Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója:
2279 testület felállítására. Talán érdemes a neveket is megemlíteni: Csapody Tamás jogász, Csizmadi a Gábor építész, Gadó György Pál erdőmérnök és Kiszely Károly személyében. A Védegylet megalakulása óta szorgalmazza a jövő nemzedékek képviseletének megteremtését, és ezt 2000 májusában - Szili Katalin és Hegyi Gyula szocialista képviselők révén Majtényi László, Sólyom László, Nagy Boldizsár és mások előkészítő munkájában - be is terjesztette. Akkor a törvényjavaslat nem került tárgyalásra. Mi változott azóta? Mi magunk és a környezetünk, sőt az egész világ megváltozott azóta. Együtt változtunk tehát a vil ággal, mert formálódik az a környezettudatosság, amelyet a liberális vezetésű környezetvédelmi tárca nem olyan régen meghirdetett társadalmi programként, közös programként. Hiszen olyan világjelenségek, mint a klímaváltozás, a globális felmelegedés, a fajo k tömeges pusztulása vagy éppen a harc az iható vízért, az élhető, megművelhető földterületért, ezek mind arra irányultak, hogy az egész világ megmozduljon. És most együtt mozdulunk a világgal, és meggyőződésünk: ez az igazi versenyképesség. Ez az igazi jö vőkép záloga, ha a világ gyors változásaival együtt, egyszerre tudunk változni. Nemcsak Al Gore kap Oscardíjat és Nobelbékedíjat, hanem azt gondolom, hogy a hazai közélet szereplőinek is kötelessége élni azzal a nagy nyilvánossággal és lehetősé ggel, amit az elmúlt néhány esztendő környezeti változása a társadalom figyelmében előidézett, és erre a közös figyelemre építve talán most van esélyünk arra, hogy ez a közös ötpárti javaslat révbe jusson, és ezzel ez az egyedülálló intézmény, a jövő nemze dékének országgyűlési biztosa, intézménye létrejöjjön. Amint azt mindannyian tudjuk és tudtuk, az egyes alkotmányos jogok védelmére külön is lehet ombudsmant választani, ez az Országgyűlés hatásköre. Ez a mostani javaslat ezt az új országgyűlési biztosi jo gintézményt kívánja bevezetni, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy örömömre szolgál és nagy megtiszteltetés, hogy a zöld tárca, a környezetvédelemért és vízügyért felelős tárca lehet az, amely a kormány nevében ezen öt párti javaslat melletti hitet leteheti. Köszönjük a képviselőknek ezt a javaslatot, és bízunk abban, hogy a parlamenti vitában - a kormány segítségével is - majd minden alkotmányos feltétel is rendelkezésre áll ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat elfogadásra kerüljön, és Magyarországon a jövő nemzedékének is legyen országgyűlési szószólója, biztosa. Meggyőződésem, hogy fontos szempont számunkra, hogy a jövőt biztosítsuk, s hogy minél kevesebb olyan tartalmi döntést hozzunk meg a jövő helyett, amely az ő válasz tásukat, lehetőségüket korlátozza, s inkább a szabadságot, a választás szabadságát őrizzük meg számukra is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Kovács Kálmán államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Fogarasiné Deák Valériának, az emberi jogi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő asszony. FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA , az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők és Államtitkár Úr! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a múlt hét kedden vitatta meg a szóban forgó törvényjavaslatot, és a bizottsági ülésről szóló beszámolómban rövid lehetek, csakis rövid lehetek, ugyanis a bizottság lényegében vita nélkül és - ritka alkalom - egyhangú támog atással tartotta általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot. A bizottsági ülésünkön részt vettek a jelenleg hivatalban lévő országgyűlési biztos urak is, akik elmondták a véleményüket a törvénymódosítással kapcsolatban. Némiképpen egymásnak kicsit el lentmondó álláspontot fogalmaztak meg, nem a törvényjavaslattal kapcsolatban, hanem inkább azzal összefüggésben, ami megítélésük szerint nincs benne, és jó volna, hogyha benne lenne.