Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 15 (138. szám) - „Munka - tudás - tulajdon” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÓTH TIBORNÉ DR., az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1608 amelybe szívesen kapcsolódnak be a nem cigány fiatalok is. Ez talán mintaértékű lehet Magyarországon. Itt láttam azt, hogy a tanulási képességfejlesztés alapvető, ha párosul a motiváltsággal, ez az egész program szinte csodákra képes. Az új tudáshoz mi tartozna még, nézzük csak sorban! Az egyén teljes személyiségét mozgósító elem, hisz akt ivitás nélkül nem önthetjük a gyerekeink fejébe a tudást. Az aktivitásra ösztönző, motiváló módszerek alkalmazása létfontosságú tehát ahhoz, hogy ez a tanulási folyamat eredményes lehessen. Utoljára hagytam, de nem utolsósorban mondom azt a felelősségtudat ot, amelyet már gyermekkorban ki kell építenünk, és amely a későbbiekben a magyar ember, a polgár sajátja kell hogy legyen. Nietzschét szeretném idézni, aki azt mondta, hogy az iskola építőelemeket ad a gyereknek, ad hozzá maltert is, kötőanyagot is, de a gyerek személyiségét saját magának kell felépítenie, ez a munka meg nem spórolható. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Magyar Polgárok! Itt van egy építkezési lehetőség, az “Új tudás” program. Az építőelemeket, az öt pillért miniszter úr felvázolta, hozzá férhető mindenki számára. Megvan a kötőanyag is, pénzügyi forrásokat rendelt hozzá a kormány, és nem is keveset ebben a szűkös anyagiakkal gazdálkodó világban. De az, hogy ebből a programból mi lesz, ahhoz mi kellünk, a mi felelősségtudatunk, a mi építkezé sünk, hogy egy irányba hassunk, hogy a szakmánk törvényei szerint építsünk, és ne romboljunk. (10.40) Az üzenetek sorában a gyerekekre vonatkozóra már kitértem. Ahhoz, hogy ezt az új tudást át lehessen adni, új pedagógusi tudás is szükségeltetik, a meglévő kiváló pedagógiai gyakorlatok folytatásaként. Ez a tudás olyan professzionális, hivatásszerető pedagógusokat hív, vonz a pályára, illetve a pályán lévő pedagógusokban szeretné az új tudás kialakításához szükséges készségeket, képességeket kialakítani, ame lyre, biztos vagyok, a magyar pedagógustársadalom alkalmas. Rengeteg jó pedagógusa van a magyar közoktatásnak, a jó gyakorlatot tehát továbbvive, az új elemeket pedig hozzátanulva, megtanulva építhetjük ki a gyerekeink új tudását. De a társadalom új tudásá ra is szükség van; egy támogató tudásra, arra, hogy mellé álljunk, hogy az iskola ne elszigetelten működjön, hanem befogadó, támogató társadalmi környezetben. Ez az “Új tudás” program tehát közös szakmai projektünk lehet, pártpolitikától függetlenül, sőt t alán matematikusként azt is mondhatom, ez lehet a közös nevezője egy nagynagy társadalmi közös akaratnak, hogy ez a program beteljesítse azt, amire szánták, szántuk, amire a kormány felhatalmazott bennünket. Hogy mi áll ennek a programnak a hátterében? Az nem más, mint a mérésértékelés, a minőségügy. Kontrollálnunk kell, hogy hol vagyunk, hogy lépésről lépésre mit csinálunk, merre haladunk, jó úton vagyunke. Ezért a mérésértékelés nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem például a pedagógusok munkájának fol yamatos követésére és természetesen fejlesztésére. Ez a program az elkövetkezendő három évben a közoktatás tartalmi fejlesztésére összesen 132 milliárdot szán. Fantasztikusan nagy pénz ez, integrált oktatás, kompetenciaépítő oktatás, minden benne foglaltat ik ebben. De a kiváló pedagógusok munkájának elismerésére évi 25 milliárdot szánunk költségvetési pénzből. Fantasztikusan nagy összeg ez, pluszpénzként hozzárendelve a kiváló teljesítményekhez. A vezetők elismerése, a fiatal tanárok helyzetének felhozása n agyon fontos célja a programnak, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok dotálása éppúgy. De minden egyes magyar pedagógust teljesítménye arányában szeretnénk megbecsülni úgynevezett teljesítménypótlékkal. A társadalmi és szakmai vita máris visszajelzett. Nagyon sok regionális konferenciát és fórumot tartottunk, megerősítettek a fórumok a kora gyermekkori fejlesztés projekt helyességében és a nemzeti tehetséggondozó programban. A kezdő tanári és bérdolgokban pedig elkezdődött egy olyan együt tműködés, amely a miniszter úrral, miniszterelnök úrral való konzultáció nyomán ennek a programnak a finomítását hozza majd. Végül, de nem utolsósorban a konferenciák, fórumok mellett - legalább 5060 ilyen fórum zajlik Magyarországon, ma is Kaposvárra meg yek egy pedagógusszakszervezeti fórumra a délután folyamán - egy úgynevezett digitális új tudás fórumot is