Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 21 (139. szám) - A vasúti szárnyvonalakon történő közösségi közlekedés fenntarthatóságával kapcsolatos döntések megalapozásához szükséges társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges döntések előkészítéséről szóló országgyűlési határozati java... - ELNÖK (Harrach Péter):
1789 kilométerszelvények között megállapította a közcélúságot és a közhasznúságot ennek minden eljárási és egyéb hátterével együtt, de például a vasútnál, a vízügynél ez a fogalompár nem létezik. Amit pedig a mostani napirend kapcsán mondok, mindezt azért mondom el, a türelmüket kérve, mert addig nem tudjuk a magyar vasúti mellékvonalak ügyét tárgyalni - sem egyeztetve, sem egyeztetés nélkül , amíg ezeket a finanszírozáshoz, fenntartáshoz, fejlesz téshez szükséges alapvető törvényi fogalmakat e Ház nem tisztázza. Tisztázni kell ezeket azért is, mert a vasúti mellékvonalakkal kapcsolatos, elmúlt években tanúsított kormányzati magatartás ellentmond az európai trendeknek. Akik itt ülünk, mindnyájan tis ztában vagyunk azzal, hogy természetesen a vasúti mellékvonalak számának mérséklése nem az elmúlt háromnégy évben indult meg, ez egy sok évtizedes folyamat, amely az elmúlt években felgyorsult. Felgyorsult a miatt az ördögi körben való forgás miatt, hogy azt mondjuk, hogy nincs megfelelő forgalom - bocsánat, nincs megfelelő árbevétel , nem gazdaságos, nem gazdaságos, mert nincs forgalom, nincs forgalom, mert nem jó a szolgáltatás, nem jók a menetrendek; romlik a szolgáltatás, romlik a közlekedés biztonság a, nyilvánvalóan romlik a részvétel, és tovább romlik a gazdaságosság. Ebből a körből valahol ki kell szakadni. NyugatEurópa valamennyi országának vasútja ezt a Canossát végigjárta. Az elmúlt 3040 évben ezt az országok nagy része végigcsinálta, végigszen vedte, és ha úgy tetszik, a végén kifizette. Gondolom, egyikünk sem hiszi komolyan, hogy a Magyar Államvasutak a több száz milliárdos banki adósságát, bankszolgálatát rendezni tudja - de mindjárt hozzáteszem, mert az elmúlt napokban sajnos aktuális volt, h ogy a Budapesti Közlekedési Vállalat a 100 milliárd körüli terheit majd a forgalomból származó bevételből kifizeti , nyilvánvaló, hogy e tekintetben is lépni kell. Ha viszont lépni kell, akkor nyilvánvaló, hogy nem a hálózat csökkentése, mérséklése a cél, hanem a folyton magunk előtt példának tekintett, akár nyugateurópai vagy - hogy a közvetlen szomszédba menjek - osztrák példa. De azt kell mondanom, hogy az elmúlt kéthárom évben akár a szlovák, akár a romániai vasútfejlesztési példákat alapul véve a cé l nem a hálózat, akár a mellékvonali hálózat csökkentése, hanem a szinten tartása, és ha jobb idők jönnek, akkor a lehetőség szerinti fejlesztése a cél. Minderről azért is beszélek annyit, mert ezekben a napokban tárgyalja az Országgyűlés az országos terül etfejlesztési tervet, ahol az előterjesztő kormány azt a nagyon praktikus, de leegyszerűsített álláspontot képviselte, hogy egyszerűen kihagyta a vasúti mellékvonalak felsorolását az országos területrendezési tervből. Ebből viszont én csak arra tudok követ keztetni, hogy a jelenlegi kormánynak továbbra sem az a célja, hogy legalább megőrizze a jelenlegi hálózatot, lehetőséget adva majd az utánunk következőknek, hogy azt fejlessze, hanem egyszerűen el akarja imitálni, mondván, hogy baj van vele, gond van vele , és ezért valahol a további csökkentésben töri a fejét. Ezért minden olyan lépés, amely ezt a további mérséklést célozza akármilyen szofisztikai megoldással - felfüggesztem, megszüntetem, átmenetileg korlátozom, tehát nem fogalmazási problémáink vannak, h anem érdemi , tehát amíg ezekben az alapvető kérdésekben nem egyezünk meg, a közszolgáltatásban, a közhasznúságban, a közcélúságban, a vasúti mellékvonalak létjogosultságának elfogadásában, a közösségi közlekedés elsőbbségének oly sokat hangoztatott és a gyakorlatban olyannyira elhanyagolt elfogadásában, addig mi erre vonatkozó előterjesztéseket… - legyenek azok bármilyen jó szándékúak, és ezt hangsúlyozni szeretném, sem Suchman Tamás, sem Szántó János és az ezt előterjesztő többi képviselőtársam jó szándé kát nem vitatom, egyszerűen hiányzik a minimális jogalkotói alap ahhoz, hogy ezekbe bele tudjunk menni. Erre is tekintettel kérem - egyetértve az állásponttal , hogy ezt a határozatot az Országgyűlés ne fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból .) ELNÖK (Harrach Péter) : Mielőtt a kétperces felszólalóknak, illetve a normál szót kérőknek szót adnék, Göndör Istváné a szó, aki ügyrendi kérdésben jelentkezett.