Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - Dr. Lázár János (Fidesz) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Sok a duma, kevés a tett, avagy megint lufit ereget a kormány?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz):
58 ami 2,5 és 5 milliárd forint között mozog, messze mutatja, hogy a kormányzat nem kellő helyén és súlyán kezeli a kérdést. Egy percben még folytatom, elnök úr. (Taps a Fidesz padsor aiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ujhelyi István államtitkár úré a szó. DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Polgármester Úr! Tisztelt Ház! Azt kell hogy mondjam önöknek, itt Arató Gergely államtitkár úr az oktatási tárcától éppen súgta a fülembe, hogy ők elég jól ismerik a vásárhelyi példát, azt a programot, amit önök elindítottak, hasonlóképpen a szomszédos Szeged hasonló programját, és mind a kettő példaértékű. Példaértékű, amit önök ebben a tekintetben végeznek, még akkor is, ha az szembemegy azzal a Fideszpolitikával, amit a Fidesz általánosságban hirdet ennek a kérdésnek a kapcsán, és ami miatt támadja egyébként a kormányt. Tehát hogy egyszerűsítsem a képletet, a kormány helyes szándékainak megfelelően példaértékű munkát végez Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, és most egyébként egy nagyon erős címmel - lufikat ereget a kormány? - támadja azt, amit egyébként közösen akarunk végezni. De hogy egyébként előrefele nézze k és ne hátra, mi a polgármester úrral az előbb váltottunk néhány szót. E tekintetben sokkal többet tudott elmondani nekem, hiszen nem volt időkeretbe foglalva sem az ő ideje, sem az enyém, ezért azt kell mondanom, hogy a tárcánk nyitott arra, hogy minden olyan észrevételt, amit Hódmezővásárhely gyakorlati példájából a magunk számára következtetésképpen le tudunk vonni, ezeket a tapasztalatokat beépítsük a következő évek munkájába. Ugyanakkor alapvetően fejlesztési ü gyekkel kapcsolatban tudok a kérdésre válaszolni, hiszen nem az oktatási tárca lett megszólítva. Az oktatási tárcának, ha jól tudom, a következő évben is lesznek forrásai a deszegregációs programokra. Lesz rá keret is, ezt beépítettük a költségvetésbe. A f ejlesztési programok között pedig az Új Magyarország fejlesztési tervben számos olyan programot indítunk, amelyet a hátrányos helyzetű kistérségek és különösen a hátrányos helyzetű gyermekekkel dolgozó, őket tanító iskolák és intézmények szakmai programjai nak fejlesztésére tudunk biztosítani. Minden részletet szívesen átadunk önnek. Örülök annak, hogy az együttműködésünk ezen a téren előremutató lehet. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úré a szó. DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen áll amtitkár úr szavait. Arra fölhívnám a figyelmet, hogy szegregáció ott van, ahol több iskola van egy városon belül. A halmozottan hátrányos helyzetű kistérségeken belül nehéz szegregációról beszélni, mert a faluban vagy kisvárosban adott esetben egy iskola van, a nagyvárosok pedig nem hátrányos helyzetűek. Ezt az infrastrukturális problémát ajánlom becses figyelmébe, és még azt is, hogy ma havonta 6150 forintot kapunk azok után a gyermekek után, akik halmozottan hátrányos helyzetűek, ebből kellene a fölzárkó ztatást megoldani, ami lehetetlen akár társadalmi, akár politikai, akár gazdasági értelemben vagy személyes, a gyermekek sorsát illető értelemben is. Én arra biztatnám az önkormányzati tárcát, hogy alakítson ki egy ösztönzőrendszert minden települési önkor mányzat számára, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, nézzenek ezzel szembe, mert jelen pillanatban az önkormányzati finanszírozás ezeket a pluszterheket, konfliktusokat, társadalmi konfliktusokat semmilyen formában nem honorálja. Bezártuk ezt az iskolát ,