és ez közös nevezőt, közös kiindulópontot jelenthet a tervezésben és a közös cselekvésben egyaránt. Katona Kálmán képviselő úr, aki felszólalásában a napirendre lépő javaslaton túl a Környezetvédelmi Minisztérium elmúlt egyéve s munkáját, ahogy említette, a FodorKovács páros munkáját is értékelte, kitért tehát olyan kérdésre is, amely nem volt napirenden, és miután a képviselő úr nem pusztán képviselő, hanem személyében a környezetvédelmi bizottság elnöke, beszélt a parlamentbe n, úgy illik, hogy erre is röviden reagáljak. Mindenekelőtt köszönöm az elismerő szavait. Amit viszont a Vásárhelyiterv mint térségfejlesztési komplex program kiüresedésével kapcsolatban mondott, engedje meg, hogy egy kicsit hadd tegyem helyére. Úgy gondo lom, hogy a Vásárhelyiterv közös munkára épített, arra, hogy minden egyes szakterület, a gazdaságfejlesztés, a turisztika, a helyi politika, az önkormányzati fejlesztési politika, az oktatás, a kultúra közös érdeke ez az ügy. Sajnos erre a közös gondolkod ásra csak a parlamenti szavazáskor volt meg a lelkesedés és az akarat. Később, a végrehajtás mindennapjaiban ez fokozatosan elfogyott. Azt hiszem, hogy az, amit most elkezdtünk, a környezettudatos gondolkodásmód, a komplex megközelítés segít abban, hogy az ilyen típusú programok a jövőben újra felerősödjenek, újra megteljenek, valóban ne a vízügyi ágazatnak, ne egyetlen szakterületnek, hanem az egész térségnek, régiónak és így ezen keresztül Magyarországnak is közös programja legyen. A környezettudatosság e gyik megjelenési formája a fenntartható fejlődés fogalmának kialakulása, és az, amiről a mai parlamenti vita szól. Örülök annak, hogy leköszönő államtitkárként épp ennek a nagyon konstruktív és az országot gazdagító vitának a részese lehettem. Köszönöm szé pen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)