Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Mit tehet és mit kíván tenni azért, hogy 2010-ben Pécs és persze rajta keresztül Magyarország méltó módon, eredményesen mutatkozhasson be?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
59 pedagógusokat bocsátottunk el, óriási helyi konfliktusokon estünk túl, és megvan az eredménye a gyermekek szempontjából, de ezt el is kell fogadtatni egy társadalommal, meg kell változtatni a gondolkodást, és ezt az Önkormányzati Minisztériumnak szerinte m támogatnia kellene. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Államtitkár úr! DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : A roma integráció évtizedének, szakmai célkitűzéseinek megfelelően ehhez társítva ír tuk ki a fejlesztési pályázatokat az Új Magyarország fejlesztési terv keretében. Az összes olyan papirost, amit gyorsan össze tudtam szedetni a kollégáimmal, ami a pályázati kiírásokat, sőt az oktatási, esélyegyenlőségi munkaprogramot tartalmazza, ezeket o daadom önnek, hogy a kollégáival ezeket át lehessen futtatni, én pedig szívesen viszem a minisztériumba az önkormányzati szakállamtitkárságra azt a javaslatot, amely, ha jól értettem, arra vonatkozott, hogy ösztönzőrendszereket építsünk be a következő évek ben azon önkormányzatok számára, akik a közös célkitűzéseinket a gyakorlatban is szolgálni tudják. Javaslatát köszönöm, megvizsgáljuk, én pedig kérem, fogadja el, hogy a kormány nemcsak beszél erről a programról, hanem lehetőségeihez képest fejlesztési ügy ekben és például az oktatási szakterületen is, a mindennapokban is cselekszik. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) Gulyás József (SZDSZ) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Mit tehet és mit kív án tenni azért, hogy 2010ben Pécs és persze rajta keresztül Magyarország méltó módon, eredményesen mutatkozhasson be?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : A mai nap utolsó azonnali kérdése következik; Gulyás József, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási és kulturális miniszternek: “Mit tehet és mit kíván tenni azért, hogy 2010ben Pécs és persze rajta keresztül Magyarország méltó módon, eredményesen mutatkozhasson be?” címmel. Kérdezem a képviselő urat, hogy az államtitkár úr személye megfelele válaszadónak. (Gulyás József: Igen.) Öné a szó. (16.30) GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Közismert, hogy Pécs városa 2010ben Európa kulturális fővárosa lesz, akkor is egyébként, ha ez a felkészülés a város rész éről eredményes, és persze akkor is, ha nem. A magyar kulturális értékek és a velünk élő nemzetiségek kultúráinak felmutatása mellett arra is lehetőséget kap Pécs és persze Magyarország, hogy felmutassa, mivel képes hozzájárulni az egyetemes kulturális ért ékekhez a XXI. század elején, legyen szó építészetről vagy akár más alkotóművészeti és más kulturális értékteremtő folyamatokról. 2006 tavasza óta azonban egyre több nyugtalanító információ kerül nyilvánosságra. Elég, ha csak megnézzük, miként alakult a pr ojektek vezetőinek a sorsa az elmúlt egy év során. A pályázat előkészítésébe bevont alkotói civil szereplői körnek egyre kritikusabb a viszonya a projekthez. Sajnos, egyre inkább kétséges, hogy megvalósul mindazon elképzelés, programelem, amely a nyertes